2012. március 27., kedd

Műferdítés

A jó műfordítás olyan, mint a szép hazugság. Ha tudjuk is, hogy nem igaz, jólesik hallani.

2012. március 13., kedd

Bellini – Romani: NORMA (Ford.: Róna Frigyes)


NORMA

Szövegét írta: Felice Romani

Fordította: Róna Frigyes

Zenéjét szerezte: Vincenzo Bellini

SZEREPLŐK:

POLLIONE
római prokonzul …………………..tenor

OROVESO
a druidák főpapja…………………basszus

NORMA
a leánya, főpapnő…………………szoprán

ADALGISA
papnő………………………………mezzoszoprán

KLOTILDA
Norma barátnője………………….szoprán

FLAVIUS
Pollione kísérője…………………….tenor

druidák, templomőrség, papnők, gall harcosok

Játszódik:
Galliában i.e. 50 körül

Ősbemutató:
1831. 12. 26. Milánó

A fordítás az Erkel Színház 1978. IV. 16-i bemutatójára készült.

ELSŐ FELVONÁS

A druidák szent erdeje. Középütt Irminsul tölgyfája, tövénél a druidák oltárköve. A távolban fás dombok.
Éjszaka.
A távolban a fák között tüzek fénye látszik.

KÓRUS, BEVEZETÉS és CAVATINA

Első jelenet

Vallásos induló hangjaira felsorakozik a gallok serege, őket a druidák menete követi, végezetül Oroveso és a főpapok érkeznek.

OROVESO
Holdisten papja, az óra int:
kémleld az égbolt mélyét;
várd, míg az újhold feltűnik,
s a földre hinti fényét!
Jön már az árnyat űzve
az égbolt hűvös szüze,
s ha színezüstje ránk ragyog,
zengjen a hármas jel!

KÓRUS
Ős tölgyfa ágán új fagyöngy
Normára vár.

OROVESO
Jöjj, Norma, jöjj, rád vár!

Csak rád.
KÓRUS
Ó, jöjj! Ó, jöjj!

Gyújtsd fel szívének lángját,
félelmes égi szellem!
Ébresszed Irmin lányát
bosszúra Róma ellen!
Végünk, ha békén tespedünk,
elvész a hősi tettvágy.

OROVESO
Már szinte hallom szózatát,
véres csatákat jósol;
és megtisztítjuk Galliát
a gőgös légióktól:
felzeng a pajzsnak érce
harsogva, mint az ég zeng.

Cézárok fészke, reszketve halld
a vészharang szavát!
KÓRUS
Cézárok fészke, reszketve halld
a vészharang szavát!

Felzeng a pajzsnak érce.
OROVESO
Harsogva szólj!

Harsogva, mint az ég zeng!
KÓRUS
Harsogva, mint az ég zeng!

Cézárok fészke, …

reszkess hát,
hisz’ eljött a végórád!
Reszketve várd! Reszketve várd! Reszketve várd,
mert eljön a vég órája!
Remegve hallgasd a vészharang szavát!
OROVESO
Reszketve várd,
hisz’ itt a végórád!
Halljad hát: reszketve várd,
reszketve várd!
Már hallod, már hallod!
Remegve hallgasd a vészharang szavát!

KÓRUS
Felzeng a pajzsnak érce,

harsogva mint az ég zeng.
OROVESO
Harsogva szólj!

Harsogva, mint az ég zeng!
KÓRUS
Harsogva, mint az ég zeng!

Cézárok fészke, …

reszkess hát,
hisz’ eljött a végórád!
Reszketve várd! Reszketve várd! Reszketve várd,
mert eljön a vég órája!
Remegve hallgasd a vészharang szavát!
OROVESO
Reszketve várd,
hisz’ itt a végórád!
Halljad hát: reszketve várd,
reszketve várd!
Már hallod, már hallod!
Remegve hallgasd a vészharang szavát!

OROVESO, KÓRUS
A vészharang szavát,
a vészharang szavát!

(Mindnyájan az erdő mélyére vonulnak.
A távolból, elhalóan)

Újhold az égen, jöjj, ne késs!
Jöjj, Norma itt vár rád!
Ó, jöjj már, szent újhold!

RECITATIVO és CAVATINA

Második jelenet

POLLIONE
Már messze járnak! Csendes a titkok erdeje, átjutunk végre.

FLAVIO
Ha észrevesznek, végünk;
Norma is óvott.

POLLIONE
Jéggé dermed szívem
ettől a  névtől.

FLAVIO
Mért mondod ezt?
A kedvesed, a gyermekeid anyja…

POLLIONE
Elmondok mindent.
Hallgass meg kérlek, és csak aztán ítélj!
A láng, mit bennem gyújtott,
ellobbant végleg; új tűzzel sújtott egy isten,
és íme, újra égek: az örvény mélyét
meredten nézem, és el fog nyelni, érzem.

FLAVIO
Hűséged ennyit ért?

POLLIONE
Ó, könnyen vádolsz!
Egy másik, igen, Adalgisa…
Ó, hogyha látnád! Két szeme tisztán csillog,
mint a hajnali ég! Itt él a barbárok
templomának mélyén, mint fényes csillag,
kit a féltékeny égbolt zord felhőbe rejtett.

FLAVIO
Elvesztél, látom!
És mondd, így érez ő is?

POLLIONE
Azt még csak sejtem.

FLAVIO
Nem félsz,
hogy bosszút állhat Norma?

POLLIONE
Mint rémkép, úgy üldöz.
Itt áll előttem, mint a testet öltött önvád.
Volt egy álmom…

FLAVIO
Egy álom?

POLLIONE
Még most is kísért. Nos, halld hát!

Úgy rémlett, Vénusz szent hegyén,
Rómában állok újra,
és Adalgisa lép elém,
hív, és a karját nyújtja.
Nászének szól és fáklya ég,
száz rózsa szirma hull ránk…
Eljött, mit szívem úgy várt:
szerelmem álma teljesült!
Eljött, mit szívem úgy várt:
szerelmem álma most végre beteljesült.
Ekkor, mint bosszús égi rém,
ránk hull, ránk hull egy felleg árnya.
Nagy druida köntös száll felénk,
és ráborul a lányra.
Villám cikázik, reng a föld,
füst járja át a termet.
szívünkre síri vermek
borzalmas csendje ült.
Nem látom már a lányt sehol,
elvitte őt a felleg.
Nagy messze hallom: felsikolt,
s jajgatva sír két gyermek…
Hang rázza meg a templomot,
és mennydörögve szól ránk:
„Rád száll a vér, ki Normát
elárultad hűtlenül.”

(Megszólal a szent gong.)

FLAVIO
Hallod? Nyitják már a templomot,
várja Normát az újhold-ünnep!

KÓRUS
Felkelt a hold, ó, druidák!
Félre, ki másnak hódol!

Félre az útból!
FLAVIO
Menjünk!

POLLIONE
Te menj csak!

FLAVIO
Kérve kérlek!

KÓRUS
Félre az útból!
POLLIONE
Horda nép, …

FLAVIO
Ó, jöjj!

POLLIONE
… karddal várok rád!

FLAVIO
Jöjj már, elég! Ne hívd ki a halált!

POLLIONE
Lázadni készülsz, horda nép,
de karddal várok rád!

FLAVIO
Ó, jöjj hát, ne várj!

Itt gyász, pusztulás vár rád!
KÓRUS
(a távolból)
Félre, ki másnak hódol!

POLLIONE
Törjön rám e vad horda bőszen,
engem nem fog kard, se dárda;
Ámor isten szárnyát kitárja
és megóvja hívő gyermekét.
És ha elragadják tőlem
ezt a lányt, szívem szép álmát,
tűzbe fojtom mind és a bálványt
ízzé-porrá, ízzé-porrá zúzom szét!
Döljön össze a bálványkép! Ízzé-porrá zúzom szét!
Én ízzé-porrá zúzom szét!
Kardom a bálványt úgy zúzza szét!

(Sietve távoznak.)

KÓRUS

Harmadik jelenet

A háttérből papnők, harcosok, bárdok, áldozárpapok érkeznek, középütt Orovoeso

KÓRUS
Norma jöjjön, hogy szóljon az éghez;
fennkölt homloka tölgylombbal ékes,
kézben tartja a színarany holdat,
sorsunk titkait most fedi fel.
Róma csillaga sápad és borzad,
arcát fátylába elrejti félve,
mert az éj ura lép fel az égre,
hősök hírnöke, zord hadi jel,
hősök hírnöke, zord hadi jel,
hősök hírnöke, zord hadi jel!
Már ott van az égen,
mint hősök hírnöke, zord égi jel.

JELENET és CAVATINA

Negyedik jelenet

Norma érkezik papnői között; kibontott haján zöld ágkoszorú, kezében arany sarló.
Az oltárköre hág, és átszellemülten tekint körbe.

NORMA
Visszhangzik már a szent domb
a vad harci daltól.
Hát ez köszönti Normát, ki az oltárhoz készül?
Ne higgye senki, hogy a jósnő tőletek vár tanácsot,
s fennen hirdeti majd, hogy Róma elvész!
Rómának sorsát nem földi szándék,
csak a végzet dönti el.

OROVESO
És addig sorsunk gyászos
elnyomatás? Csak tűrd a latin sastól,
hogy meggyalázza erdőnk, és szennyes lábbal tapos
a szentelt kőre? Brennusnak kardja
rég tétlen, elemészti a rozsda.

KÓRUS
Vond ki hát azt a kardot!

NORMA
Hadd törjön széjjel?!
Mert így lesz! Így, ha lesújtasz a karddal,
mielőtt itt az óra. A bosszú napja,
mire oly régen vártok, nem virradt még fel.
Ó, mondd, mit ér a fejszéd,
amíg Rómának testét acélpajzs védi?

OROVESO, KÓRUS
Mit várhatunk az égtől? Mit mond a jóslat?

NORMA
Láttam a titkok könyvét ottfenn, az égben.
Kit sorsa halni rendelt, ott van egy lapra vésve;
így szól az írás: Büszke Róma ledől.
Nem druidakard, de önnön bűne súlya
viszi romlásba majd.
Bízzunk az égben: eljön a nap, beteljesül a jóslat.
Őrizd a békét, áldott tölgyfa új ága.

(Lemetszi a fagyöngyöt, a papnők fűzfa kosarakba helyezik.
Norma előre jön, karjait égre emeli.
A hold fénye felragyog, mindenki térdre hull.)

Áldva hívunk,
áldva hívunk, éj szűzi lánya.
Szent az új ág,
szent a tölgyfa ága, melyre ezüstöd árad.
Kérve kérünk, hogy oldd le fátylad,
kérve kérünk, oldd le fátylad, oldd le fátylad,
és tárd fel arcod, nyájas arcodat, nézz le ránk!

KÓRUS
Áldva hívunk,éj leánya,
szűz fénybe vond a fákat!
Kérve kérünk, oldd le fátylad,
tárd fel arcod, égi láng!
Szent az ősi tölgyfa ága,
melyre szűzi fénye árad.
Kérve kérünk, oldd le fátylad,
tárd fel arcod, nézz reánk!
Ó, nézz reánk!
OROVESO, HARCOSOK
Áldva hívunk, kérve kérünk,
oldd le fátylad, nyájas arccal nézz,
ó, nézz ránk!
NORMA
Várunk rád, jöjj!
Várunk rád!

Add, nagy úrnő,
add, hogy szűnjék a vad szívek láza!
Csendesítsed,
csendesítsd a vérre szomjas harci mámort!

Küldd a földre szent égi lángod!
Küldd a földre,
küldd a földre égi lángod,
mellyel béke, áldott béke száll reánk!
Szent láng, áldott égi láng!
OROVESO, KÓRUS
Küldd a földre, …
Küldd le égi lángod,
hogy szálljon áldott béke ránk,
adj békét,
égi láng!

NORMA
Békével távozz, mert szent az erdő,
őrzi jól választott papja.
Ám az óra, ám a véres óra eljő,
és leáldoz Róma napja!
Akkor hangom majd mint az orkán
szólít harcra, druidák!

KÓRUS
Szólíts és hull a barbár vére,
még a magvát se hagyjuk élve;
ám legelsőként a helytartó
gaz szívét döfjük át!

NORMA
Ha kell, kezemtől hal meg…
(Jaj, de mást mond e gyönge szív!)

(Én egyetlenem, jöjj, itt vár,
kit csak hozzád fűz az emlék,
ki hűséges szívvel megvéd,
ha hozzá visszatérsz!
Ó, jöjj, ó, jöjj és nézz rám,
jöjj, hozz e szívre békét,
és fényesebb lesz a kék ég,
mely rám ragyogva néz,
mely rám ragyogva néz!)

OROVESO, KÓRUS
De végül mégis eljő
a bosszú régvárt napja,
s az isten hírül adja,
hogy Róma romba dől!
És az isten hírül adja,
hogy Róma romba dől!

NORMA
(Ah! Én egyetlenem, jöjj, itt vár,
kit csak hozzád fűz az emlék,
ki hűséges szívvel megvéd,
ha hozzá visszatérsz!
Ó, jöjj, ó, jöjj és nézz rám,
jöjj, hozz e szívre békét,
és fényesebb lesz a kék ég,
mely rám ragyogva néz,
mely rám ragyogva néz!)

OROVESO, KÓRUS
De végül isten hírül adja majd,
hogy Róma romba dől.

NORMA
(Jöjj vissza kérlek,
csak teérted éget a szívem,
a szívem szerelmes lángja!

Ó, jöjj, ha úgy várok rád!)
OROVESO, KÓRUS
Boldog nap!

NORMA
(Jöjj vissza kérlek,
csak teérted éget a szívem,
a szívem emésztő lángja!
Csak érted, csak érted lángol,
érted éget a szívem lángja!
Ó, jöjj hát, úgy várok rád!)
OROVESO, KÓRUS
Jöjj el, áldott bosszú napja,
melyen Róma romba dől!

(Norma távozok, a többiek sorjában követik.)

JELENET és KETTŐS

Ötödik jelenet

ADALGISA
Csöndes, kihalt az erdő,
véget ért az ünnep.
Hullhat már a könnyem,
hisz’ senki nem lát.
Itt, ahol első ízben elém hozta sorsom
azt a rómait,
kiért elhagynám hűtlenül
a szentélyt, s az oltárt…
Ó, csak vége lenne már!
Nem, ez csak ábránd! Egy ismeretlen bűbáj
vonz ide most is… S míg önfeledten várok,
a szívem ujjong; már hallom is a hangját!
Hallom a szélben, mely a fák közt suttog!

(Sietve Irminsul kövére térdel.)

Égi úrnő, te védj meg! Védd meg gyermeked,
ó, védd meg, nagy istennő! Szánakozz!
Ó, szánj meg, mert elvesztem én!
Nagy úrnő, oltalmam tőled várom.
Lásd, elvesztem én!

Hatodik jelenet

POLLIONE
(Flavióhoz)
(Itt van ő! Menj! Most hagyj el!
Nem tarthatsz vissza!)

(Flavio távozik)

ADALGISA
(riadtan)
Ó! Te itt?

POLLIONE
Mit látok! Mért sírtál, mondd!

ADALGISA
Hagyj engem! Engedd, hogy hő imám,
bűnbánó hő imám istenhez szálljon!

POLLIONE
Kegyetlen isten, ki gyűlöl
és büntet, mert megtaláltál engem, s én téged.
Nem, Adalgisa! Csak egy
istenben bízhatsz, s az Ámor!

ADALGISA
(Eltávolodik a férfitól.)
Ne szólj! Ó, hallgass,
vagy megyek máris.

POLLIONE
Énelőlem futnál, ki úgy követ,
mint az árny, bármerre rejtőzz?

ADALGISA
Majd elrejt
 és óv az oltár, melyhez esküm szólít.

POLLIONE
Az esküd? S a szívünk álma?

ADALGISA
Álom, mely elszáll.

POLLIONE
Menj, az bálvány már szomjas a vérre,
engem ölj meg áldozatnak, engem ölj meg!
Összezúzhat, elnyelhet élve,
mégse választ, mégse választ el tetőled.
Nem, nem, nem válok többé el tetőled.
Hagyd a régi gyászos esküt;
ajkad szólott, nem a szíved!
Szent a vágyunk, egy a lelkünk,
mért is élnék nélküled?
Szent a vágy, szent a vágyunk, egy a lelkünk,
mondd, hogy’ élnék nélküled?
Mondd, hogy’ élnék, mi várna rám?
Mondd, mi várna rám tenélküled?

ADALGISA
Mennyit sírtam és mennyit tűrtem,
ó, ha tudnád, mennyit szenvedtem teérted!
Mert a lelkem elhagyta hűtlen’
azt az oltárt, melyre áhítattal nézett.
Úgy, úgy, mint hívő gyermek nézett,
ó jaj, hittel nézett!
Égig szálltam tiszta hitben
és az Istent láttam ott;
ámde bűnöm látva Isten
elrejtőzött, elhagyott.
Ám a bűnömet látva Isten elhagyott,
a bűnöm látta jól az Isten, az égi úr,
bűnöm látva elhagyott.

POLLIONE
Róma nyájasabb istent ad majd;
kék ege vár ránk, ott kell, hogy éljek.

ADALGISA
(lesújtva)
Úgy hát elmész!

POLLIONE
Közel a nagy nap…

ADALGISA
Elmész és itthagysz?

POLLIONE
Elviszlek téged.
Minden bálványnál szentebb Ámor.
Hallgass őrá, hallgass rám!

ADALGISA
(mély megrendültséggel)
Ó, ne mondd ezt! Kérlek, hallgass!

POLLIONE
Elmondom százszor, elmondom százszor,
míg a szíved meg nem szán.

ADALGISA
Kérlek, hagyj el!

POLLIONE
Halld a hívó, esdeklő szót!

ADALGISA
Ó, ne kínozz! Igaz Isten, jöjj, segíts!

POLLIONE
Elküldesz hát megtagadva szíved?
De látom már: szíved nincs.
Adalgisa! Adalgisa!

(gyöngéden)
Róma hív, jöjj, add a kezed,
ott vár az üdv, ott a szerelem, az élet.
Útad boldog révbe vezet,
és a földön égi mámor lesz a részed…
Szíved mélyén
bárhogy rejted,
ég hang szól sürgetőn;
higgy a hangnak, tárd ki lelked,
hallgass rám,
hallgass rám és légy a nőm!

ADALGISA
(Hallom én is jól e hangot,
ez tölti be a hűs templomi csöndet.
Ó, e szempár, drága arc ott
néz reám és sürgetően hív, hogy jöjjek;
és csak boldog vágyat érzek,
nem a kínt mely úgy elgyötört…
Égi úrnő, szívem nézzed,
oldozz fel,
oldj fel, hadd kövessem őt!)

POLLIONE
Ó, jöjj hát!

ADALGISA
Nem lehet.

POLLIONE
Jönnöd kell, a szíved szólít.

ADALGISA
Csak ábránd.

POLLIONE
Hát ily kegyetlen volnál?

ADALGISA
Ó, hagyj magamra, jobb így!

POLLIONE
Mit ad neked az oltár?
ADALGISA
Ó, hagyj magamra, jobb így!

POLLIONE
Adalgisa!

ADALGISA
Kegyelmet kérek!
Én az oltárnak tettem esküt…

POLLIONE
Adalgisa! Lemondjak rólad?

ADALGISA
Én… nem… nem… Nem bírom. Követlek, menjünk!

POLLIONE
Holnap éjjel itt, e helyen várok rád!

ADALGISA
Követlek híven.

POLLIONE
Esküdj!

ADALGISA
Esküszöm.

POLLIONE
Nincs ennél szebb szó!
Holnap várlak.

ADALGISA
Megbízhatsz bennem,
mert az éghez szívem hűtlen,
ó, de téged nem hagy el!

POLLIONE
Tiszta szíved látva isten
megbocsát,
megbocsát; enyém leszel!

ADALGISA
Nem, nem hagylak el,
nem hagylak el,nem hagylak el,
nem hagylak el,
már én nem hagylak el.
POLLIONE
Enyém leszel, enyém leszel,
enyém leszel, enyém leszel.
Ó, az enyém leszel!

(Távoznak.)

Hetedik jelenet.

JELENET és KETTŐS

Norma szállása

Norma, majd Klotilda két kisgyermeket vezet kézen fogva.

NORMA
Menj csak, ne hozd őket hozzám! Nem tudnám, mit tegyek, ha tőlem csókot kérnek.

KLOTILDA
Az arcod feldúlt,
ó, mondd, mi késztet, hogy megtagadd a véred?

NORMA
Bár tudnám! Százfele tépi
lelkem a kétség. Két kis fiacskám hol gyűlölöm,
hol féltem! Kín látnom őket, és gyötrő
nélküled élnem. Boldogság és bánat
egyszerre tör rám, ha gyöngéd gyermekajkuk
anyjának szólít.

KLOTILDA
De hiszen az vagy…

NORMA
Ó, bár ne lennék!

KLOTILDA
Így szólni vétek!

NORMA
Csak hagyj, hisz’ úgysem érted!
Klotilda, tudd meg… Visszahívta Róma Pollionét!

KLOTILDA
És elvisz téged?

NORMA
Egy szót se
szólt, hogy menjek. Ó! Hogyha elhagy engem…
Ha képes erre… Két gyermekével együtt
sorsomra hagyna…

KLOTILDA
Ez várna rád?

NORMA
Ki tudja?
Csak azt tudom, hogy sorvaszt,
sorvaszt így várni, mit hoz a holnap.
Valaki ide jön. Menj, rejtsd el őket!

(Norma megöleli a gyerekeket, Klotilda távozik velük.)

Nyolcadik jelenet

Belép Adalgisa.

NORMA
Adalgisa!

ADALGISA
(messziről)
(Most dől el minden.)

NORMA
Csak bátran, lépj beljebb, lányom!
Csak bátran! Úgy látom, reszketsz. Azt mondták, eljössz,
mert van egy titkod, ami szíved nyomja.

ADALGISA
Ez így van… Ám, hogy is kezdjem…
Arcod, mely hűvös mint a hold, az ég
közönyével néz rám…. Egy gyengéd szódra feltárok
néked mindent, engedelmes szívvel.
(Letérdel.)

NORMA
(Felemeli a lányt.)
Csak bátran, most nézz rám! Mondj el mindent!

ADALGISA
(Némi tétovázás után)
A szerelem…
Jaj, ne ítélj! Míg csak erőmből tellett
küzdöttem én is e bűnös érzés ellen,
ő győzött mégis! Ó, tudd meg azt is, mit tettem!
Eskü alatt ígértem, hogy ezt az oltárt,
az ősök templomát elárulom érte…
és elszököm e földről.

NORMA
Ó, balsors lánya!
Csak rádvirradt a hajnal,
s te már csapdába estél? Csak mondd el, mi volt az,
mi szerelemre gyújtott!

ADALGISA
Egy égő szempár,
egyetlen sóhaj… Szent erdőnk mélyén
imádkoztam éppen az oltár előtt állva…
Csak rámnéz, s a szent imádság
íme, ajkamra dermed, de aztán felderül
körülöttem minden, és fenn az égbolt
kékebb mint eddig,
oly más az égbolt, ha rámnéz!

NORMA
(Ó, régi emlék!)
(elmerengve)
(Megnyílt a menny, ha láttam,
ha pillantásunk egy percre egybeolvadt!)

ADALGISA
De… Nem is hallgatsz rám?

NORMA
Hallom. Csak mondjad!

ADALGISA
Titkon kiszöktem, hogy lássam;
vártam rá az oltár mellett.
Ám minden éj, ha láttam őt,
szívemen új sebet ejtett.

NORMA
(Így égtem egykor én!)

ADALGISA
Azt mondta: Jöjj, ne kétkedj!
Lásd, térdre hullva kérlek…

NORMA
(Akárcsak engem.)
ADALGISA
Hadd járjon át a mámor…

NORMA
(Így csalta tőrbe szívem!)
ADALGISA
… szűz ajkaid illatától!

Engedd, hogy égő csókom
illesse lágyan a fürtjeid!

NORMA
(Ó, hallom újból! A szemem is őt látja
e drága szókra hullt le szívem zárja.)

ADALGISA
Hangjában hárfák zengenek,
úgy zsong a szó kedves ajkán,
és hogyha szelíden rámnevet,
az égő nap fénye halvány.

NORMA
(Jól ismerem e bűbájt.)

ADALGISA
Ó, vedd le rólam e rontást!

NORMA
Töröld le könnyed!

ADALGISA
Irgalmazz, adj feloldást!

NORMA
Én megbocsátok.

ADALGISA
Lelkem letért az útról.

NORMA
Töröld le könnyed!

ADALGISA
Hozd vissza, áldd meg újból!
Add, hogy legyőzzem szívem!
Védj meg e szívtől, mely bűnbe vitt!

NORMA
Szárítsd le könnyed, hisz’ nem köt téged,
nem köt az oltárhoz esküd örökös lánca!

ADALGISA
Ó, mondd újra! Mondd újra, kérlek,
és szívem újra éled!

NORMA
Ah, jöjj! Ah, jöjj!
Csókom felderíti bús szíved,
 mert szánlak és feloldlak,
és visszaadva esküdet
letépem a láncot rólad.
Csak menj, hol ő vár téged
és vele boldogság!
Csak menj, hol ő vár téged,
ott vár a boldogság!
Boldogság vár terád.
Az vár. Rád vár a boldogság.

ADALGISA
Mondd újból, a szódra szomjazom,
hogy lelkem bízni merjen!
A bajban védőm, támaszom,
új szívet tőled nyertem.
Hisz’ újból szép az élet,
ha nem bűn az édes vágy!
Már újra szép az élet,
nem bűn az édes vágy, a vágy!
Ó, nem, nem, nem, nem bűn a vágy!


NORMA
Légy boldog hát!
ADALGISA
Nem bűn a vágy!

JELENET és HÁRMAS
ELSŐ FINÁLÉ

NORMA
De szólj: ki hát a kedvesed?
Mondj el még többet róla!

ADALGISA
A messze földről érkezett,
mert Róma szülte…

NORMA
Róma?!
Ki ő? Csak folytasd!

(Belép Pollione.)

ADALGISA
Ott látod!

NORMA
Ő az? Hát ő!

ADALGISA
Ki bántott?

NORMA
Hát ő és te, úgy érted…
Jól hallom? Mondjad!

ADALGISA
Igen…

POLLIONE
(Adalgisához lépve)
Boldogtalan! Hisz’ véged!

ADALGISA
(zavarban)
Miért?

NORMA
(Pollionéhoz)
Látom, félsz!
Ámde mondd… Ámde mondd, kit féltesz?!

(Dermedt csend.)

NORMA
(dühtől remegve)
Ő az, kit féltesz! Ő az, kit féltesz, te áruló!
Ő az, kit féltesz! Ne reszkess e lányért!
Ártatlan ő, mért sújtaná,
mit önnön bűnöd rád mért…?
Reszkess, mert téged sújt!
Reszkess mert téged sújt!
És két fiadra gondolj! Miattam reszkess hát!
Reszkess, miattam reszkess hát,
reszkess miattam, reszkess hát!

ADALGISA
(reszketve)
Mit hallok! Ó! Egy szót csak!
Kérlek! Te hallgatsz… Nagy Isten!

NORMA
Nézz rá és tudd meg, gyönge lány,
gúnyt űzött, játszott véled;
és százszor jobb lett volna tán,
ha meghalsz, hogy e bánatot, e kínt ne érd meg.
Csábít, de ő csak könnyeket
és sírig tartó gyászt ad;
és porba sújtva állsz majd,
ahogy most engem, ahogy most láthatsz,
ahogy engem látsz.

POLLIONE
Norma! Bár súlyos bánat ért,
hallgass, és most ne vádolj!
Szívét és legszebb álmát mért,
mért kell, hogy elrabold itt
e gyönge lánytól?
NORMA
Meghalni jobb, meghalni jobb talán!
Mért kell e szégyent megérned!
ADALGISA
Ó, jaj, ha ajkad így beszélt,
mert már a szívem mindent ért,
de retteg megtudni azt,
mit úgyis sejtett.

NORMA
Meghalni jobb lett volna tán,
hogy ezt a gyászt ne érd meg!
Elárul téged!
ADALGISA
Szánlak, s a szívem elszorul!
Rád néz, reménye elszáll,
mert hogyha rám is ez vár,
nem éli túl a gyászt,
nem éli túl az árulást.
POLLIONE
Rejtsd el a tiszta szív elől,
rejts el a kettős szégyent!
Jól látja azt az ég fent,
ítéljen ő majd,
ítéljen ő majd, és senki más!
NORMA
Csalfán csábít, de lásd, csak könnyeket
és a sírodig tartó gyászt ad;
és búsan, porba sújtva állsz majd,
porba sújtva állsz majd,
csakúgy, ahogy engem,
ahogy engem látsz!
Csakúgy, mint engem látsz!
Épp úgy, ahogy engem látsz!
ADALGISA
Szánlak, szánlak, a szívem elszorul,
minden álmom, reményem elszáll.
Ó jaj, hogyha énrám,
ó, ha rám is ez vár, nem élem túl e gyászt,
ezt az árulást!
Ily szörnyű árulást és gyászt!
Ily gyászt, szörnyű árulást!
POLLIONE
Ítél az ég fent, ó, rejtsd el a szégyent!
Az ég, az ég, az ég ítél!
Nem más, az ég ítél!
Nem más, ő ítél.
Nem más.

NORMA
Hitszegő!

POLLIONE
(távozni készül)
Ó, hallgass!

NORMA
Szívtelen!

POLLIONE
(megragadja Adalgisát)
Jöjj hát!

ADALGISA
(nem hagyja magát)
Ne érints! Jaj nekem!
Ott áll a hitvestársad!

POLLIONE
Mért kötne gúzsba egy emlék?

ADALGISA
Ne érints!

Szívtelen!
POLLIONE
Engem a sors rendelt melléd.

ADALGISA
Menj, csábító!

POLLIONE
És míg csak élek, a szívem,
a szívem melletted áll,
hogy óvjon egy élten át!

NORMA
Nos hát:
(visszafojtja haragját)
ne várasd!
Ne várasd! No, menj hát!
(Adalgisához)
Menj vele!

ADALGISA
(esdekelve)
Ó, nem! Nagy Isten, jöjj, küldj rám halált!

(Norma merőn nézi Pollionét, majd kitör)

NORMA
Hagyj el hát! Csak menj, te álnok,
nem köt már se szó, se gyermek!
Boldog nem lesz úgysem nászod,
melyet szívem átka ver meg,
melyet szívem átka ver meg!
Hagyj el hát, csak menj, te álnok,
nem köt már se szó, se gyermek!
Hagyj el hát, csak hagyj el, te álnok!
Csak menj hát, te álnok!

Boldog úgysem lesz a nászod,
melyet átok, egy átok ver meg!
ADALGISA
Könnyed árját letörlöm végleg;
földi kínom hadd érjen véget!
Meg kell halnom, hogy visszakapjad
azt, ki értem elhagyott.
POLLIONE
Bosszús isten, rossz útra tévedt
démon küldött utamba téged,
mert az átok lesújtott aznap,
melyen sorsom néked adott,
véled lettem átkozott.

NORMA
Boldog nem lesz úgyse nászod,
melyet szívem átka sújt!

POLLIONE
Bosszús isten, rossz útra tévedt
démon küldött utamba téged…

(A templom szent gongjai megszólalnak, Normát szólítják a szertartásra.)

KÓRUS
Norma, vár az oltár!
Az ércek hangján Irminsul
már szólít téged.
Norma, hívunk, jöjj!
NORMA
Ó! Hallod? Fuss, ha kedves az élted!
Fuss gyorsan, mert elér a vég!
Menj, mert elér a vég!
Menj! Menj!
Ó, a vég!
ADALGISA
Ó, hallod, fuss el!
Megölnek téged, gyorsan, mert elér a vég!
Menj, mert elér a vég!
Csak gyorsan mentsd az élted,
jaj, ha elér a vég!
POLLIONE
Ó, jönnek! Én nem félek,
azt az oltárt majd a kardom zúzza szét!
E kard, e kard, e kard zúzza szét!

MÁSODIK FELVONÁS

NORMA
Mindkettő alszik… És a gyilkos kézről nem tudnak semmit.
Meg ne lágyulj, szívem; nincs helyük a földön.
Itt ők fattyúk; és Rómában mi lenne sorsuk?
Csak arcpirító szégyen… Szolgaság egy mostoha mellett.
Ó, nem! Nem így lesz!
(Elszánja magát)
Haljanak, igen!
(Tesz egy lépést, majd megáll.)
De jaj, remegve állok!
És mintha szívem egy jéghideg kéz
marokra fogná… Megöljem őket?
Két zsenge, ártatlan gyermek…
Lelkemnek eddig ők adtak vigaszt,
őbennük éltem meg mindazt,
azt, mit Isten és rossz sors tőlem elvett…
S mint hóhér állok itt! Mi hát a bűnük?
Hogy Pollion az apjuk: íme a válasz.
Énnekem ők már halottak, csak számára élnek.
Bűnhődjön azzal, hogy elveszíti őket!
Legyen hát!
(Az ágyhoz lép, felemeli a tőrt, majd felsikolt.)
Ó, nem! Ők a vérem!
(A gyermekek felriadnak a sikoltásra, anyjuk keserves könnyek közt átöleli őket.)
A vérem…
Holá! Klotilda!

(Klotilda belép)

Siess Adalgisáért, kérlek!

KLOTILDA
Most láttam. Ottkünn ül és maga elé réved,
az arcán pár könnycsepp.
(El.)

NORMA
Menj!
Ha jóvátettem mindent, halni már könnyebb.

Harmadik jelenet

JELENET és KETTŐS

ADALGISA
(félve)
Te hívtál, Norma…
(megdöbbenve)
Szemedben egy árnyék,
oly furcsa vagy…

NORMA
Sír árnya hull rám. Csak tudd meg,
milyen szégyenben éltem!
Ám, mikor mindent tudsz már,
egyet tégy meg értem,
ha szánalomra indít, amit rám mért a sors…
és ami rám vár.

ADALGISA
Mindent megteszek, mindent.

NORMA
De esküdj!

ADALGISA
Vedd esküm!

NORMA
Halld hát! Amíg én élek, bűnömtől szennyes
körülöttem minden; hát, meg kell halnom.
Ám e két kis árvám semmit se vétett…
Rád bízom őket.

ADALGISA
Nagy ég! Rám bízod őket?

NORMA
Ott a latin tábor, vidd őket hozzá…
kit megnevezni féle.

ADALGISA
Ó, ezt ne kívánd!

NORMA
Menj csak! Legyen jó férjed…
Én megbocsátok néki.

ADALGISA
Soha, míg élek!

NORMA
Két gyermek sorsa,
két gyermek sorsa ezt kéri.

Ó, hát jöjj, fog őket kézen,
gyenge testük óvd a vészben,
és ne hidd, hogy hír és nagy rang
az, mit számukra kérek tőled,
Egyet tégy csak, jaj, ne hagyjad
szolgasorba jutni őket!
Apjuk elhagy, gyűlöl, megvet,
és az éltem romba dőlt!
Adalgisa, esdve esdek,
szánva szánd a szenvedőt!
Adalgisa esdve esdek,
kérlek, szánd meg, szánd a szenvedőt!

ADALGISA
Norma, gyógyuljon sebzett lelked,
legyek lányod, mint ezelőtt!
Gyenge sarjad hadd adjam vissza néked,
soha tőlük meg ne kelljen válnod!

NORMA
Esküt tettél…

ADALGISA
Azt, de érted!
És a bajban most melléd állok.
Megyek már, hogy azt a férfit
még a római táborban érjem;
tudja meg, hű szíved vérzik;
gyászos tettét számon kérem.
Hallgass rám és kérjed Ámort,
benne bízva vigaszt lelhetsz,
s ő, ki csalfán hozzám pártolt
újból Norma híve lesz!
Norma, bízzál! Kérjed Ámort,
és a hűtlen híved lesz!
Ó, csak bízzál, és a hűtlen újra
Norma, Norma híve lesz!

NORMA
Visszahívjam? Ó, nem! Míg élek, azt nem!

ADALGISA
Norma, úgy kérlek!

NORMA
Nem, szót se halljak! Távozz! Menj!

ADALGISA
Norma, egy szót csak… Várj, hallgass meg!

Térdre hullok, esengve kérlek:
szánjad őket, két gyönge sarjad!
Bármi késztet eldobni élted,
őket szánd meg; kell hogy őket szánd!

NORMA
Hidd el, késő! Ne szólj, ne kérlelj,
semmi nincs már, mi köztük tarthat;
és ne ámítsd hiú reménnyel azt,
kit a sorsa már halálra szánt!

ADALGISA
Kérlek, szánd meg őket, gyönge sarjad,
őket szánd, kérve kérlek én!
Térdre hullok, esengve kérlek:
szánjad őket, két gyönge sarjad!
Bármi késztet eldobni élted,
őket szánd meg, őket szánd,
ó, nézz rám és szánd őket,
szánd, ó, csak őket szánd!
NORMA
Ó, ne kérj, ó, ne kérj, hisz’ vége már!
Ó, hisz’ vége már!
Hidd el, késő! Ne szólj, ne kérlelj,
semmi nincs már, mi köztük tarthat;
és ne ámítsd hiú reménnyel azt,
kit a sorsa halálra szánt!
Ó, ne kívánd,
a sorsom már halálra szánt!

ADALGISA
Hallgass rám, kérlek!

NORMA
Hisz’ elhagyott teérted…

ADALGISA
Megbánta vétkét.

NORMA
És te…?

ADALGISA
A nagy láng már elcsitult,
nincs bennem már, csak részvét.

NORMA
Te tiszta lélek, mit vállalsz?

ADALGISA
Rajtad a sor, hogy válassz:
vedd őt, vagy sírig vállalom
véled a bujdosást!

NORMA
Jöjj, legyőztél… Te tiszta lány!
Hős szívű, hű, jó barát!

NORMA, ADALGISA
Míg csak a végső óra nem jön,
hűséges barátnak fogadj el melléd!
Bízzunk a sorsban, hogy akad itt a földön
barlang vagy odú, mely elrejt és megvéd!
Bármit is hozzon a végzet,
rágalmat, bántást, szégyent,
szívemen dobbanó szíved
majd áldott vigaszt ád,
szíved vigaszt ád.
A szíved vigaszt, a szíved vigaszt bád.

Míg csak a végső óra nem jön,
barátnak szegődöm melléd.
Bízzunk a sorsban, hogy akad itt a földön
barlang vagy odú, mely elrejt és megvéd.
Bármit is hozzon a végzet,
rágalmat, bántást, szégyent,
szívemen dobbanó szíved
majd áldott vigaszt ád,
szíved vigaszt ád.
A szíved vigaszt ád.

Negyedik jelenet

Sziklás tájék a druidák ligetének közelében; a háttérben tó fahíddal.

HARCOSOK
1. CSOPORT:
(titokzatosan)
Itt van még?

2. CSOPORT:
Nem hagyta még el

a tábort.
1. CSOPORT:
A biztos tábort.

Semmi kétség:

ez fegyverzsivaj.
2. CSOPORT
A fáklyatenger a csengő fegyverzsivaj
erre vall.

1. CSOPORT
Mind erre vall.

EGYÜTT
A tüzek égnek, vígan zeng a harci dal.
A sáncok árnya, ezernyi dárda
vissza nem vet, meg nem állít minket.
Ezernyi dárda vissza nem vet,
meg nem állít minket.
Készen légy! Készen légy!
A sáncok gőgös árnya
meg nem állít minket.
Harci vágytól dobban a szív, mert
érzi, itt az óra, melyben győzni kell.
Harci vágytól dobban a szív, mert
érzi, itt az óra, melyben győzni kell.
Itt az óra, győzni kell.
Nem riszt ezernyi dárda!
(Készen állj! Itt az óra, győzni kell!)
Nem riaszt ezernyi dárda,
sem a sáncok gőgös árnya.
Résen állj, mert itt az óra,
itt az óra, győzni kell!
Itt az óra, győzni kell.
Résen állj! Résen állj! Itt az óra győzni kell!
(Nem riaszt ezernyi dárda,
nem riaszt ezernyi dárda, sem a sáncok gőgös árnya.)
Készen állj, mert itt az óra,
itt az óra, győzni kell!
Készen állj! Hát itt az óra, győzni kell!
Készen állj, hát itt az óra, győzni kell!
És csak halkan!

Ötödik jelenet

OROVESO
Hős harcosok, sietve jöttem,
mert harci jelszó az, mit tőlem vártok…
És, hogy az élre állok,
követve a hősi lángot,
mely a szívetekben ég.
De Isten mást mond…

HARCOSOK
Álmodsz?
Miénk az erdő, hisz’ a gyűlölt prokonzult
visszahívták, örökre elmegy…

OROVESO
De jön helyette másik,
és tudjuk róla azt is,
hogy Pollionnál rosszabb.

HARCOSOK
Miért kell hát a béke,
ha Norma tudja ezt?

OROVESO
Kerüld a harcot! Hogy mért,
azt Norma tudja.

HARCOSOK
Mit kell hát tennünk?

OROVESO
Csak azt, mit a végzet rendel.
Széjjeloszlunk, de azt, ami itt ma történt,
meg ne tudja senki!

HARCOSOK
Lapuljunk gyáván?

OROVESO
Bármily nagy áldozat, így kell lenni!

Ó, ha kardunk lecsapna rájuk,
összetörve földre hullna Róma járma.;
ám a jóslat utunkat állja,
hóüsi harctól, hősi harctól óv az ég.

HARCOSOK
Az égi szókat követjük híven,
ám a bosszú ott ég a szívben.

OROVESO
Ezt az érzést el ne áruld!
Ajkad néma, csak szíved elszánt,
mert ha újra kigyúl a szent láng,
büszke Róma, büszke Róma földig ég.

Harctól óv az ég,
még harctól óva az ég.
HARCOSOK
Róma, jaj neked, ha rád sújt,
mert elért a szörnyű vég,
mert elért a szörnyű vég!
Szólt az ég: kövessük híven,
ámde bosszú ég a szívben!

OROVESO, HARCOSOK
Róma, jaj neked, ha rád sújt,
mert elért a szörnyű vég!
Ajkad néma; nincs a harcnak vége még!
Jobb ha várunk, nincs a harcnak vége még!
Jobb, ha várunk!

Hatodik jelenet

Irminsul temploma; egyik oldalt oltár

JELENET

NORMA
Ő visszajön. Igen.
Esküt tett Adalgisa, s én bízom benne.
Új szerelemmel tér meg,
hiszen látja már, mit vétett.
Ó, egy édes ábránd, mily könnyedén
elűzi a gondok súlyos árnyát!
Szerelmem napja újra a rég lánggal éget,
mint akkor régen.

(Belép Klotilda.)

Klotilda!

KLOTILDA
Ó, Norma! Most cselekedj!

NORMA
Mi mondasz?

KLOTILDA
Árulás!

NORMA
Csak mondd el, ne kímélj!

KLOTILDA
Se szó, se Adalgisa könnye nem hat rá.

NORMA
És én a sorsom e lányra bíztam…
Ki bizton tudta, hogy csapda a könny,
s a részvét, mellyel azt a hitványt
elveheti tőlem?!

KLOTILDA
Ott vár a templom mélyén
búsan, letörten; és készül,
hogy letegye az esküt.

NORMA
S a férfi?

KLOTILDA
Megesküdött, hogy elrabolja,
ha kell, az oltár mellől.

NORMA
Semmi se szent a gaznak!
Ám az én bosszúm gyorsabb!
De most már vér kell…
Római vér! Álnok vér, hadd hulljon!

(Norma az oltárhoz siet és háromszor megüti az Irminsul pajzsát.)

OROVESO, KÓRUS
(bentről)
Hármat kondult az ércpajzs!

(Mind a színpadra jönnek.)

Hetedik jelenet

OROVESO
Szólj, Norma, szólj!
KÓRUS
Norma, mi történt?!
A pajzson a jel háromszor szólt.
Nagy égi úrnőnk mit kíván tőlünk?

NORMA
Harcot, pusztulást, vérbosszút!

OROVESO, KÓRUS
Hisz’ szentelt ajkad
tegnap éjjel még békére intett…

NORMA
Most harcot hirdet.
Irtsd ki a gőgös népet!
Fel hát a harci dalra!
Zengjen az ének!

KÓRUS

NORMA
Harcra! Harcra!
OROVESO, KÓRUS
Harcra, Gallia! Tölgyeid árnya
szüljön vasszívű férfiakat!
Harcra, és mint a farkas a nyájra,
tör a római sasra e had!

NORMA
Bosszút! Bosszút! Fel harcra!
Harcra! Harcra!
OROVESO, KÓRUS
Vértől ázzon a fejsze, a balta,
pusztítsd, míg csak a magja marad!
Rőtszín áradat vesse a partra
gyáva testüket Róma alatt!
Ölve, dúlva és térdig a vérben
pusztul, eltűnik végre a szégyen.

NORMA
Bosszút! Bosszút! Fel harcra!
Bosszút! Bosszút!
OROVESO, KÓRUS
Rajta, vágd mint a sarló a sorját;
rendre dőlnek a római hordák;
és a sas, ki oly gőgösen szárnyalt,
véres tollal a földre lehull.
Majd, ha látja, hogy győznek a bátrak,
büszke fényt gyújt az égen az Úr!

JELENET és KETTŐS

OROVESO
Hogy’ áldozol az égnek,
hogyha áldozat nincs még?

NORMA
Itt lesz, ha kell majd.
Mint eddig oly sok ízben,
ma is lesz áldozat.
De mért e nagy zaj?

Nyolcadik jelenet

KLOTILDA
(Besiet.)
A templomban egy hitvány római tört be:
oda bújt el titkon, hol a holdszüzek élnek.
Elfogták nyomban.

OROVESO, KÓRUS
Ó, egy római?!

NORMA
(Mit hallok! S ha éppen ő az?!)

OROVESO, KÓRUS
De nézd csak, ott jön!

NORMA
(És ő az!)

Kilencedik jelenet

OROVESO, KÓRUS
Pollion!

NORMA
(Íme, elérte bosszúm!)

OROVESO
(méltóságteljesen)
Te szentségtörő idegen,
szólj, ki vett rá, hogy így betörj
a százszor szentelt helyre,
és kihívd Irmint magad ellen?

POLLIONE
(büszkén)
Csak ölj meg; úgyis hiába faggatsz!

NORMA
(Előlépve)
Hadd öljem én meg! Én egymagam.

POLLIONE
Ez Norma? Norma!

NORMA
Az. Norma.

OROVESO, KÓRUS
A bosszú téged illet,
fogd hát a fegyvert!

NORMA
Nos, legyen úgy!
(Átveszi Oroveso kezéből a tőrt. Megtorpan.)

OROVESO, KÓRUS
Te reszketsz?

NORMA
(Megöljem hát?)

OROVESO, KÓRUS
Mi lelt? Habozva állsz ott?

NORMA
(Még mindig szánom őt.)

OROVESO, KÓRUS
Hadd vesszen!

(Szünet.)

NORMA
Még meg kell tudnom tőle,
hogy tettestársa volt-e. Köztünk él tán
az elvetemült papnő, ki rábeszélte titkon,
e szörnyű tettre. Mindenki menjen!

OROVESO, KÓRUS
(Vajjon mit tesz?)
(Távoznak.)

POLLIONE
(Most végem.)

Tizedik jelenet

NORMA
Itt vagy hát, a célt elértem.
Senki meg nem véd, hisz’ rab vagy,
s én a bírád.

POLLIONE
Akkor végem.

NORMA
És, ha mégsem?

POLLIONE
Mit mondasz?

NORMA
Halljad!
Eskü az, amit tőled várok,
melyre két fiad lesz a zálog.
Álld az esküt, bárhogy szenvedsz:
mondd, hogy nőd Adalgisa soha nem lesz,
s én feloldlak, szabad vagy újra,
élni fogsz, s én se látlak soha már.
Esküdj!

POLLIONE
Nem. Gyalázat volna.

NORMA
(Fojtott haraggal)
Esküdj, esküdj!

POLLIONE
(határozottan)
Míg élek, nem.

NORMA
Mást is ér, ha meg nem tennéd,
bosszúm lángja.

POLLIONE
Mi kell még, azt mondd?

NORMA
Két fiad!
Szívüknek szántam ezt a pengét…

POLLIONE
Borzalmas asszony!

NORMA
(zokogni kezd)
Tőrrel álltam ágyuk mellet,
jaj, de szívem visszarettent.
Akkor így volt, de tudd meg, hogy mától
csalfa részvét már nem gátol,
és az érző anyai lelken
most az egyszer a bosszú győz!

POLLIONE
Ó, te démon! Megölhetsz engem,
és te gyáván fiadra törsz?
Sújts le énrám!

NORMA
Csak rád?

POLLIONE
Csak rajtam,
ne máson töltsd ki bosszúd!

NORMA
Rajtad? Minden!
Az, kit Róma szült, mind vesszen!
Élve egy se távozzon innen!
És a lány se!

POLLIONE
Ó, jaj!

NORMA
Az, kit hívemnek hittem…

POLLIONE
Mi lesz a sorsa?

NORMA
(dühödten)
Adalgisa bűnös teste haljon kínos tűzhalált!
Azt, tűzhalált!

POLLIONE
Vedd az éltem, vedd, csak ezt ne,
jaj, ne bántsd a lányt,
ó, ne bántsd, ne bántsd a lányt!

NORMA
Ó, te hitvány! Már kérhetsz, de késő.
Téged sújt, mit őrá mérek.
Így hal meg ő, megölve téged.
Alig várom már, oly szép lesz
majd, ha kínlódását nézed;
végre megtudod, mit érez
az, kit elhagy egy hű társ,
hogy mit érezhet az, hogy mit érezhet az,
az, kit elhagy egy hűséges társ.

POLLIONE
Ó, lásd, gőgöm összetörted,
nézd, sírok, térden csúszom,
nézd, sírok, térden csúszom!
Minden bosszúd rajtam töltsed,
és ne ártatlanra sújtson!
Ó, hisz’ többet úgyse kérhetsz,
mint hogy engem,
hogy engem halni láss.

NORMA
Téged sújt, mit őrá mérek.
POLLIONE
Ó, a gőgöm összetörted.

NORMA
Nem, meghal ő, megölve téged.
POLLIONE
Nem, elég!

Hogyha bosszú kell, hát ölj meg,
ám az ártatlant ne sújtsad!

NORMA
Alig várom már, oly szép lesz
majd, ha kínlódását nézed.
Végre megtudod, mit érez
az, kit elhagy egy hű társ.

POLLIONE
Ó, kegyetlen!

NORMA
Végre tudd meg hát!

Végre látod majd, mit érez
az, kit elhagy a társ!
Végre látod majd, mit érez
az, kit lehagyott a társ,
hű társ!
POLLIONE
Ó, hisz’ többet úgyse kérhetsz,
mint hogy engem halni láss!
Ó, hisz’ többet úgyse kérhetsz
mint, hogy engem holtnak láss,
így láss!

JELENET, ÁRIA és FINÁLÉ

POLLIONE
Add azt a fegyvert!

NORMA
Ne merjed, vakmerő!

POLLIONE
A fegyvert! A fegyvert!

NORMA
Hahó, mind jertek! Jöjjön gyorsan az őrség!

(Mind beözönlenek.)

Megvan a bűntárs! Nincs a vétkére mentség.
Egy hűtlen szívű, hitszegő papnő, egy elvetemült lélek
elárult mindent, az Istent és a népet!

OROVESO, KÓRUS
Ó, az álnok! Add ki őt! Nevezd meg végre!

NORMA
Jó. Állítsatok máglyát!

POLLIONE
Még egyszer kérlek, Norma, ne tedd!

OROVESO, KÓRUS
Csak mondd ki!

NORMA
Kimondom.
(Én gyáva, aki bűneimért egy vétlent vádlok!)

OROVESO, KÓRUS
Hol van? A bűnöst!

POLLIONE
Norma, ne szólj!

NORMA
Itt állok.

OROVESO, KÓRUS
Te, Norma?!

NORMA
A bűnös. Csak gyújtsd a lángot!

OROVESO, KÓRUS
(A vérem megfagy.)

POLLIONE
(Ez már a vég!)

OROVESO, KÓRUS
Hogy’ higgyünk néked?

POLLIONE
Nem tudja, mit beszél!

NORMA
Szóltam, ne kétkedj!

OROVESO, KÓRUS
Mily szörnyűség!

NORMA
A végső órán a meg nem értett,
az összetört szív kitárul néked,
ki szökni vágytál, hogy engem elhagyj,
ím, újra itt vagy, mellettem állsz.
Erősebb nálad, mit sorsod rendelt,
mely élni-halni csak vélem enged.
Hadd vesszen máglyán e test, mely fáradt,
de ott lent várlak, s te rámtalálsz.

POLLIONE
Megtudnom mért most, ily késve kellett,
kit hagytam el és mit vesztek benned!

NORMA
E szörnyű, gyászos órán
e tört szív, ez árva szív…
kitárul néked.
POLLIONA
De megtört szívem új lángra lobbant,
mit el nem olthat az elmúlás.
Csak egyet kérek: hadd haljak véled,
utolszor súgva: szeretlek téged!
Feledd a bűnöm, nézz rám, mint régen,
és megbocsáss!

OROVESO, KÓRUS
Remegve állunk egy szóra várva,
atyádra gondolj, ne sújtson átka;
Ó, mondd, hogy démon kísérti lelked,
s hazudnod kellett az árulást!
NORMA
(a papokhoz)
Csak gyújtsd a máglyát!
POLLIONE
(Normához lépve)
Nézz rám, mint régen!
NORMA
Te hűtlen lélek…
POLLIONE
Csak arra kérlek,
hogy megbocsáss!
NORMA
E szörnyű órán megérted.

OROVESO, KÓRUS
Az Isten néma, az égbolt sápadt,
nem értik ők sem e balga vádat.
Hisz’ mást se hozhat e szörnyű botlás,
mint rád a romlást és ránk a gyászt.
Ne hozz ránk, ne hozz ránk gyászt!
Ne hozd reánk e szörnyű gyászt!
POLLIONE
Ó, most látom,
mily nagy a vétkem,
mit vesztek benned!
Bocsáss meg, bocsáss meg!
Hadd haljak véled!
Utolszor kérlek,
hogy megbocsáss!
NORMA
Ó, hűtlen lélek
e szörnyű órán megérted.
Ím, lásd,
mit tettél!
Csak lásd! Csak lásd!

OROVESO, KÓRUS
Norma, szólj! Norma, mentsd magad!
Hallgatsz? Csak állsz és nem szólsz?

(Pollione, közel állván Normához, egymaga hallja annak szavait)

NORMA
(felsikolt, maga elé)
Ó, jaj! Két kis árvám!

POLLIONE
Mily gyötrelem! Mily balsors!

NORMA
(Pollionéhoz fordul)
Se apjuk, se anyjuk.

POLLIONE
Mily balsors!

(Norma hirtelen ötlettől vezérelve apjához indul; Pollione aggódva figyeli őket.)

OROVESO, KÓRUS
Védd magad, Norma! Szólj hát!

NORMA
Nem. Elhagytam Istent és az oltárt.

OROVESO, KÓRUS
Bűnhődj!

NORMA
(Orovesohoz)
Egy szór csak…

OROVESO
Áruló!

NORMA
(apját félrevonva)
Ó, kérlek, szánj meg!

OROVESO
Ó, bűnös lány!

NORMA
(halkan apjához)
Aki anya…

OROVESO
(megdöbben)
Anya?

NORMA
Csak csendesen! Két fiam Klotilda őrzi.
Védd meg őket! Légy támaszuk!
Légy apjuk helyett az apjuk!

OROVESO
Nem. Ezt soha! Menj, becstelen!

NORMA
Ó, tedd meg! Ó, tedd meg a lányodért!
(letérdel)

POLLIONE
Szánd meg szegényt!

OROVESO, KÓRUS
Jóságos ég!

NORMA
(még mindig Orovesóhoz suttog)
Ártatlan két kis gyermekem
mért sújtsa gyászos vétkem?
Óvd meg, ne bántsd, hadd éljen
békén a két zsenge ág!
Mentsd meg, hisz’ ők a véreid;
őket, csak őket szánd meg,
ne engem, a bűnös lányt!
Csak őket szánd, ne bűnös lányod,
csak őket szánd, ne a bűnös lányt,
csak őket szánd!
POLLIONE
Lám, győz a szív! Győz a szív,
a szív, a szív, a szív, a szív, a szív, igen!
Nem kérek többet,
hisz’ így már könnyebb a tűzhalál.
NORMA
Könnyes az arcod, mégis megbocsátasz.
E néhány könnycsepp kegyelmet hirdet.
Nem kérek többet, megadtál mindent,
megadtál mindent, igen.
Nem kérek többet,
hisz’ így már könnyebb a tűzhalál.
OROVESO
Ó, lányom, legyőztél: megbocsátok néked,
de fáj, megöl a kín, a gyász.
Ó, a gyász összetört és nincsen vigasz már.
KÓRUS
Sírhatsz, kérhetsz, mit sem ér ez,
itt már nincs, ki véled érez.
Dús hajdíszét vesd a porba, a porba,
sárral hintsd meg homlokát!

Úgy, sírhatsz, kérhetsz, mit sem ér ez,
nincs, ki véled érez.
Dús hajdíszét vesd a porba, a porba,
sárral hintsd meg homlokát!
POLLIONE
Most már könnyebb a tűzhalál.
NORMA
Ó, drága lélek!
OROVESO
Leljen bús lelked vigaszt!
NORMA
Így lesz, ígéred?
POLLIONE
Úgy hát?
OROVESO
Megteszem, bennem bízhatsz.
NORMA
E néhány könnycsepp kegyelmet hirdet.
Nem kérek többet, megadtál mindent,
megadtál mindent, igen.
Nem kérek többet,
hisz’ így már könnyebb a tűzhalál.
POLLIONE
A szív, a szív, a szív, igen, a szív!
Nem kérek többet,
hisz’ így már könnyebb a tűzhalál.
KÓRUS
Norma, indulj!
Norma, indulj, már ég a máglya!

(A druidák fekete fátyollal borítják a főpapnőt.)

Már ég a máglya.
OROVESO
Indulj, lányom!

NORMA
Atyám, ég áldjon!
KÓRUS
Tűzben égj el!

Tűzben égj el, te templom átka!

(Norma elindul)

POLLIONE
Túl a szörnyű máglyalángon,
lenn…

(Norma még egyszer visszanéz)

a sír mélyén várok én terád.
NORMA
Atyám, ég áldjon!
KÓRUS
Te templom átka, élve égj el,
átok rád!
OROVESO
Ég áldjon!

Béke véled! Lásd, a szívem megbocsát!
KÓRUS
Átok reád! Átok reád!

A függöny lehull.