Verdi – Cammarano: ÁRMÁNY ÉS SZERELEM (LUISA MILLER)

Ezt a szöveget egy antikváriumban vásárolt, német kiadású zongorakivonatból gépeltem ki, ami Vasadi Balogh Lajos karmester tulajdona volt. Egy korábbi bejegyzésben már írtam ennek történetéről.  Feltételezem, hogy a karmester úr a szólisták korrepetálására használhatta elsősorban, ezért a kórus szövege helyenként ott sem szerepel benne, ahol nem e jelentős húzások miatt hiányzik, ezeket a részeket "X"-szel jelöltem, ugyancsak erre kényszerültem néhány helyen, ahol minden igyekezetem ellenére sem tudtam kiolvasni a halványan megmaradt feliratot, mert Amália ceruzával beírt magyar szövegét itt-ott kiradírozták, és a helyére tollal az eredeti olasz szöveget másolták. 

A megdöbbentően sok húzás (néhol inkább csonkolásnak nevezném) helyét (...) jellel láttam el.

A fordítás egyértelműen a német szöveget vette alapul, de az olasz eredetitől nem üt el sokkal jobban a zenés fordítások esetében szokásosnál.

ÁRMÁNY ÉS SZERELEM

(LUISA MILLER)

opera 3 felvonásban

Zenéjét szerezte: Giuseppe Verdi

Friedrich Schiller drámája után

szövegét írta: Salvatore Cammarano

Ősbemutató:

Nápoly, Teatro San Carlo, 1849. december 8.

Georg Göhler német fordításának felhasználásával

fordította: Hubay Miklós

SZEREPLŐK:

WALTER gróf……………………………basszus

RUDOLF, a fia…………………………… tenor

AMÁLIA, hercegnő,

Walter gróf unokahúga……………………...…alt

WURM, Walter várnagya………………...basszus

MILLER, kiszolgált katona…………….….…bariton

LUJZA, a leánya……………………..…..szoprán

LAURA, falusi leány………….…….…mezzoszoprán

PARASZT……………………………….…….tenor

Amália udvarhölgyei, apródok, szolgák, íjászok, falusiak

Játszódik Tirolban, a XVII. század első felében

ELSŐ FELVONÁS

A SZERELEM

1. kép

Első jelenet

Kedves falu.

Az egyik oldalon Miller szerény háza, a másikon kis falusi templom.

A távolban, a fák között Walter gróf kastélyának tornyai látszanak.

Ragyogó tavaszi hajnal. A falu lakói gyülekeznek Luisa születésnapját ünnepelni.

KÓRUS, LAURA

Nem hallod, Luiza, az ünnep csak rád vár,

az égen a vén nap utánad bekémlel.

Sok rózsával várunk, óh, jöjj végre már!

A dal messze csengve most téged köszönt fel,

e szép május égen felhőt nem hajt a szél sem,

oly tündöklő tisztán fogad az ég is, lásd,

a hajnal oly fényes, a rózsa mily színes,

mind néked pompáz, tégedet felköszönt.

(…)

Jöjj hát, te drága, úgy várunk rád!

Jöjj hát, te drága, úgy várunk rád!

Nos, halld meg hát, Luiza, az ünnep vár rád!

Második jelenet

LUISA, MILLER, előbbiek

MILLER

Ím, itt jő a lányom.

LUJZA

Kedves barátaim!

KÓRUS

A jó Isten éltesse Lujzát!

LAURA
Ma, névnapodon

hő fohászt az égbe küldünk.

MILLER

Ragaszkodástok megnyilatkozása

könnekre késztet engem.

E napnak szívem százszorosan örvend,

Lujzát ez adta nékem.

(Megöleli a lányt.)

LUJZA

(Türelmetlenül néz körbe.)

(Csak ő nincs itt!

Nélküle nem teljes az én ünnepem.)

MILLER

Kislányom, látom rajtad,

alighogy megfogant, szerelmed már

fennen lángol. Csak bajt ne hozzon

e gyorsan támadt érzés!

(Lujza szólni akar)

Nem rég jött ez a Werner

az új földesúrral, és senki nem tud róla semmit.

Féltlek tőle.

LUJZA

Ne félts! Színtiszta jellem,

eszményi férfi, nincs a földön még egy,

ki hozzája fogható.

És szeret, mint én őt!

Megláttam őt, s a szívemen

a boldogság eláradt,

szeméből az imádat

úgy lángolt énfelém.

Úgy rendelték az égiek,

hogy egymásra találjunk.

Egymáshoz hajt a vágyunk,

mely ég szívünk rejtekén.

Ah!

Megláttam őt, s a szívemen

a boldogság eláradt,

s szeméből az imádat

úgy lángolt énfelém.

Ah, úgy rendelték az égiek,

hogy egymásra rátaláljunk.

Egymáshoz, egymáshoz hajt a vágyunk,

a vágyunk a szívünk rejtekén.

Egymáshoz hajt, ah, a vágy,

egymáshoz hajt a vágy,

felé hajt a vágy!

(…)

Harmadik jelenet

RUDOLF, előbbiek

RUDOLF

Hah, drága szívem!

MILLER

(zavartan)

(Ő az!)

RUDOLF

(Miller elé lép)

Atyám!

LUJZA

Fogadd el őt

a szíved gyermekének!

RUDOLF
(Üdvözli a falusiakat)

Jóemberek!

(Lujzához)

Mondd, boldog vagy?

LUJZA

Telve boldogsággal

a lelkem.

LAURA, KÓRUS

Reátok vár az élet,

a boldog jövendő.

LUJZA, RUDOLF

A boldogság, az élet,

miénk már ma is.

Érzem, hogy hő szerelmed

a mennyországba visz.

RUDOLF

Édesem!

LUJZA

Kedvesem!

RUDOLF

Hallod, e szív hogy dobban

névtelen boldogságtól?

Míg élek, el nem lobban

e láng, mely bennem lángol.

Mert egybefűzte életünk

a mennybéli Úr,

és érzem, hogy a síron túl

is egymásé leszünk.

LUJZA

Hallod, e szív hogy dobban

névtelen boldogságtól?

Míg élek, el nem lobban

e láng, mely bennem lángol.

Mert egybefűzte életünk

a mennybéli Úr,

és érzem, hogy a síron túl

is egymásé leszünk.

(…)

RUDOLF, LUJZA

Ah!

LAURA, FALUSIAK

Híven!

MILLER

Isten!

LUJZA

Híven! Ah, e láng!

RUDOLF

Híven! Ah!

Érzem, hogy a síron túl,

ott is csak egymási leszünk,

ott is csak egymásé leszünk,

csak egymásé leszünk!

MILLER

Isten, ah,

távoztasd el, távoztasd el

tőle e szörnyű sorsot,

mert túl nem élem én,

mert túl nem élem én!

LAURA, FALUSIAK

Híven! Ah!

Lám, szívük most százszor boldog,

csak sohse múljék el ez égő szerelem!

(Harangszó hallatszik.)

MIND

Harangszó! Mily lágyan hívogat!

Az Isten szava hív,

az Isten szava hív. Jöjj, jöjj!

LUJZA, RUDOLF

Hallod, e szív hogy dobban

névtelen boldogságtól?

Míg élek, el nem lobban

e láng, ez égő vágy.

LUJZA

A síron túl is ég,

a síron túl is ég

e láng, e láng, e láng.

RUDOLF

A síron túl is ég,

e láng, e láng úgy ég.

MILLER

Ó jaj, úgy elszorul a szívem,

aggódva rosszat sejtek,

rosszat sejtek, úgy aggódom.

Nem élem túl, ha gyermekem

a csábító prédája lesz.

Oly rosszat sejtek!

Ó távoztasd el tőle, Uram,

e szörnyű sorsot;

nem leszek soha boldog,

ezt túl nem élem én.

Jaj, nem! Jaj, nem!

Nem élem túl!

LAURA, FALUSIAK

Hív minket már az Úr,

hív minket már az Úr.

Jöjj, jöjj, jöjj!

Légy boldog, boldog, boldog!

(Mindenki a kis templomba megy; Miller lassan követi őket, éppen belépne a szentélybe, amikor megállítja valaki.)

Negyedik jelenet

WURM, MILLER

(Belép Wurm)

WURM

Várj még egy szóra!

MILLER
Wurm!

WURM

Hallottam mindent.

A lelkemet a féltés vad lángja gyötri.

Imádom Luizát; egy éve már, hogy tőled

őt feleségül kértem. Nem voltál ellene,

és most, amikor sorsom szerencsésebbre fordul,

mert az új földesúr jobban kegyel elhunyt elődjénél,

szavad nem állod és csalfán kijátszol.

MILLER

Ne folytasd!

Nem tagadnám meg áldásom tőled,

ha téged lányom viszont szeretne.

WURM

Hát nem vagy elég férfi,

hogy makacs leányodat kényszerítsd,

az apai joggal miért nem élsz?

MILLER

Ezt várnád tőlem?!

Két lény, ha egyesül szent házasságra,

hallgassanak csupán szívük szavára.

Áldást reájuk nem hoz a kényszer,

megsínylik fájón a holtig tartó szenvedéssel.

Zsarnok atyák az Úr ellen vétnek,

gyermekük vágyát ha szigorral üldözik;

az Isten ellen halálos vétek

gyermeki lelket így nyomni el, ah!

(…)

Gyöngéd megértés mindent elérhet,

hő szívek lángján a zord erőszak megtörik,

hő szívek lángján megtörik,

hő szíveken, ah, nincs zsarnok atyáknak hatalma, nincs!

WURM

Szánlak botor vakságodért.

Lágyszívűséged megbánod még ezerszer.

MILLER

Hogy érted ezt?

WURM

Kit lányodnak férjül szántál,

álnéven nyerte el szívét

s bizalmadat

MILLER

Mit hallok?

Igaz lenne?

WURM

Jól ismerem:

gróf Walter fia az álnok!

MILLER

Nagy ég! A gróf az apja?

WURM

Kenyéradó urad.

De megyek.

MILLER

Várj!

WURM

Elmondtam mindent.

(Távozik.)

MILLER

Jaj, megszakad szívem!

(A fájdalomtól sújtva egy pillanatra némán áll.)

(…)

Meg kell védnem becsületem s a lányomét!

Melyet eddig gáncs nem ért,

meg kell védnem becsületem,

melyet eddig soha gáncs nem ért!

(Távozik.)

2. kép

Ötödik jelenet

Terem Walter kastélyában, a háttérben ajtóval.

WALTER, WURM, SZOLGÁK a küszöbön túl

WALTER

(Belép Wurmmal.)

Nem tudom hinni.

Eszét vesztette volna a fickó?

WURM

Uram, hisz tudja jól, milyen csélcsap,

meggondolatlan.

WALTER

Ám a hercegnő rögtön itt lesz!

Mondd neki, hogy várom!

(Wurm távozik a szolgákkal.)

Ah, minden oly rendben, csak, fiam,

te meg nem értsz dacolva!

Ha tudnád, jövődért mily áldozatot

hoztam!

 (megretten)

Ah, meg ne tudjad, nem, soha!

 (Tenyerébe temeti arcát; hosszas csend.)

Kész örömmel od’adnám az éltem,

hogyha őt nagynak, boldognak látnám.

Ámde lelkét megszánta a Sátán,

hogy dacával megbántson s vérig sértsen.

Azt sugallta a Sátán,

hogy dacával megbántson

és vérig sértsen.

(…)

Nincsen benne se hűség, se hála

énirántam a jóságomért, ó, jaj!

Szívem mérhetetlen bánatára,

bűnhődésül adá őt az ég,

szívem mérhetetlen bánatára

adta nékem őt az Ég.

(…)

Szívem bánatára, bűnhődésül

adta őt az Ég!

Ó, szörnyű csapás!

(Belép Rudolf.)

Hatodik jelenet

RUDOLF, WALTER

RUDOLF

Atyám!

WALTER

Jöjj gyorsan!

Jó újságot mondok, örvendj, Rudolfom:

nemsokára hitvesed lesz Amália.

RUDOLF

(Nagy Isten!)

WALTER

Ti ketten együtt nőttetek fel,

nálad jobban senki meg nem érti a szívét.

Kérdeztem tőle, menne-e nőül hozzád?

Boldogan mondott igent, s megvallá,

te vagy szívének első, titkos álma,

s csak atyja kívánatára lett jegyese a hercegnek.

RUDOLF

(El vagyok veszve!)

WALTER

Öreg férje elesett a harcmezőn,

vagyona és rangja az özvegyre szállott,

ő élvezi a kegyét a német császárnőnek;

ha mellé állasz, rád is fénylik a koronája lángja

s hatalma.

RUDOLF

Ilyen hiú vágynak

szívemben helye nincs, tudod jól.

WALTER

Hogy mit rejt gyönge szíved?

Reszkess, ha rejtekébe látok!

RUDOLF

Föltárom nyíltan önként….

(Vidám hangok hallatszanak.)

WALTER

Csöndben! Hallod? Épp ő jön!

RUDOLF

Ó, atyám!

WALTER

Fogadjuk együtt, ha jő!

Kezét megkérni

majd magadnak kell.

RUDOLF

Mit gondolsz, van remény?

WALTER

Semmi kétség,

csak tedd meg azt, mit mondtam!

Hetedik jelenet

Belép a HERCEGNŐ

(...)

HERCEGNŐ

(nagy lelkesedéssel)

Ti kedvesek, oly jók, ti drágák!

WALTER

Légy üdvözölve…

(A hercegnő szerelmetesen karjaiba veti magát.)

szép húgom nálam!

Engedd meg a fiamnak,

hogy mulattasson, míg elkészítek mindent

a vadászat előtt!

(fiához halkan)

Fogadj szót!

(Intésére mindenki távozik vele; Rudolf és a hercegnő kettesben marad.)

RUDOLF

(Ő nemes, jószívű

Jobb, ha mindent bevallok neki.)

Fenség!

HERCEGNŐ

Miért e furcsa címzés?

Amália a nevem; remélem,

az vagyok még néked, ki voltam.

Változott bár a sorsom, szívem most is a régi.

A tündöklő pompából elvágytam én

a szülői házba, úgy vonzza szívem,

hol szívemnek ártatlan rejtekhelyén

feltámadt a legelső, szent érzelem.

RUDOLF

Az ifjúi évek szép, tavaszi álmát,

szelíd boldogságát megosztád velem.

HERCEGNŐ

A szívemnek ártatlan rejtekhelyén

feltámadt a legelső szent érzelem.

RUDOLF

Az ifjúi évek szép tavaszi álmát,

szelíd boldogságát megosztád velem.

(…)

RUDOLF

Mi lelkemet nyomja, meggyónom most néked,

és könyörgök hozzád: bocsáss meg nekem!

HERCEGNŐ

Óh, állj fel, Rudolfom, fölindultnak látszol!

RUDOLF

Gyötrődöm kegyetlen, hiába tagadnám.

HERCEGNŐ

Beszélj hát!

RUDOLF

Hogy tárjak fel mindent előtted?

Bocsáss meg, könyörgöm! Elpártoltam tőled.

HERCEGNŐ

Mit mondasz?

RUDOLF

Ily fennkölt, ily tündöklő élettársat

nem rendelt nékem a sors!

HERCEGNŐ

Mondj mindent el!

RUDOLF

Meg kell tudnod, hogy szívem már másé…

HERCEGNŐ

Szíved másé?

RUDOLF

Bocsáss meg!

HERCEGNŐ

Szíved másé?!

RUDOLF

Óh, kérlek, bocsáss meg!

Ah, hidd el, jobb a válás,

mint szenvedni láncra fűzve,

ah, (…)

inkább nem kell az élet,

hadd ontsa szívem vérét e kard!

HERCEGNŐ

Szúrd által, ím, a szívem,

egy jajszót nem kiáltok,

(…)

Bosszúm elér ám téged

megtorolván a csalfaságodat.

RUDOLF

Ah!

(…)

HERCEGNŐ

Bosszúm megtorolja a csalfaságodat.

Bosszúm megtorolja a csalfaságodat.

A véredet hadd ontsa a kard,

hadd ontsa a kard!

RUDOLF

Vesszen ez élet, ontsa a véremet e kard!

Vesszen ez élet, ontsa a véremet e kard,

hadd ontsa kard!

(Eltérő irányban távoznak.)

3. kép

Nyolcadik jelenet

Miller házában. Kétoldalt ajtó: az egyik Miller szobájába, a másik Lujzáéba nyílik; az előbbi mellett kard és katonazubbony függ; szemközt a bejárat és ablak, melyen át a kis templomra látni.

(…)

Kilencedik jelenet

LUJZA, majd MILLER

LUJZA

(az ablakhoz lép)

Hol késhet? Azt mondta,

nemsokára itt lesz, otthagyva vadásztársait.

(…)

(Belép Miller, s egy székre veti magát.)

LUJZA

Édes jó apám! Mi lelt,

mért vagy oly izgatott?

MILLER

A gyanúm nagyon is

alapos volt.

(fölkel)

Megcsaltak téged.

LUJZA

Megcsaltak, hogyan, beszélj?

(…)

MILLER

A név, mit mondott,

álnév csak.

LUJZA

Werner? Nem igaz!

MILLER

Ő Walter grófnak fia,

és atyja parancsára egybekél nemsoká

egy hercegnővel.

LUJZA

Ez aljas rágalom,

ez lehetetlen!

MILLER
A kastélyban voltam,

láttam a mátkát.

LUJZA

Hallgass!

Ne gyilkold lányod lelkét!

MILLER
Hogy csábítódat

házamban tűrjem csak nem kívánod?

(Dühödten indul szobája felé, ahol meglátja falon függő, öreg zubbonyát.)

Ez ódon kabátra esküszöm,

melyre vérem omlott már,

hogy bosszút állok.

LUJZA

(riadtan)

Állj meg!

Tizedik jelenet

RUDOLF, előbbiek

RUDOLF

(még a küszöbön, ahonnan hallotta

a párbeszéd végét)

Luiza, mit se félj!

(Miller megindul felé, de Lujza közbe lép, Rudolf előrébb jön.)

Én nem vagyok csábító,

híven állom, mit megfogadtam.

Megvallom, nem Wernernek hívnak,

de mit jelent a név, a szív, ha változatlan!

MILLER

Hogy’ értsem?

LUJZA

Ó, jaj!

RUDOLF

(Lujzát Miller elé térdelteti,

s maga is odatérdel a lány jobbját megragadva; szenvedélyesen felkiált.)

E szív tiéd a sírig.

Atyád legyen tanúmmá,

s az Ég is hallja szent esküvésem!

MILLER
Mily dőre vakság!

Ki véd meg minket, ha üldöz

a gróf bosszúja?

LUJZA

Úgy félek!

RUDOLF

(ünnepélyesen)

Csak én tudom és az Isten

a szörnyű, borzadályos titkot,

melyről én fogom letépni a leplet,

és porba sújtom szavammal a grófot!

LUJZA

Lépteket hallok…

RUDOLF

(a küszöbhöz lépve)

Ez ő!

Apám az!

LUJZA

El vagyok veszve!

MILLER

Itt nálam a gróf úr?

Tizenegyedik jelenet

WALTER, előbbiek

(Belép Walter)

RUDOLF

Te? Te, apám?!

Ó, mondd, mért jöttél, ó, mért jöttél?

WALTER

Hogy mért? A reszketésed nem tudatja véled

azt, mi dolgom, nékem e házban?

Mindörökre széttépem én most

ezt a szégyenteljes vonzalmat!

LUJZA

Jaj!

MILLER

Hogy?!

RUDOLF

Jaj néked, hogyha még

ilyen szót kiejtsz a szádon!

Nem, nem, nem, nem!

Lelkem tiszta, nagy szerelmét

hogy merészeled gyalázni?

WALTER

Megható e tiszta érzés

ilyen elbukott leányért.

LUJZA, MILLER, RUDOLF

Ah!

(Lujza apja karjába hanyatlik,

Rudolf kardot ránt.)

RUDOLF

Az életem te adtad!

(leereszti a kardot)

Ám e percben tartozásom

megfizettem.

MILLER

(közben egy székre segítette Lujzát)

Egy tiszta házat meggyaláztál,

ezért lakolsz még! Reszkess!

LUJZA

(eszmélve)

Nagy Isten!

MILLER

Eremben

mint láva lüktet, forr a vér…

WALTER

Hogy merészelsz…?!

MILLER

Hogyha kell, kiontom a becsületér’.

WALTER

Öreg, nagy ára lesz

e balga beszédnek. Hahó!

Tizenkettedik jelenet

Egy csapat íjász siet be Laura és falusiak kíséretében.

ÍJÁSZOK

Parancsol?

LUJZA

Ó, nagy Ég!

LAURA, FALUSIAK

Mi történt?

RUDOLF

Óh, atyám, hát képes lennél?

LAURA, FALUSIAK

Ó az atyja!

WALTER
Vigyétek őket!

RUDOLF

Csak egy szót még!

WALTER

Nem érdekel!

(az íjászokhoz – Millerre és Lujzára mutatva)

El hát vélek!

LAURA, RUDOLF, FALUSIAK

Ah!

MILLER

Hah, te zsarnok!

LUJZA

(Walter lába elé hullva)

Légy irgalmas!

MILLER

(Felrántja a lányt.)

Te térdelsz?! Nem!

Tiszta nőiség e földön

nem süllyed olyan mélyre,

hogy e gaz gonosztevő előtt

térdre hulljon tőle kegyelmet kérve.

Csak az ég Urára nézz fel,

aki mindent megtorol,

ő lesújt bosszuló, hatalmas kézzel,

kiben bűn, annyi durva szenvedély honol.

RUDOLF

Téboly szól minden szavából,

irgalmazz szegény fejének!

WALTER

Nem tántorít el vak dühöd,

atyai szent jogommal élek.

RUDOLF

Ó, el ne oltsd mennyei lángját

szívünk tiszta szerelmének!

WALTER

Szót se, mint mondtam, úgy legyen!

Nem tűrök én ellenszegülést!

LUJZA

(könnyes szemekkel az ég felé fordulva)

Isten alkotott meg engem

úgy, mint többi gyermekét.

MILLER

Nézz az égre! Az égre nézz fel!

RUDOLF

Ó lágyítsd meg a szíved!

Ó lágyítsd meg a szíved!

WALTER

Én kényszerítlek téged.

Szülői joggal élek.

LUJZA

Miért tipornak hát a sárba

mint a földnek szégyenét?

Miért? Nagy Ég!

Ó, Megváltóm, fogd a pártom,

légy te védőm, támaszom!

Szent kegyelmed százszor áldom,

védd az ártatlant, halld kérő szóm!

RUDOLF

Kérlek!

Ó, lágyítsd a szíved!

Bosszú lángja gyúl ki bennem,

hogyha most nem hallgatsz énreám.

Elvesztesz örökre engem,

és te többé nem vagy már apám.

Bosszú lángja gyúl ki bennem,

hogyha most nem hallgatsz énreám.

Ah, akkor elvesztesz örökre engem,

és te többé nem vagy már apám.

MILLER
Ó, nézz fel!

Lesújt ő hatalmas kezével!

Az Ég Urára nézz fel!

Az Ég Urára nézz fel!

Nézz, ó, nézz az égre!

WALTER
Mit megmondottam úgy lesz,

ellenszegülést nem tűrök én el.

Ezt a bűnös köteléket

tilalmammal széjjelszaggatom.

Átkom lesz a büntetésed,

ha nem tiszteled akaratom.

Átkom lesz a büntetésed,

ha nem tiszteled akaratom,

az átkom, ah, az átkom lesz a büntetésed,

szörnyű átkom sújt le majd reád!

(…)

LUJZA

Szent kegyelmed százszor áldom,

ó, nézz rám, rám!

Ó, Megváltóm, fogd a pártom,

ments meg, Uram, óh, jöjj!

RUDOLF

Bosszú lángja gyúl ki bennem,

hogyha nem hallgatsz rám.

Nem vagy többé az apám, apám!

MILLER

Bűnt ő megtorolja,

nézz az égre föl tehát,

nézz, megtorolja ő a bűnt.

Ó, kérd az ég Urát,

ó, kérd az ég Urát!

WALTER

Rád az átkom bősz villáma sújt,

lesújt az átkom, átkom,

rád bosszúm villáma sújt,

a bosszúm majd sújt rád!

LAURA, FALUSIAK

(Szívünk fáj és szánva szánjuk,

ah, a szívünk fáj, fáj;

szánjuk őt, s a szívünk fáj, ah, fáj!)

ÍJÁSZOK

x

WALTER

(az íjászokhoz)

Parancsom teljesítsék!

 (…)

RUDOLF

Hogy elhárítsam tőle e szégyent,

e kardot az ő szívébe szúrom.

(Az íjászok közé ugorván Lujza mellének szegzi a kard hegyét.)

WALTER

Nos öld meg őt!

Vagy reszketsz? No lássuk!

RODOLF

Ördög s pokol!

Ördög s pokol!

WALTER

Te gyáva! Hát öld meg őt!

RUDOLF

Ah!

Hasztalan minden, szörnyű terv,

amit sugall a Sátán:

vagy megparancsolod, hogy nyomban

szabadon bocsássák,

(Walter fülébe súg rémítő hangsúllyal.)

vagy reszkess, egy óra múlva megtudja

minden ember, hogy s mint szerezte rangját

gróf Walter!

(Sietve távozik.)

WALTER

(mintha villám sújtotta volna)

Szörnyű!

Rudolfom!

Várj, csak egy szóra még!

Szabad legyen a lány!

(Zavarodottan és holtsápadtan fia után ered)

LUJZA, MILLER

LAURA, FALUSIAK, ÍJÁSZOK

Hogyan? Mi ez?!

Irgalmas ég!

(Az íjászok távoznak; Lujza lesújtva térdre omlik, a többiek köré gyűlnek.)

MÁSODIK FELVONÁS

AZ ÁRMÁNY

Első jelenet

Miller házában.

LAURA, FALUSIAK, majd LUJZA

LAURA, FALUSIAK

(feldúltan sietnek be)

Hol vagy Lujza, Luiza, hol vagy?

LUJZA

(belépve)

Ó. ki szólít?/Drága Laura!

(észrevévén a mindenki arcán és mozdulatain megmutatkozó zaklatottságot)

Te rossz hírrel jöttél,

ó, én érzem.

LAURA

Sajnállak!

FALUSIAK

x

LUJZA

Szólj, hadd tudjam meg végre!

LAURA, FALUSIAK

Hogy ma este a sziklás ösvényen

jöttünk haza a mezőről csendben,

bent a fák közt a sűrű sötétben

halljuk, összecsap két vívó penge,

aztán még erősebb lett a lárma,

durva szitkoknak félelmes árja,

s hogy kiértünk a tisztásra végre,

jaj, mi tárult a szemünk elébe,

jaj, mi tárult a szemünk elébe!

Aggastyánt hurcolt pribékek hada

láncra verve…

LUJZA

Jaj, az apám!

LAURA, FALUSIAK

Ne félj!

LUJZA

Láncra verve!

LAURA, FALUSIAK

Majd az Úr megsegít, bízzál benne!

Hol nagy a veszély, közel van a segély.

LUJZA

Ó, jaj!

LAURA, FALUSIAK

Majd az Úr megsegít, bízzál benne!

Hol nagy a veszély, közel van a segély.

LUJZA

(A fájdalom mélyen lesújtja, hirtelen felocsúdik, s indul kifelé.)

Ó, édes jó apám!

LAURA

Hova készülsz?

LUJZA

El a grófhoz!

(Belép Wurm)

MIND

Wurm!

Második jelenet

WURM, előbbiek

WURM

(Lujzához)

Várj, meg kell, hogy hallgass!

(a távozó falusiakhoz)

Menjetek!

LUJZA

(Úgy félek.)

(…)

WURM

Szegény jó apád…

LUJZA

Csak folytasd!

WURM

Börtönében ül már.

LUJZA

A várban? És miért?

WURM

Meggondolatlan fővel

grófi urára sértéseket szórt

s rá kardot emelt.

Súlyos a bűntett, a büntetése szörnyű.

LUJZA

Nem mer az ajkam

szólni…

WURM

Mért hallgatnám el?

El fog vérezni hóhér bárdja

alatt.

LUJZA

Én haljak inkább!

WURM

Ha akarod,

megmentheted még.

LUJZA

Hogyan? Beszélj!

WURM

Eljöttem hozzád, a gróf úr küldött:

ha most megírsz egy levelet,

amint ő kívánja,

apád szabad lesz még ma.

LUJZA

Való ez?

WURM

(Lujzának asztalt mutat, melyen íróeszközök hevernek.)

Írjad!

(diktál)

„Wurmnak.

Rudolfot soha nem szerettem.”

(Lujza egy pillanatig Wurmot nézi, majd beletörődve lehunyja szemeit, és írni kezd.)

„Megáhítottam rangját s nevét;

a célom az volt, hogy behálózzam.”

LUJZA

Ezt írjam…?

WURM

Gondolj apádra!

(Lujza ír.)

 „Nem volt más, csak hiúság,

vége ennek. Bocsáss meg!

Te vagy igaz szerelmem,

de nehogy Rudolf bősz haragja elérjen,

jöjj még ma éjjel értem,

szökjünk minél gyorsabban el együtt!”

LUJZA

Mit?

WURM

Írjad!

LUJZA

Ó, így megbélyegezzem

a szívem árulását?!

(Sértetten fölkel.)

Nem, nem, soha!

Bármi sorscsapást béketűrőn

eltűrnék, ha kell, az égtől,

óh, csak e szentségtelen kéztől

ments meg engem,

ments meg engem, Istenem!

Ó, te szánd, aki esdekelve néz rád,

ne kívánd a szégyenem!

Sújtsál bármilyen zordul,

csak ne tűrd e szégyenem!

Ah, én jó Istenem,

úgy kérlek, ó, ments meg, atyám!

Boldogan föláldozom életem,

ha jó atyámon segíthetek,

ámde attól borzad a szívem,

kiért lángolok, hogy cserbenhagyjam én,

és így hitszegő legyek.

Uram, óvj meg e szentségtelen kéztől,

szánd meg lányodat,

ki rád esdve néz, Istenem!

Ah, itt úgy borzadok, jöjj hát, jöjj hát,

ah, és mentsél meg, jó atyám!

Szánj meg, Uram!

Szentségtelen kéztől, ah,

mentsél meg, óh, Istenem!

WURM

Mit sírsz és rísz itt? Én nem kényszerítlek.

Csak tégy, amit akarsz, én megyek.

(Indul.)

LUJZA

(Visszatartja Wurmot.)

Kegyetlen!

Mi lesz, mondd, apámmal?

WURM

(ridegen)

Már mondtam: vérpad várja.

LUJZA

És én éljek?

(Görcsösen tördeli a kezét, majd az asztalhoz lép, és ír.)

Ím, olvasd a nevem!

(Átadja Wurmnak)

WURM

(Miután magához vette a levelet)

De esküdj meg rá, bárki kérdezi, azt vallod,

hogy senki nem kényszerített ez írást leírni!

LUJZA

Vedd esküm!

WURM

Most készülnöd kell, velem eljössz a várba...

LUJZA

És ottan?

WURM

Ott is híven kell állnod a szódat:

egy dáma ott hallani kívánja tőled,

hogy szívednek álma csak Wurm.

LUJZA

Ezt én…?

WURM

A próba biz’ súlyos.

LUJZA

Nem.

WURM

Kár lenne.

LUJZA

És ha így lesz?

WURM

Ha így lesz…

LUJZA

Atyám?

WURM

Szabad lesz.

LUJZA

Nos, jöjj!

(Wurm arcára ördögi mosoly ül.)

(…)

Te szívembe tőrt döfsz, és kéjelegsz,

míg engem öl a bánat.

Álld most a szódat, és mentsd meg őt,

add vissza nékem jó atyámat!

A sírnak zordon árnya

rám les orozva már.

Csak egyszer hadd öleljem őt,

míg el nem ér a bús halál;

csak egyszer hadd szorítsam hű kezét,

míg el nem ér a vég!

Add nékem őt, óh, add,

óh, add, hogy lássam őt!

(…)

WURM

Én bízom, hogy te vélem

majd boldog leszel,

boldog leszel,

és szívünk vágyban egyesül!

LUJZA

A szívem úgy borzong,

a szívem, jaj, úgy fáj,

a szívem, ah, úgy fáj!

Óh, add, hogy lássam őt!

Harmadik jelenet

Walter lakosztálya a kastélyban.

WALTER

WALTER

Ő nincsen észnél. Ám az ifjú elmét

mindig csak megzavartad te, szerelem.

Helyette nékem kell most okosnak lennem!

Az elhatározásom meg nem változhat már;

ha gyáván félnék, elveszhet most minden.

Negyedik jelenet

WURM, WALTER

WALTER

Nos szólj?

WURM

Kezemben tartom már a sors

minden tervét!

WALTER

Hogyan? Luiza…?

WURM

Mint várható volt, reszket

az apja életéért az árva. Mindenben enged

bármit kívánsz. Sötét rejtekutakon

már hozzák is őt.

WALTER

De az írás…?

WURM

Egy felbérelt emberem vitt Rudolfhoz.

Mi győztünk, uram.

Csak egy előttem rejtély:

hogy miért kellett Lujzát elengedni nékünk?

WALTER

Megzavart az egy percre,

hogy a múltamra célzott.

Rudolf, a hálátlan…

Miatta lettem, csak miatta bűnös,

hogy grófi rangját megszerezzem,

orozva törtem féltestvérem ellen.

Borzalmas tettemért a bűntudat most üldöz.

(…)

WURM

Lóháton ment az erdőn a gróf úr,

éjféli órán meglestük orvul,

és…

WALTER
Csend, elég!

Hajam mindig újból az égre borzad,

minden eremben, érzem, megdermed a vér!

Megdermed a vér, a vádló vér!

WURM

Miért remegsz a messze tűnt napoktól?

Az régen elmúlt, arra más ki gondol?

Emléke annak elmerült az éjbe!

WALTER

S ha mégse?

WURM

„Rablók vették az erdőn vérét a grófnak.”

Így mondtuk akkor, s hitt nekünk minden ember.

WALTER

Csak egy nem!

(Wurm meglepődik és zavarba jön)

Rudolf föleszmélt a lármára

akkor éjjel…

Nagybátyját haldokolva lelte…

WURM

Mit hallok?! Mit mond ön? Ó, rémség!

WALTER

És gyönge hangon a sápadt ajkak

még megnevezték…

WURM

Kit?

WALTER

Legyilkolóit.

WURM

Itt szörnyű végem!

WALTER

Tiéd? Nem!

A kettőnk sorsát a Sátán egybefűzte!

WURM

El vagyok veszve!

WALTER

Mi együtt kárhozunk el!

A Sátáné a lelkünk.

WURM

El vagyok mindörökre veszve!

WALTER

Majd ha a vérpadon el kell, hogy hulljak,

esküszöm, hogy ott leszel,

és énvelem együtt bűnhődni fogsz.

WURM

(Jaj, érzem azt már, hogy a bárd lesújt

most rám, és szinte látom, hogy összeroskadok.)

(…)

WALTER

Meglásd, velem lakolsz a vérpadon!

Vélem együtt lakolsz a vérpadon!

WURM

(Már érzem én a hóhér bárdját,

lesújtani érzem,

a nyakamon a hóhérbárd!)

Ötödik jelenet

a HERCEGNŐ, előbbiek

WALTER

Hercegnő!

HERCEGNŐ

Kedves gróf!

(…)

Hatodik jelenet

A hercegnő leül, igyekszik úrrá lenni zavarán.

Walter felnyit egy rejtekajtót, ahonnan Wurm kíséretében előlép Lujza.

WALTER

Lujza, jöjj,  őfensége

látni óhajt. (Jól vigyázz!)

HERCEGNŐ

(dölyfösen)

Csak bátran!

WURM

(Lujzához halkan)

Csak egy rossz szó, és atyádnak

rögtön vége!

LUJZA

(előrelép)

(Ó, szörnyű kín!)

HERCEGNŐ

(Ó, mily kedves, szelíd az arca;

ártatlanság világít rajta.)

LUJZA

(Ah, az ő férje lesz az ember,

kit az Isten nékem rendelt!)

HERCEGNŐ

(Óh, mily kedves, szelíd az arca!)

Mért sütöd le X?

X bátran, mit se félve!

WALTER

Megriasztja ennyi pompa.

WURM

Nincs szegényke fényhez szokva.

LUJZA

(Bárcsak föltárhatnám e förtelmes

csalást!)

HERCEGNŐ

(fölkel és Lujzához lép)

Luiza, ó, halld, csak te adhatod, más senki

vissza életem nyugalmát.

Ne hazudj! Bár tiszta lelked

arra úgyse lenne képes.

LUJZA

(Ah! Mi lesz velem, nagy Isten?)

HERCEGNŐ

(Kézen fogja Lujzát, és fürkészőn a szemébe néz.)

Szerelmes vagy?

LUJZA

(Mit válaszoljak?)

HERCEGNŐ

Nos, felelj!

LUJZA

Imádom…

HERCEGNŐ

Ki az? Szólj!

LUJZA

Wurm!

(Rátekint, Wurm szerényen meghajtja magát.)

(Te átkos!)

HERCEGNŐ

Mondd, és Rudolf...?

LUJZA

Ismeretlenül jött hozzánk,

nem is tudom, minő szándékkal.

HERCEGNŐ

Szavad vagy pillantásod nem szólt

hozzá édes vonzalomról?

LUJZA

(Óh, mily szörnyű!)

HERCEGNŐ

Szólj!

LUJZA

Nem! Soha.

HERCEGNŐ

(Szívemről súlyos kő

lehullott!)

LUJZA

(Most boldog!)

(Reszket a féltékenységtől.)

HERCEGNŐ

Hanem várj!

Az arcod belesápadt, X X valót,

föláldozod szerelmet?

LUJZA

(Nagy Isten!)

WALTER

(Szól-e vajjon?)

HERCEGNŐ

Beszélj!

LUJZA

(Úgy félek.)

HERCEGNŐ

Jöjj, és vallj be mindent, Lujza,

amit szíved mélyén rejtesz!

LUJZA

Én...

(Kishíján elárulja magát.)

HERCEGNŐ

Csak bátran!

WALTER
Szólj, és gondolj már apádra!

LUJZA

(Hirtelen megtorpan.)

(Apámra!)

(Walter és Wurm merőn bámulnak Lujzára.)

(Barbárok!)

WURM

Tétovázol?

HERCEGNŐ

Beszélj!

LUJZA

Mit mondtam, most is

rendületlen állom:

(Wurmra értve)

őt imádom, őt imádom,

szívem érte él csupán.

(A féltés lángja

a lelkem által járja.)

HERCEGNŐ

(A boldogságtól felderül

a bánat éjszakája!)

WALTER, WURM

(A hercegnő eláradó örömét figyelve)

(Az arcán újból megjelent

az élet fénysugára!)

LUJZA

(Hogy titkoljam szívem

halálos fájdalmát?)

HERCEGNŐ

(A boldogságtól felderül

a bánat éjszakája!)

WALTER, WURM

 (Az arcán újból megjelent

az élet fénysugára!)

LUJZA

(Hogy rejtsem el, mi kínoz?

Hogy rejtsem el, mi kínoz,

szívem baját?

Hogy rejtsem el a szívem

kínzó fájdalmát?)

HERCEGNŐ

(Az üdv reménye éltet,

az üdv reménye éltet,

boldogság!

Az üdv reménye, az üdv reménye

boldogság!)

WURM, WALTER
(Hogy földeríti arcát,

hogy földeríti arcát

a boldogság!

Hogy földeríti arcát

a boldogság!)

(…)

LUJZA

(Csak jöjjön a halál!

Ó bár csak jönne már a vég!

Nem bírom el tovább e kínt!

Ó, jöjj el hát, jöjj el, halál!)

HERCEGNŐ

(Ó, szívem, csendesedj!

Ó, szívem, csendesedj!

Csak várj, félek e láng

szétveti szívemet!

Csitulj, szívem!)

WURM, WALTER
(A tervünk jól bevált,

mi jól bevált,

a tervünk jól bevált,

jól bevált!

A terv, íme, a tervünk jól bevált,

íme, a terv mily jól bevált!)

(A hercegnő Walter kíséretében elvonul, Wurm a rejtekajtóhoz vezeti Lujzát.)

2. kép

Hetedik jelenet

A kastély függőkertje.

A háttérben ajtó, mely Rudolf lakosztályába vezet.

Rudolf ront be kezében Lujza levelét tartva, egy falusi ember követi.

RUDOLF

Ezt Lujza írta?

FALUSI

És rám bízta,

adjam Wurmnak.

RUDOLF

Mondj mindent sorra el!

FALUSI

Ez írást titokban adta nékem,

és lelkemre kötötte:

„Vidd el ezt rögtön Wurmnak!”

RUDOLF

És kért, hogy én ne tudjak róla…

FALUSI

Nem győzte mondogatni.

Ez nekem föltűnt, nagyon gyanús volt,

gondoltam, célszerűbb lesz átadni önnek.

RUDOLF

(Erszényt dob neki.)

Mehetsz!

(Az ember távozik.)

Hahó!

(Bejön egy szolga.)

Wurmot!

(A szolga távozik.)

Ó, bárcsak ne kéne hinnem saját szememnek!

Minden hiába. Égnek minden angyala

hasztalan tenne esküt, hogy semmi a bűne,

„Hazugság!” – ez a válasz lesz mindnek.

Itt van ez írás! Ez bizonyít! Te álnok lélek,

hogy bíztam tebenned! Rútul megcsalsz.

Jól szívébe láttál, apám!

Ámde a szeme, a csókja, a szavak, könnyei,

az eskük? Minden csak árulás, komédiázás!

Mily szörnyű!

Csillagsugáros éjszakán,

távol a nagyvilágtól,

hányszor bolyongtam oldalán,

míg lángolt mennyei mámor!

Hányszor borult szívemre,

lélekzetét így lesve,

lélekzetét így lesve

szívemre hányszor vontam!

Ah! Ábránd volt minden,

álom volt minden!

Hányszor suttogta ajkam

kérdőn:

„Szeretsz-e, édes?”,

és ő felelte halkan:

„Ah, egész valóm tiéd lesz!”,

és elbűvölte szívem

száz földöntúli szent varázs;

ha súgta halkan:

„Egész valóm tiéd lesz.”

Ah! – ábránd volt minden,

és hitvány áltatás!

Áltatás volt, álom csupán ez.

Azt súgta halkan:

„Csak érted élek.”

Hazugság minden,

csak hitvány áltatás!

Nyolcadik jelenet

WURM, előbbi

WURM

Hívatni tetszett?

RUDOLFO

Jöjj, várlak már!

Olvasd!

(Átadja neki a levelet; Wurm, miután elolvasta, visszaadja.)

Ez az óra

mindkettőnkre halálos.

WURM

(Óh!)

RUDOLF

Ezt veszed vagy emezt?

(Két pisztolyt mutat neki.)

WURM

Nem, nem!

(Próbál elszökni.)

RUDOLF

Maradjál!

(Az egyik fegyvert a kezébe nyomja.)

Át fogja járni a szívünk,

s egyszerre fog megölni a golyó.

(Ráemeli a fegyvert.)

WURM

(Ó, Sátán, most segíts!)

(Hátrál néhány lépést, majd elhajítja a pisztolyt.)

Kilencedik jelenet

Mindenfelől ÍJÁSZOK és SZOLGÁK sietnek be, majd WALTER

KÓRUS

Mi történt, ó, Ég!

RUDOLF

Gazember!

(Wurm elvegyül a tömegben, aztán eltűnik.)

Gyáva és aljas!

KÓRUS

Mily szörnyű

harag ég a két szemedben!

WALTER

Rudolfom!

RUDOLF

Apám!

WALTER

Nagy Isten!

Ó, csillapodj!

RUDOLF

Úgy fáj a szívem!

(Apja lábához rogy.)

WALTER

Fiam, állj fel!

Ma bánt, hogy oly szigorral

bántam véled.

Magam viszlek hát Lujzához,

látom, szíve méltó tehozzád.

Vedd nőül őt!

RUDOLF

Mit mondasz? Jól hallok?

WALTER

Légy boldog!

RUDOLF

Hah! Téboly száll reám!

WALTER

Jaj, mi lelt, Rudolf?

Hát nem vagy boldog?

RUDOLF

Boldog?!

WALTER

Azt hittem...

RUDOLF

Ó, jaj nekem!

Hisz megcsalt az a lány!

WALTER

Megcsalt?

RUDOLF

Halál,

te válts meg engem!

WALTER

Nem! A bosszú!

RUDOLF

Bosszú?

WALTER

Hallgass rám, és sújtsad ót

a méltó megvetéssel!

RUDOLFO

Hogy' érted?

WALTER

Vezesd a hercegnőt

ma még oltár elébe!

RUDOLF

Én? Jó! Legyen! Megteszem!

Mit mondok? Ó, jaj! Ez téboly!

WALTER

Csak semmi tétovázás!

RUDOLF

Ó, jaj, mit mondasz? Ki vagy?

WALTER

Én jó atyád, ki téged

nem fog elhagyni soha.

RUDOLF

Oltár elé vagy sírom felé,

történjék vélem bármi,

én nem kérdem már,

és nem bánom én,

sorsomtól, ah, nincs mit várni.

Nem csábít már az üdvösség hona,

szívem szerelmét ott látni nem fogom.

Gyötri a lelkem a kín ostora,

ó, jaj, az életem elátkozom.

Nem csábít már az üdv hona,

szerelmesem többé nem látom már,

óh, jaj, soha!

(…)

HARMADIK FELVONÁS

A MÉREG

Első jelenet

Miller házában.

A nyitott ablakon át látszik a kivilágított belsejű templom.

Lujza egy asztalnál ír; az asztalon lámpás világol, mellette kosár gyümölcs és egy pohár tej. A szoba egyik szegletében Laura és néhány falubeli nő figyeli szomorúan Lujzát.

LAURA, NŐK

(egymás között)

Hogy meggyötri a bánat

e drága, tiszta szívet,

úgy félek, nincs reményünk,

hogy szegényt még megmentsük.

Jaj, letörték hát e rózsát

kegyetlen kézzel már!

Óh, jaj!

LAURA

(Lujzához közeledvén)

Ó, drága Lujza, így elgyöngülsz egészen,

legalább kóstolj valami kis ételt!

LUJZA

Nem.

LAURA

X

LUJZA

(fölkelvén)

Nem kívánom az ételt,

ne is kínálj, ha mondom!

Ah, az én ajkam semmilyen földi jó

föl nem üdíti már, csak a túlvilági béke

édességére vágyom.

(Tekintete akaratlanul is a templomra téved.)

A templommért csillog

ilyen ünnepi fényben?

(A nők zavartan tekintenek egymásra.)

Hallgattok?

NŐK

X

LAURA

Ma ad ünnepélyes áldást kastélyunk papja

az új földesúrra.

(Lujza ismét írni kezd)

Meg ne sejtse szegény árva,

hisz a szíve el sem bírja,

el nem bírja a valóságnak hírét!

Nem, meg kell védni őt

e gyilkos hírtől!

LAURA, KAR

Jaj, letörték hát e rózsát

kegyetlen kézzel már!

Második jelenet

MILLER, előbbiek

MILLER

Luiza! Mindenségem!

(Lujza apja karjaiba ugrik.)

LAURA

De hagyjuk őket magukra most,

ne lássa őket más, csak az ég

e meghitt órán!

(Társnőivel távozik.)

MILLER

Halovány, bús az arcod.

LUJZA

Nem, édesapám,

nincs semmi bajom.

MILLER

Mily szörnyű árat kellett fizetned,

hogy én szabad lehessek!

Mindent elmondott Wurm,

hogy történt.

LUJZA

Mindent?

Tudom, feláldoztad

értem szerelmed.

LUJZA

Igen. (E földön!)

(Lassan az asztalhoz megy.)

MILLER

(A nyugalma ijesztő! A szívem mélyén

mily szörnyű sejtés támad!)

(Lujza, aki időközben befejezte a levelet, visszatér Millerhez.)

Milyen levél ez?

LUJZA

Atyám, az égre kérlek,

hogy add ezt át annak,

add, kinek megírtam!

MILLER

(Merőn néz Lujzára, majd kinyitja a levelet és olvasni kezdi.)

"A gonoszság, az ármány

széjjelválasztott minket.

Én esküt tettem, nem mondhatok többet,

ám van egy menhely, hová az árulás,

a földi rosszaság nem ér el.

Ott várok rád, hogyha a tornyon megkondul az éjfél,

jöjj el!"

(A levél kihullik a kezéből.)

A szív megáll! Te, föld, ne mozdulj!

(Egy percig lesújtottan hallgat, aztán reszkető hangon fordul Lujzához.)

És ez a menhely… Iszonyút sejtek.

Jaj, ez a menhely, mondd, hol van?

LUJZA

A sírban.

(Miller elrémül.)

Miért remegsz, mért borzadsz e szótól?

MILLER

Úgy hat ez rám, miként a villám!

LUJZA

Rózsás, lágy bölcső mélye a sírnak,

mely minden jámbort szebb létbe ringat,

és csak a bűnös istentelenség

féli a halál mély, síri csendjét.

Ám de két ártatlan, szerelmes lélek

egymásra lel majd, s ott üdvöt talál.

Otthonuk lészen a tündöklő égbolt,

ott várja őket az égi boldogság,

vár rájuk ott az égi, szent, nagy boldogság.

MILLER

Jaj nekem! Te eldobnád szép ifjú élted,

Lányom, ne rémíts! Képes vagy erre?

Nem féled Isten sújtó haragját?

LUJZA

Szeretni vétek, …

MILLER

E szörnyű tervet

elvessed örökre!

LUJZA

hogy sújt az Ég?

(Borzadva távolodik el lányától, és egy székre rogy, aztán zokogásban tör ki, fölkel, kézen rgadva lányát, a sírástól szakadozó szavakkal szól hozzá.)

(…)

LUJZA

Ah! Nem! Nem bírom

látni, hogy szenvedsz.

Megrázza lelkemet vádló sírásod!

Ó, kérlek, ne sírj hát, nézz rám!

MILLER

Ó, Lujza!

LUJZA

Lásd, széjjel tépem,

ah, ezer darabra!

(Darabokra szaggatja a levelet.)

MILLER

Hát van remény?

LUJZA

Teérted élek, édes jó apám,

s nem hagylak el.

Érted élni akarok.

MILLER

Lányom!

Lujzám!

LUJZA

Mondd, megbocsájtasz?

Nézd, térden állva kérlek!

MILLER
Te, drága lányom!

Drágám, ó, kelj fel, gyermekem, szívemre jöjj!

LUJZA

Apám! Apám!

Édesapám, nem hagylak hát!

(Felemeli a lányt, és mélységes apai gyöngédséggel szorítja szívére.)

LUJZA, MILLER

Hű karodban messze tűnik

minden rossz, mi fáj, minden bú!

Nem hagylak el hát! Nem, soha

/Nem hagyhatsz el, te nem, soha!

LUJZA

Csak innen el!

Veszélyek kísérik itt minden léptünk.

MILLER

Úgy meneküljünk!

LUJZA

Pihenned kell még, hogy erőt gyűjthess,

hiszen a hajnal messze van még.

Majd ha a napfény kgyúl az ormon,

akkor induljunk!

MILLER

Úgy, lányom, úgy.

(Szobája felé indul, majd visszatér, mégegyszer megöleli a lányát.)

MILLER

Majd járunk árván, hontalan,

kérve: „Ó, szánakozzatok!

Segítsen, aki gondtalan,

az éhezőnek adjatok!”

LUJZA

Majd járunk árván, hontalan,

kérve: „Ó, szánakozzatok!

Segítsen, aki gondtalan,

az éhezőnek adjatok!”

MILLER

Hull majd az út porába

könnyeknek égő árja.

LUJZA

Ó, jaj, az ajkunk kérve kér,

hol egy falat kenyér!

MILLER

Ó, jaj, az ajkunk csak kér, csak kér;

hol egy falat kenyér?

LUJZA, MILLER

Elsőt, ha csillan a hajnal fénye,

elindulunk.

Vár ránk a távol nagyvilág,

vár reánk.

(Miller a szobájába megy. Lujza lassan a másik irányba indul, amikor figyelmét felkelti a templomból áthallatszó orgonaszó.)

LUJZA

Még egyszer és utolszor

letérdelek e szent helyen,

hol annyi üdvöt kínált az élet,

hol megtaláltam hű szerelmesem.

(Térdre ereszkedik; mialatt néma imába merül, az ajtóban egy hosszú köpönyeges férfi jelenik meg, egy szolga társaságában.)

És holnap hová hajtom fejem?

Harmadik jelenet

RUDOLF, előbbi

RUDOLF

(visszafogottan a szolgához)

Apámnak jelentsd, hogy ide jöjjön értem,

mihelyt az ünnepre minden kész lesz!

(Szolga el.)

(Imádkozz!

Erre való ez óra!)

(Kebléből üvegcsét vesz elő, és a pohárba önti tartalmát. Lujza felkel, Rudolfot látva összerezzen.)

Tőled származik ez írás?

(A Wurmnak írt levelet Lujza elé tartja, aki nem képes válaszolni.)

Adj választ!

Te írtad ezt a pár sort?

(A kérdés ismétlésekor egész testében megremeg, mint aki a sorsa fölötti döntést várja.)

LUJZA

(Mint aki halálra szántan az utolsó szót mondja ki)

Én.

RUDOLF

(Lerogy egy székre.)

Láz gyötri testem…

A torkom, ah, olyan száraz… Adj inni, kérlek!

(A kehelyre mutat, Lujza átadja neki, Rudolf iszik belőle.)

Oly keserű, oly fanyar a korty is!.

LUJZA

Fanyar és keserű?

RUDOLF

Idd ki!

(Lujza iszik; a fiú elsápad és elfordítja tekintetét.)

(Mindennek vége.)

LUJZA

Nem.

(Rémes csend.)

RUDOLF

Te engem elhagysz.

Más férfi vár, hogy átöleljen,

és engem is oltár elébe

másik nő vár.

LUJZA

Mit mondasz? Hát ezért…?

RUDOLF

Hiába várnak mind a ketten.

(…)

LUJZA

Ha szólni mernék,

ha elmondhatnék mindent!

RUDOLF

Nem, hallgass!

E szörnyű, ah, e rémséges órán

légy irgalommal, légy szánalommal,

ne kínozd jobban véresre sebzett,

fájó szívemet!

(…)

(A kastély toronyórája üt. Rudolf megragadja Lujza kezét.)

Hallod ez órakondulást,

sejted-e mit jelent? A véget.

LUJZA

Ó, Rudolf!

RUDOLF

Lelked a kárhozat várja

még ma, ha most hazudsz!

Szeretted Wurmot?

LUJZA

Ah, hagyd ezt!

RUDOLF

Jaj néked, hogyha hazudsz!

Halljad, e gyertya fénye el se lobbant,

s már az Úr ítél fölötted!

LUJZA

Hogy? Mily rejtelem!

Beszélj!

RUDOLF

Halált ittál vélem,

halált!

(A pohárra mutat; Lujza szinte összeesik, Rudolf egy székre segíti.)

Most kérd az Ég oltalmát, Lujza!

LUJZA

(Pillanatnyi hallgatás után mintegy gondolattól hajtva fölkel.)

Azt mondtad,

a halált? Ah! Már nincsen

rabbilincs, szabad ismét a lelkem!

Szólhatok nyíltan,

most halljad hát: én ártatlan vagyok!

RUDOLF

(riadtan)

Nagy Isten!

LUJZA

Atyámat elrabolták,

sötét tömlöcbe zárták,

és én …

RUDOLF

Csak tovább!

LUJZA

hogy mentsem őt, kit kínhalálra szántak,

rákényszerítve, ó, érted már?

RUDOLF

Csak tovább!

LUJZA

E förtelmes Wurm parancsára

megírtam ez írást!

RUDOLF

Nagy Ég! Ó, jaj, s én őt megöltem!

LUJZA

Ó, jaj, nékünk! Jaj!

RUDOLF

Nagy Ég! Ó, jaj, s én őt megöltem!

RUDOLF

Ah!

(…)

Jaj! Kegyetlen Isten,

mért éltem? Mért születtem, nagy Ég?

LUJZA

Óh, ne káromold,

óh, ne káromold, óh, jaj, szent nevét!

Negyedik jelenet

MILLER, előbbiek

MILLER

Mily vészes hangok?  Kit látok, nagy Isten!

RUDOLF

Kit? Nézd, te jámbor agg,

lássad azt, ki meggyilkolta lányod!

MILLER

Mit mondasz? Nem értlek.

LUJZA

Atyám!

MILLER

Luiza!

RUDOLF

(Millerhez)

De meg kell halnod itt előtte!

(Magához veszi a kardot.)

LUJZA

Ó, Rudolf,... Szerelmem!

Már érzem, átjárja szívem a halál.

(Rudolf az asztalra dobja a kardot, és Lujzához siet.)

MILLER

Halál! Mit hallok?

RUDOLF

Nincs semmi mentség,

testében a méreg.

MILLER

Luiza? Szörnyűség!

(A szorongástól elnémulva fordul lányához, aki átkulcsolja apja nyakát.)

LUJZA

Atyám,

csak egy csókot, a végsőt e földön!

Áldj meg, ó, áldj, akkor enyém a béke!

Hol vagy, Rudolfom? Közel a vég már.

Nem látlak téged, csak a kezedet add!

Egy szédülés von a sír felé…

Rudolfom, jöjj hát!

(…)

Rudolfom, jöjj hát! Ah, ne menj el tőlem!

RUDOLF

Maradok veled.

LUJZA

Hadd fogjam hű kezed!

RUDOLF

Szerelmes párom!

LUJZA

Így, véled összefonódva

érjük el boldogság honát!

RUDOLF

Így érjük el a boldogság honát!

MILLER

Ah, jaj nekem, te zord halál,

várj még, várj még!

Várj, várj,

zsákmányod lett ő,

zsákmányod lett ő!

Ősz atyád, aki itt árván marad!

LUJZA

Ah, ne menj el tőlem!

Hadd fogjam hű kezed!

Így véled érek el boldogság honába,

véled majd a boldogság honába, majd .

RUDOLF

Itt vagyok nálad, szerelmes drágám,

így érjük el a boldogság honát,

a boldogság honát.

(Lujza meghal.)

Ötödik - záró - jelenet

Az összes többi szereplő, előbbiek

(…)

WALTER

(aki elsőként érkezett)

Meghalt!

NŐK

Irgalmazz, Uram!

(Körülveszik a halott Lujzát, s a mellette térdeplő Millert, aki maga is mozdulatlan és sápadt, akár egy holt.)

RUDOLF

(Észreveszi szék mellett ácsorgó Wurmot; megragadja a kardját és ledöfi őt.)

Te aljas gaz, pokolba véled!

(Walterhez)

Te sírig bánd a vétked!

(Holtan rogy Lujza mellé.)

WALTER

Rudolf!

KÓRUS

Jaj!

VÉGE