2010. március 29., hétfő

Marschner: HANS HEILING

Az alábbi szövegkönyv tulajdonképpen egy öszvér.
A Hans Heiling bizonyos részeit 2003-ban fordítottam, Kovalik Balázs felkérésére; a Zeneakadémia operaszakosainak félévi vizsgaprodukciói közül volt egyik a Heiling keresztmetszete. (A fiatal énekessekkel készült interjúban az Operaélet ezen számában érintőlegesen szó esik a darabról. Heiling - Rezsnyák Róbert, Anna - Hajnóczy Júlia, Konrad - Brickner Szabolcs, Gertrud - Mester Viktória, A földszellemek királynője - Szabó Veronika) Marschner művei hazánkban ma már nem túl ismertek, pláne nem népszerűek - bár a "Templomos és zsidónő" az Operaház karzatán szerepel az egykor népszerű művek címei között... A fordítás során igen megkedveltem ezt a darabot, s szándékomban állt az egészet lefordítani. Egyik antikváriumi kutakodásom során kezembe került egy XIX. századi gótbetűs, német nyelvű szövegkiadás - bőséges kiegészítésekkel a szerző életéről, színpadi utasításokkal, stb. Ennek hű magyarra fordításához megkértem Hermann Attila németszakos barátomat, gondolván, hogy az énekelt részeket majd utóbb "műfordítom". Nos, az elmúlt hat évben nem jutott időm foglalkozni a Heiling fordításával; csupán a már kész részeket illesztettem bele a szó szerintibe, így született ez a félfordítmány. De hátha így is érdekel valakit. A kiegészítő ismereteket tartalmazó rész a szövegkönyv végén olvasható.


HANS HEILING

zenéjét szerezte: Heinrich Marschner

Szövegét írta: Eduard Devrient
A verseket fordította: Csákovics Lajos Zsolt
A prózai részeket fordította: Hermann Attila



Első jelenet

A Földszellemek Királynője, Hans Heiling, gnómok, földmélyi asszonykák, törpék.

Heiling arca sápadt, haja és szakálla sötét, komor kedélyű és zárkózott, izzóan zabolázatlan gyengédséggel beszédében és viselkedésében, a harag kifejezését legyűrve, míg a düh eluralkodik rajta. Teljesen feketébe öltözve jár-kel, a köpenye egészen a térdéig ér, dús, hosszú palást fedi vállát, csillogó korona ékesíti fejét, elgondolkodva tart egy arany pálcát a kezében.
A magasított sziklatrónon ül. A Királynő fehér ruhában ül fia jobbján
Törpék, gnómok, földmélyi asszonykák a cakkos falakon mászkálnak ide-oda, tisztogatjás az ércereket, köveket, ásványokat és ékszereket, melyeket térdelve mutatnak a királynőnek és Heliningnek.A gnómok szikladarabokat görgetnek, terheket cipelnek, tisztogatják a kis ércdarabokat, érctömböket görgetnek elő, kis kocsikat hoznak, amelyre rápakolják az érckőzeteket, hogy elöl jobbra és ballra elszállítsák.Törpék kalapácsokkal dolgoznak az érceken, főként tipegnek, minden egyes megjelenésüknél és elmenetelüknél libasorban. Eleven, mozgalmas kép.

Földszellemek kara:
Szüntelen ténykedni
Állandó erővel!
A mélyek vizeit,
Erővel uraljátok,
Gondosan őrizzétek!
A kincsek, melyek,
Az örök éjszakában rejlenek,
Fel, az aknába!
Nyugvás nélkül,
Mindig újra,
Oda és vissza,
Fel és le,
Dolgozzunk frissen,
Gazdagabban és színesebben tegyük
Amiért az emberek küzdenek és törekszenek
Használni és kárt okozni, üdvre és romlásra!

ELŐJÁTÉK


HEILING
(Leveszi válláról a palástot, leteszi koronáját és jogarát, lejön a trónról.)
Elég! Itt minden unalmas és régi!

(Mindenki abbahagyja a munkát.)

Egyhangú lét; nem bírok már itt élni,
Mert visszahív szerelmem fent, a Földön.

KIRÁLYNŐ
(utánamegy)
Hát úgy döntöttél, végleg elhagysz minket;
Tündöklő trónt, s e féltő, e féltő anyaszívet?
Mondd, itt hagynád a társaid, a néped?

(A földszellemek közelebb lépnek, lassacskán minden oldalról gyülekezve)

HEILING
Csak így lehet.
Hogy lennék én királytok itt lenn
Szerelmem elveszítve ott fenn?!
Őt elveszítsem?
Nem, azt nem tehetem!
(bensőségesen)
Mióta egymásra leltünk,
Annával egy lett a lelkünk.
Mit sem ér a trón nekem!

SZELLEMEK
Koronádat kész volnál felcserélni mától?
Hamis emberbőrbe vágyol?
(Heiling mindkét oldalán letérdelnek, és mindkét kezüket az égnek tartják.)
Felség, igaz ez? Igaz ez?

KIRÁLYNŐ
(Heilinghez)
Ó, el ne hagyj!
Ó, maradj!

SZELLEMEK
(alázatosan könyörögve)
Ó, el ne hagyj!
Kedvedben járunk,
Parancsod várjuk,
Csak maradj!

HEILING
Csend! E jajgatást már unom.
Nem vagyok kíváncsi rátok.
(A szellemek összerázkódnak.)
Szerelmes Annámhoz vágyok.
Fásult, hitvány rémek vagytok!

SZELLEMEK
(gyorsan felkelnek és visszalépnek; maguk közt)
No, lám! Hohoho! De gőgös!
Haha, de makacs,
Na, de büszke, nyakas!
De büszke, nyakas!
De makacs, de büszke, nyakas!
(Közelebb mennek Heilinghez)
Odafentre vágyol,
Hol a nap világol?
Vigyázz, elér a gyász!
Ohó, hohó!
De makacs, oh, de nyakas!
Hohóhóhó!
Odafentre vágyol,
Hol a nap világol?
Mi?
Odafentre vágyol,
Hol a nap világol? Mi?
Oda vágysz?
Oda vágysz? De ott elér a gyász!
Nagyon vigyázz!
Biz’ ott elér a gyász!
Hova vágysz, vigyázz, elér a gyász!

(Visszafordulnak, csoportokba verődve, részben guggolva, részben állva.
A Királynő és Heiling egyedül találják magukat az előtérben)

KIRÁLYNŐ
Anyádtól – sajnos – örökölted hát
Az őrült vágyat, mely még most is bánt.
Hisz’ régtől tudtad, mint gyermek:
Hogy életed egy földi lénytől nyerted.
Ezért is vágyik lelked folyton két irányba,
És sújt e kettős tudat átka.

HEILING
(félbeszakítja)
Ez így van! Így van!
Éppen ezért hagyj!
Ezért lesz ott, a felvilágon
Annának szívén könnyű emberré válnom.

KIRÁLYNŐ
(közelebb lép Heilinghez)
Az soha nem leszel.
Mindig is idegen léssz ott;
Üres életük neked csak nyűg lesz oly hamar…
Akkor támad rád a bánat,
És közébünk visszavágysz.
Hát őrizd híven a bűvös erőt!
A szellemek népén
Hatalmad ez adja: a bűvös könyv!

HEILING
(kelletlenül közbevágva)
Mit ér nekem e könyv,
Mágia, bűverő?
Mindennek semmi haszna nincs.
(Mély érzéssel)
De Annám átölelve újra élek,
Mint rabja bűvkörének;
Vár, vár engem ott a boldog élet!

KIRÁLYNŐ
(komolyan)
Biztos vagy benne, hogy a felvilág
Varázsa híven vár reád?

HEILING
(élénken)
Csitt! Anyám, csitt!
Kétségem fel ne ébreszd!
Ezt kell, hogy higgyem,
Különben elveszek!
Add hát a mátkadíszt,
Most indulok!

KIRÁLYNŐ
(Int hátra.)
Anyádtól vedd e búcsúzálogot!
(Négy törpe díszes ládikát hoz a királynő elé, aki kinyitja azt)
Mind a gyémánt, melyet e láda mélye rejt,
Mind egy-egy égő búcsúkönnycsepp,
Melyet anyád, te hűtlen, érted ejt!
Vedd hát a forró könnyek gyöngyét,
Ez légyen ellenségem nászi dísze!
Anyádnak kínja nyújtson boldog éltet,
S feledd, ki bús magányban szenved érted!

HEILING
(a királynő előtt térdre rogy,
annak kezét hevesen ajkára és szemére szorítva elveszi az ékszert.
Ne bánts, anyám!
Vagy tán helyembe vágysz?
Mondd, mért is keseríted így a búcsúzást?
(Indul)

KÓRUS
(Konokul körülveszik Heilinget.)
Hogy tieid elhagyd,
Ne menj oda fel!
Te mivelünk egy vagy,
Nem engedünk el!
Nem engedünk el!
KIRÁLYNŐ
Ó, lágyuljon szíved,
Ne hagyj minket el!

HEILING
Tisztuljatok!

KÓRUS
(Heiling körül fenyegető mozdulattal, szűkebben körözve)
Nem engedünk el! Nem engedünk el!
HEILING
Nem tarthattok fel!

(Visszarohan, fel a trónhoz, elveszi az arany pálcát, és parancsolóan int vele.)

Utat! Én, a király parancsolom!

KÓRUS
(Megsemmisülten borulnak földre, s úgy is maradnak Heiling távoztáig)
Végünk! Végünk! Jaj nekünk!

HEILING
(Visszateszi a pálcát a trónra, előrelép anyja baljára és térdelve annak keze felé hajol.)
Minden jót, te árva, fiavesztett jó anya!
(Feláll, elmenetben a földszellemekhez fordulva)
Minden jót! Minden jót, gondterhelt, társtalan fivérek!

KIRÁLYNŐ
(kinyújtva fia után a karját)
Ó, gyermekem!

HEILING
Minden jót!

KIRÁLYNŐ
Anyádhoz vissza…
Ó, nem térsz vissza többé már?

HEILING
(visszafordul, szünet. Megint egészen közel lép anyjához)
Sorsom, ha meggyötört…
S szívem összetört…
Nos, akkor majd, talán.
De ezt ne kívánd!
Ó, ezt ne kívánd!
Ó, anyám ezt ne kívánd!

(Elsiet, látni, ahogy az oldalsó sziklaúton felmegy;
odafent letépi a palástot, ledobja, és eltűnik a kijáraton keresztül.)

Második jelenet

Előbbiek Heiling nélkül

KÓRUS
(felkelnek, maguk között)

Se lát, se hall;
Csak elszelelt!
(ötször megismétlik, Heiling felé rázva az öklüket)
Jaj annak, ki hűtelen!

KIRÁLYNŐ
(a trón lépcsőjére hanyatlott)
Ó, árva, nincsen többé gyermeked!

KÓRUS
(megismétli a szavait)
Ó, árva, nincsen többé gyermeked!

KIRÁLYNŐ
(gyorsan feláll és előre jön)
Nem! Nem!
Semmi meg nem gátolhatja tervem!
Én kész vagyok! Én kész vagyok!
Gyermekem visszaszerzem!
Van bűvhatalmam, van bűvhatalmam,
Ha baj van, megsegít, hogy győzzek!

KÓRUS
(nagyon élénken körbeveszik)
Mind hadd segítsünk, kérve kérünk!
Felséges hölgy, rendelkezz vélünk!
Szólj hát!

KIRÁLYNŐ
Időben szólok, hogyha tenni kell!
Most rajta, tegye minden szellem a dolgát!
A törvény szerint, úgy, mint ősidőktől szolgált!
(Visszafordul a trón felé)

Földszellemek kara:
(morgolódva)
Engedelmeskedni és cipelni.
Lótni-futni és kínlódni, ez, ez,
Ez a mi sorsunk.
(Újra elkezdenek munkálkodni)
Szüntelenül ténykedni
Állandó erővel!
Nyugalom nélkül
Folyton-folyvást
Oda s vissza
Fel és le
Dolgozzunk serényen!
Nyugalom nélkül
Folyton-folyvást
Oda s vissza
Fel és le
Dolgozzunk serényen,
Gazdagabban és színesebben tegyük
Amiért az emberek küzdenek és törekszenek
Használni és kárt okozni, üdvre és romlásra!

(A Királynő szomorúan merengve ül a trónján
A Földszellemek ugyanazt az élénk látványt nyújtják, mint a jelenet elején.)

A hétperces nyitány közvetlenül ez után következik, mialatt a színváltozásnak kell történnie, hogy ne kelljen szünet.


NYITÁNY

A függöny az ötödik taktusnál fel.

ELSŐ FELVONÁS

Hans Heiling dolgozószobája


Homályos és füstös. Könyvek, fiolák, olvasztótégelyek és asztoronómiai eszközök a falaknál és a tűzhely felett.
Jobboldalt középen ablak. Jobbra és balra ajtók. Elöl balodalt egy nyitott csapóajtó, melyen keresztül egy lépcső vezet felfele.
A hátsó falnál asztal, rajta a kinyitott varázskönyvvel. Elöl jobboldalt asztal székekkel, hátul jobboldalt faliszekrényke.
Hátul baloldalt tűzhely lángokkal, egy láda.


Első jelenet

A királynő és a földszellemek hangja, Hans Heiling, majd Anna és Gertrud hangja

No. 1. BEVEZETÉS

KIRÁLYNŐ
(hangja a mélyből)
Ó, el ne hagyj!
Ó, el ne hagyj, fiam!
KÓRUS
(hangjaa mélyből)
Ó, itt maradj!
Kedvedben járunk,
Parancsod várjuk,
Csak maradj!

HEILING
(Baloldalt elöl kilép a csapóajtón, nyakában lánc, fedetlen fővel,
mint ahogy az előjátékban távozott, az ékszerrel a kezében.)
Most szűnj meg visszaút!
Örökre záruljon be komor ajtód!

(Mennydörgés; a csapóajtó magától bezárul.)

S ti bűvös jelek,
Veletek fékezhettem szellemnépem;
Többé nem kelletek!

(Becsapja a könyvet, bezárja a kapcsot, előrelép)

Fogadj be hát,
Szerelmes, mámorittas földi élet!
Előtted állok; testem - lelkem tiéd!

(Az ékszeres dobozkát a ládába rakja baloldalt, és feléleszti a tűzhely kihunyt parazsát.
Anna és Gertrud kopognak a jobboldali ajtón)

GERTRUDE
Heiling mester!

HEILING
(megtorpan)
Ki az?

ANNA
Heiling mester, szép jó reggelt!

HEILING
(elragadtatottan:
Hisz’ ő az! Ő!

(Sietősen kinyitja az jól bereteszelt jobboldali ajtót.
Anna és Gertrud belépnek.)

Második jelenet

Gertrud, Anna, Heiling

HEILING
(Annához, viharos gyengédséggel)
Hát jöjjenek! Üdvöz légy nálam,
A mennynek üdve tölti el ma házam,
Hogy ajtaját először léped át!
Hagyd a kis kezed kézbe vennem,
Kézbe vennem egyszer!

ANNA
(gyermekien és boldogan)
És, mondja, tegnap merre járt?
No, merre járt,
Hogy mért nem láttuk, kedves mester?

GERTRUDE
Már féltünk: baj nem érte tán!

HEILING
(Annához)
Úgy, hát a szíved vágyott rám?!

ANNA
Az ám! Az ám!
Biz’ szörnyen morcos voltam,
Hogy újra ég se tudja, hol van.
Halljam, halljam, tegnap mit csinált?

HEILING
Ó, csak rád gondoltam én,
Ó, csak terád!
Ámde többet el nem válunk,
Mindig kéz a kézben járunk!

ANNA
Ejnye-bejnye, jó uram,
Látom ám, hogy titka van!
Dobja félre bánatát,
Nézze szép a nagyvilág!
GERTRUDE
Ó, ez ám a finom úr,
Szívem újra felvidul!
Látom lányom oldalán,
Tisztes élet vár reám.
HEILING
Boldog szívvel megteszem,
Bármit kérj is, úgy legyen!
Majd enyémnek mondalak,
S nem lesz nálam boldogabb!

Heiling:
Íme, hát először szerzed meg nekem azt az örömet, hogy belépj a házamba; pár napon belül a ház úrnőjeként vezetlek ide be, és akkor majd minden a te akaratodnak engedelmeskedik.

Anna:
(félénken szétnéz a szobában)
De mondja csak, miféle fura szerekezetei vannak itten? Beleborzongok, ha körülnézek a falakon. Mit csinál ezzel a sok furcsa limlommal, amiktől még levegőt sem kapni?

Heiling:
Te kedves, félénk gyermek, ne szidd az ártatlan szerkezeteket, melyekre a tudományokban való kutatáshoz van szükségem. Nem is kell itt laknod. Egy meghitt szobácska vár téged, ahol semmi sem zavar vagy ijeszt meg.

Gertrud:
Ez szép, mester. Meg kell mondjam, egy kissé kíváncsi vagyok, hogy láthassam a házát.

Heiling:
Úgy hát hadd menjek előre, hogy mindent hozzád méltóan találhass!
(Balra el.)

Harmadik jelenet

Gertrud, Anna

Gertrud:
Nos, Annuska, egy szót sem szólsz? Hát nem tetszik a vőlegényed háza? Hiszen kívülről ugyancsak takaros.

Anna:
(elmegy Gertrud mellett és leül az asztalnál jobboldalt)
De igen, anyám, tetszik, – mégsem tudok örülni neki. Hát nem úgy néz ki ez a hely, mintha sohasem lehetne vidám itt az ember? És milyen elhagyatott!
A falunk jó egy órányira van ide, körös-körül semmi egyéb, mint kopár föld, kövek és pusztaság.
Ó, anyám (félhangosan) mégsem kellett volna rábeszélnie, hogy menjek feleségül Heilinghez.

Gertrud:
Gyermekem, mi jut eszedbe? Egy ilyen gazdag, tanult emberhez menni, amiért minden lány irigyel téged, ez bánt? Mi mást várhatnál egyebet? A fiatal legények közül egynek sincs tisztességes szándéka egy magad fajta szegény lánnyal.

Anna:
(maga elé)
Egynek sem?

Gertrud:
Nem. Én mondom neked: egynek sem.

Anna:
Hm, azért sötétebbre festi a helyzetet, mint amilyen.

Gertrud:
Hát lehet sötéttebbre, mint ezek a mai ifjak?
(magának) Vajon mi jár az eszében? Csak jönne már Heiling – végül még könyörögnöm kell ennek a lánynak.
(balra el)

Negyedik jelenet

Anna egyedül

Anna:
(üldögél egy ideig, kezei az ölében maga elé nézve, aztán mélyet sóhajt.)
Ah! Mire jó a tépelődés, úgysem lesz másként.
(Feláll.)
Ah, Konrád! Miért gondolok folyton őrá? Ki tudja, hogy bánkódik-e miattam. Még ha úgy is van – már nincs mit tenni; három nap múlva lesz az esküvőm. Ah!
(Megy pár lépést, megáll az asztal mögött, amelyen a varázskönyv áll.)
Micsoda rettenető nagy könyv! És milyen szorosan be van zárva kapcsokkal!
(Megpróbálja kinyitni a kapcsokat.)
No lám, kinyílnak! Biztosan szép színes szentképek vannak benne, azokat szívesen nézegetem. (Kinyitja a könyvet.)

No. 2. TERCETT

ANNA
De csoda látvány!
Sok rajz, furcsa kép…
Ide fordul, oda hátrál,
Sose láttam még…!
Jobbra… vagy balra…
Erre… vagy arra…
Röppen és szökken…
Mind életre keltek!
Bűvöletbe ejtett…
(A lapok maguktól forognak, egyre gyorsabban és gyorsabban, úgy,
hogy Anna megszédül tőle, és az asztal mögött székbe kell kapaszkodnia.)
Le nem áll! Le nem áll!
Mint száz csodalény…
Megtébolyít a fény!
Ez rémes! Ez rémes!
Jaj, mit láttam én?!

(Heiling kalapban és köpönyegben jön balról Gertruddal, aki átsiet a szobán jobbra előre.)

Ötödik jelenet

Gertrud, Anna, Heiling

HEILING
(hevesen)
Te vakmerő! Te vakmerő!
Mit merészelsz, te lány?!
Miféle őrület jött rád?!
Eredj, te esztelen!
(Ellöki magától Anna kezét, és becsapja a könyvet. Anna Gertrud karjaiba omlik.)

GERTRUDE
Mi történt, gyermekem?

ANNA
Jaj nekem!

HEILING
(Magához térve Annához siet.)
Ó, megbocsáss!

GERTRUDE
Gyermekem!

HEILING
Nincs félned mért!
Nyugalmat lelsz e szíven.
(Gyengéden dédelgetve a karjába akarja venni a lányt.)

ANNA
(Kitépi magát, elrohan Heiling mellett balra.)
Nem! Uram az égre kérem,
Uram, az égre kérem,
hogy pusztítsa el,
Hogy pusztítsa el!
Vesszen a könyv!

HEILING
Anna, hogyan kérheted…?

ANNA
Vesszen a könyv!
Esdekelek!
Nyugalmam így hozza meg!

HEILING
Anna, hogy is kérheted?!

ANNA
Esdekelek!
Nyugtomat ezzel hozza meg!
Látom, bármit kérnem kár:
Engem Ön nem is szeret már!
Legyen Önben irgalom,
Ó, vagy végem van!

HEILING
(magában)
Bűverőm, mit könyvem ad,
Büszke nagy hatalmamat
Áldozom fel!
Szabad lesz minden szellemlény,
S gyönge, erőtlen én!

ANNA
(szörnyű félelmében Heiling karját átölelve)
Vesszen a könyv!
Esdekelek!
Nyugtom ezzel hozza meg!
Látom, bármit kérnem kár:
Engem Ön nem is szeret már!
Legyen Önben irgalom!
Legyen Önben irgalom,
Ó, vagy végem van!
Nincsen Önben irgalom?!
Hisz’ látja, végem van!
Szánjon meg, én jó uram,
Hisz’ látja: végem van!
Ó, jaj, végem van!
(Heiling mellkasára simul.)

HEILING
(mély megindultsággal néz Annára)
Mindent, mindent meg kell tennem érted!
(Két kezébe fogja a könyvet.)
Itt, a tűzben leljed véged!

(A könyvet a baloldali tűzhelybe hajítja.Lobogó láng csap fel, és elnyeli a könyvet.
Villám és tompa dörgés. Annához lép.)

Gyöngén… erőtlenül állok itt magam…
Életem… sorsom két kezedben van.

GERTRUDE
Megszánt az ég!

HEILING
Nincs félned mért!

ANNA
Ezerszer áldom ezért!
Áldom ezért!
Újra él a lelkem
Végre nyugtot leltem!
Áldom ezért!
Most érzem, újra élek,
Most érzem, újra élek,
Ó, százszor áldom Önt ezért!
Most érzem, újra élek!
Újra élek!
Önt áldom érte, érzem, újra élek!
Úgy áldom Önt, Önt ezért!
HEILING
Nincs félned mért!
Bármit kelljen tennem
Nem csalódol bennem;
Én csupán csak érted élek!
Bármit kelljen tennem
Nem csalódol bennem;
Nem csalódol bennem,
Ha bármit tettem,
Nem csalódol bennem,
Mert én csupán teérted élek!
Nincs, ki fontosabb, te drága lélek!
Ó, nincs drágább, te drága lélek!
Nincs! Nincs!
GERTRUDE
Ó, hála ég’!
No, hála ég!
Úgy lesz, bármit kér ő,
Ó, de szíves kérő
Lányom tőle bármit kérhet!
Ó, de szíves kérő!
A lányom tőle bármit kérhet!
A lányom tőle bármit kérhet!
Lám, a lányom tőle bármit kérhet!
A lányom tőle bármit kérhet!

Getrud:
(beszél)
Nos, ez helyes, Heiling, hogy enged Annuska kérésének.

Heiling:
(elgondolkodva)
Helyes dolog volt ez tőlem? Sokat, nagyon sokat adtam oda!

Anna:
Hiszen tudom, Heiling, hogy szeret engem.

Heiling:
(mellére húzva a lányt)
Tudod! Ó úgy hát sose feledd el ezt! (Hisz bőségesen tudsz kárpótolni.)

Anna:
(az ölelés közben észreveszi a láncot, amit Heiling a nyakában visel.) Mi az ott, Heiling?

Heiling:
Majdnem elfelejtettem. Egy lánc, amit ennek az órának az emlékére kell viselned.

Gertrud:
Ah, milyen pompás! Annuska, Annuska! Hisz úgy festesz, mint egy előkelő kisasszony!

Anna:
Hogy magának mindig azon jár az esze, hogy nekem örömet szerezzen! Bizony, ezt elég mélyen a szívemben látom én [és fáj nekem, hogy ön engem bizonyára teljesen hálátlannak tart, mert a hálámat nem tudom kimutatni. Nem tudom, miért nem vagyok rá képes, de] hálátlan igazán nem vagyok.

Heiling: [
Nem vagy az, de ne is nevezd így.] Ha szeretsz, akkor mit számít nekünk köszönet vagy hála?

Nr.3. Ária



Heiling:
Azon a napon, mikor hűséget ígértél nekem,
Mikor boldogságtól és fájdalomtól lábaidhoz borultam,
Akkor, igen akkor, akkor virradt fel a reggel a szívemben,
Csillapodott, először csillapodott lelkem vágya.
Komor, örömtelen éjszakából
Fényes életre ébredtem akkor,
Te, igen te tettél engem túláradóan boldoggá.
(Bensőségesen, titkos fenyegetéssel.)
O sose engedd a hűséged meginogni
tartsd jól a szerelmed a szívedben,
Csak benned élek én.
(Hevesebben.)
Oly határtalanul szeretlek téged
Ezernyi fájdalommal szeretlek téged.
Pokoli kínokkal szeretlek!
(Gyanakvással és egyre hevesebben.)
Ha valaha is elfordulnál tőlem,
Ha valaha is kihűlhetne a szerelmed
Jaj akkor mindkettőnknek! Jaj! –
Már csak a gondolattól is hatalmukba kerítenek
Engem a sötét erők
S szörnyű bosszúra sarkallnak.–
Szeretlek
Vérző szívvel!
Szeretlek
Végtelen fájdalommal!
Szeretlek
Vérző szívvel!
Végtelen fájdalommal!
Gyanakvással és aggodalommal
Tomboló vággyal!
Szeretlek
Gyanakvással és aggodalommal
Tomboló vággyal!
Szeretlek
Vérző szívvel!
Végtelen fájdalommal!
Gyanakvással és aggodalommal
Tomboló vággyal!
Így szeretlek!
Így, igen, így szeretlek!
(Anna lábaihoz borul, arcát a lány ölébe fúrja.)

Anna:
(Felkelti Heilinget, és már a zene kilecedik ütemére elkezd beszélni.)
Ne legyen hát olyan vad, még tönkreteszi magát. Álljon hát fel!
(Felegyenesíti Heilinget.)
Hát nem vagyok a menyasszonya, és három napon belül a felesége? Akkor viszont önnek is boldognak és vidámnak kell lennie és hagynia az állandó töprengést és tépelődést.

Gertrud:
Annuskának bizony igaza van. Nem szabad félnie az emberektől és vegyen részt egy vigasságon.
(A zene véget ér.)

Gertrud:
Nézze, éppen ma ünneplik a faluban a kedves Szent Flóriánunk ünnepét.

Anna:
Igen, menjünk el oda együtt, biztosan tetszeni fog önnek.

Heiling:
Alighanem jóval kevésbé nekem, mint inkább neked.

Gertrud:
Nos, hát ne táncoljon egyet Anna egy ilyen napon?

Heiling: (hevesen)
Táncolni? Hogyan hát, táncolni akarna, mikor tudja, hogy a szívembe hasít, ha egy másik karján látom? Egyszer hagytam, de soha többé! A zabolátlan fickók vakmerősége haragra gerjeszt.

Anna:
Ugyan már, Heiling, nem táncolok, ha ennyire ellenére van. Csak menjünk oda, és legyünk vidám emberek között vidáman.

Heiling:
Egyedül nálam nem tudsz vidám lenni?

Anna:
Ó igen, nagyon is. De ugye nem akar engem úgy tartani, mint holmi zárdaszüzet?
(félhangosan, duzzogva) Minek ajándékoz nekem hát ilyen szép holmikat, ha senki sem láthatja?

Heiling:
Hát a hiú fennhéjázás visz téged oda?

Anna:
Lám, hogyan veszi ezt rögtön!

Gertrud:
Ej, mester, áldozzon a fiatal vérnek egy szórakozással, és menjen el.

Anna:
(hízelegve)
Ah, tegye meg , Heiling, nagyon kérem. Tegye meg az én kedvemért.

Heiling: (
némi szünet után) És nem fogsz táncolni?

Anna: (
lesüti a szemét, halkan) Ha ön nem akarja –

Heiling:
(gyorsan) Biztosan nem?

Anna:
(a szemébe nézve) Biztosan nem!

Nr.4. Tercett

Heiling: Legyen hát! Legyen hát! Menjünk hát!

Anna
(vidáman táncolva a háttérbe megy, majd ismét előrejön, és kettejük közé lép.)
Ó remek, ó pompás, ez szép!

Gertrud:
Látja , Heiling mester, ez szép!

Anna:
Ó pompás, ez szép!

Gertrud: Ez szép!

Anna:
Hogy végül (mi) mégis –

Gertrud:
Hogy ön engedi –

Gertrud és Anna:
Elmegyünk az ünnepre!

Anna:
Ó remek, ó pompás, ez szép!
Hogy végül mégis elmegyünk az ünnepre! –
(A lánccal játszva, hol Heilinghoz, hol Gertrudhoz ugrik.)
Csak most örülök igazán az ékszernek
Csak most igazán!
Mert titokban és egyedül semmi sem okoz örömet.
Nem, nem, nem, titokban és egyedül
Semmi sem okoz nekem örömet!
A lányok és asszonyok,
Hogy néznek majd!
Lesz, amelyik barátságosabban köszön,
Lesz, aki bosszankodik.
Haha! Hahahaha!
Micsoda szórakozás, micsoda szórakozás lesz ott!
(Vidáman táncolva ismét a háttérbe megy, előre jön, és a bal sarokra áll.)

Gertrud:
(Helinghoz) Nézze csak a bolondos ifjú vért,
Milyen gyerekesen viselkedik!

Anna:
Ah, Heiling, ah Heiling, milyen jó is hozzám,
milyen jó is hozzám,
hogy megteszi nekem e szívességet!

Gertrud:
Nézze csak a bolondos ifjú vért,
Milyen gyerekesen viselkedik!
Ó nézze csak a bolondos ifjú vért
Ó nézze milyen gyerekesen viselkedik!

Heiling:
(Annára nézve) Még ez az ostoba féktelenség is
Mily jól áll neked!

Gertrud:
(Heilinghoz) Úgy induljunk hát!

Anna:
(szintén) Úgy induljunk hát!

Heiling:
Berzenkedve, de engedtem a kérésnek!

Anna:
Úgy menjünk hát!

Heiling:
De ha ez a szerelem jelének számít,
Ellenállásomnak meg kell hajolnia!

Anna:
(gyerekesen könyörögve)
Ó ne hagyja, ne hagyja, hogy megbánja a szavát!

Gertrud:
Ó ne hagyja, hogy megbánja a szavát!
Biztosan felvidítja az ünnepség!

Anna:
Biztosan, biztosan felvidítja az ünnepség!

Heiling:
Ha végig mellettem leszel,
Akkor sohasem bánom meg!

Gertrud:
Ó ne hagyja, hogy megbánja a szavát!
Biztosan felvidítja az ünnepség!

Anna:
Ó ne hagyja, ne hagyja, hogy megbánja a szavát!

Gertrud:
Ó ne hagyja, hogy megbánja a szavát!
Biztosan felvidítja az ünnepség!

Anna:
Biztosan, biztosan felvidítja az ünnepség!

Heiling:
Ha végig mellettem leszel,
Akkor sohasem bánom meg!
(Mindhárman el.)

Változás

Tér fák alatt az erdei csapszék előtt a dekorációs terv alapján. Háttérben szabad hegyi vidék. Jobbra a kocsma, asztal öt székkel előtte. Balra asztalok padok és székek; az asztalokon kannák és poharak.
Fényes nappal van.

Nr.5. Parasztkórus
A függöny a huszonnyolcadik ütemnél emelkedik fel.

Hatodik jelenet

Niklas, Stephan, Parasztok, parasztasszonyok, ágakkal és virágokkal feldíszítve
Felhőtlen, vidám nyüzsgés.

Niklas és Stephan: (jobboldalt elöl ülnek az asztalnál, Niklas jobbra, Stephan balra.)

Parasztok és parasztasszonyok: (részben ülnek, részben állnak az asztaloknál, isznak a poharakból és koccintgatnak)

Stephan: (nem sokkal a kórus kezdete előtt feláll)

Parasztok kórusa: Juhheissa! Juhheissa! Ma nem szabad kímélnetek a kannákat,
A szent ünnepnap a parasztoké.
Mert tizedek és adók és kamatok és koronák
Ugyancsak meg tudják keseríteni a szegény emberek életét.

Stephan: (a kórus szünetében középen áll)

Egy leány: (hátulról befogja a szemét)

Stephan: (ellöki a kezet, körül akar nézni, ki volt az)

A lány: (mögötte lehajol)

Egy legény: (gyorsan előrelép, képet vág Stephannak) Héh!

Mind: (hangosan felnevetnek)

Parasztok kórusa: A cipekedés és aprítás
A fáradozás és kínlódás
Ma egyszer abbamarad.
Ezért hát csak vidáman, barátaim
Ezért hát csak vidáman barátaim és szomszédaim, koccintsatok!
(Mind felállnak és koccintanak.)
Éljen Szent Flórián!
(Münchener Juchzer – örömujjongás, üdvrivalgás)

Niklas és Stephan: (ismét helyet foglalnak jobbra elöl)

Két másik: (odaülnek hozzájuk)

A többiek: állnak és elfoglalják az asztalokat)

Niklas: (beszél) Juhhé! Isten áldja meg Szent Flóriánt, hogy ünnepnapot hozott a naptárunkba. Juhhé! Ma az utolsó pfennigemet is a kocsmában tudnám hagyni!

Stephan: Fuj, cimbora, fuj! Nem is gondolsz nőre, gyerekre?

Niklas: Vigye a keselyű!(kánya) Még ünnepnap is rájuk kellene gondolnom? Eleget lógnak a nyakamon hétköznap. Én is vidám szeretnék lenni egyszer, és ha táncról van szó, akkor aztán ropom, hogy csak úgy porzik.

Stephan: Helyes, cimbora, már amúgy is régen láttunk táncoló medvét.

Niklas: (felé üt) Menj már,csirkefogó! Hát ahhoz is van szíved, hogy az ünnepnapon buta tréfát űzzél? De mondd csak, az unokafivéred nem jön ki a barátaival? Vidám jómadarak ezek a szörnyű vadászok, ahol megjelennek, mindig valami bolondság várható.

Stephan: Ej, persze hogy jönnek. Unokaöcsém, a vadász múlt hét vasárnapján, mikor itt volt, azt mondta: Bátyám, mondta, Szent Frlórián ünnepére kijövök, vagy még balszerencse ér. Csak gondoskodj arról, hogy csinos lányok legyenek a tánchoz, és hogy legszebb se hiányozzék.

Niklas: Nézzétek a ravasz rókát! Ah, már értem, kire gondol! Ohó, engem senki sem vakíthat el! Láttam jól, ahogy a szép Annuska körül ólálkodott.

Stephan: Éppen ezért, cimbora, éppen ezért nem viseli el Heiling mester, hogy a menyasszonya ma eljöjjön a táncmulatságba. Mindig olyan ádázul méregette az unokaöcsémet oldalról, mikor Annuskával táncolt.

Niklas: A nyavalya üssön az átkozott aranycsinálóba! Elhalászta a mi legényünk elől a legkedvesebb bakfist. És mondja már meg valaki, ugyan mit eszik azon a kísérteties alakon?

A többiek: Igen, milyen igaz!

Stephan: Igen, furcsa egy kinézete van, mindig libabőrös leszek, ha látom. De Annuskának jó dolga lesz mellette, hiszen dúsgazdag.

Niklas: Az ördög vigye el, ha azért a sok pénzéért egyszer sem tud eljönni ide mulatni! (Jelentőségteljesen, vállaival az asztal fölé hajolva) És mondják, mégis mire véljük, hogy minden ünnepnapon bezárkózik a házába.

Stephan: Ah, hát tudjátok, orvosságokat főz.

Niklas: Igaz, boldog vagyok, hogy nem kell nyelnem a (?)kutyulékját.
(Kintről balról kürtszó)

Parasztok: Ha, a vadászok! Halljátok? Jönnek!

Stephan: (felugrik) Ah, itt jönnek hát, unokaöcsémmel Kunzcal az élen!

Az őrgrófi vadász Konrad: (bejön négy vadásszal, akik a kürtjeiket hozzák, jobbról hátulról)
Hetedik jelenet

Az előzőek. Konrad és a négy vadász

Mindenki más: (ujjongással fogadják a vadászokat)

Stephan: (Konrádnak, miközben megrázza a kezét) Isten hozott, öcsém, Isten hozott!

Konrad: (Stephan kezét rázva) Hálás köszönet, bátyám! Jó napot, kedves idegenek!

Parasztok: Hálás köszönet!

Stephan: (Konradhoz, miközben elfoglalja előző helyét) Nos gyere ide hozzánk, összébb húzzuk magunkat.

Mindenki: (leülnek, mint előzőleg)

Konrad: Ha szívesen láttok! (Stephan mellé ül az asztalhoz, és elöl jobbra az üresen maradt székre.)

A négy vadász: (elvegyülnek a parasztok között)

Niklas: (két másikkal az asztal jobb oldalán) Tiszteletem, tiszteletem, vadász úr!

Stephan: (odalöki a kannát) Nos, öcsém, kóstold meg a sörünket.

Niklas: (Konrad egészségére iszik) Önre emelem a poharam, Isten hozta!

Konrad: (fogadja a köszönést) Hálás köszönet! Boldog napot önnek!

Niklas: Igen, uram, lehet, hogy az önét elrontják. Fogadok, ön már nagyon várja hogy megtáncoltathassa a szép Annát, pedig nem fogja itt találni.

Konrad: Csakugyan nem?

Niklas: Isten ments, a kedvese nem tűri. (Nevet.) Ugye bosszantja, hogy későn jött?

Konrad: Ne beszéljen így, ha nem akar kihozni a béketűrésből; istenemre mondom, megdühödök. (Fel akar kelni.)

Stephan: (visszanyomja) Kedves fiam, legyél bölcsebb! Nem rosszindulatúnak szánták.

Niklas: Ej, isten őrizz, a legkevésbé sem. Jöjjön, igyunk a szép Annuska egészségére.

Konrad: (feláll, Stephannal koccintva) Szíves örömest. Menjen jól a sora egész életében. (Isznak, majd visszaülnek.)

Stephan: Úgy, most ismét minden rendben, beszéljünk hát valami másról. Mesélj valamit, öcsém.

Niklas: Igen, uram, mint legutóbb, törpékről és koboldokról.

Stephan: (gyorsan) Ah nem, nem, ne megint ilyesmiről, az csak az ember álmában létezik.

Niklas: (nevet)

Konrad: Miért félsz a földszellemektől? Egyáltalán nem idegenkednek az emberektől, különösen az asszonyaik, akik állítólag már nem egy földi férfinak
zavarták meg az eszét.

Niklas: Az nem lehet!

Konrad: Igen, azt mondják. A gyerekek [egy ilyen szerelem gyümölcsei] aztán félig szellemek, félig emberek.

Stephan: Hát teljesen úgy néznek ki, mint a magunkfajták?

Konrad: Nos – talán kicsit nagy fejűek és görbe lábúak lehetnek.

Stephan: (lopva megnézi a lábát) Görbe lábúak?

Niklas: Igen, igen, csak nézd meg a lábaid, az a nagy koponyád már régen gyanús volt nekem.

Stephan: Ah, Klas, csak nem gondolsz ilyesmit a cimborádról.

Niklas: Ej, az ördög bízzon a cimborájában!

Konrad: (nevetve) Nos, nyugodj meg, bátyám. De igaz, az ember sohasem vigyázhat magára eléggé! Gondoljatok csak arra, hogyan járt a Sessa.

Stephan: Nos, hogyan hát?

Konrad: Hát nem tudjátok?

Niklas: Na rukkoljon elő a történettel.

Konrad: Nos, figyeljetek. (Feláll és középen helyezkedik el.)

A többiek: (az asztalnál jobbra ülve maradnak)

(lárma, ujjongás, mulatozás és beszélgetés hangosabb lesz)

Nr.6. Dal kórussal

Konrad: Egy karcsú imádnivaló gyermek –
(A lárma elnyomja az éneklő Konrad hangját)

Konrad: (beszél) Persze, hanem akarjátok meghallgatni –

Niklas: (kiegyenesedik) Csendesebben ott hátul, itt hallgatnánk valamit!

A vadászok, parasztok, parasztasszonyok: (odajönnek és Konrad köré gyűlnek, csend lesz)

Konrad: (énekel)
Egy karcsú imádnivaló leány –
Minden házassági ajánlatot visszautasított,
Kinevette a kérőit
Igenigenigen, kinevette a kérőit!
De mikor egy csinos grófocska jött,
rögvest hozzáment!
Juheissa, hopszassza!
Ti ifjak, kéküljetek-zöldüljetek a hargtól
Én méltóságos asszony leszek!
Én méltóságos asszony leszek,
Igen, méltóságos asszony!
Hahahahahahahaha!

Kórus: Juheissa, hopszassza!
Ti ifjak, kéküljetek-zöldüljetek a hargtól
Én méltóságos asszony leszek!
Én méltóságos asszony leszek,
Igen, méltóságos asszony!
Hahahahahahahaha!

Konrad: Ti ifjak, kéküljetek-zöldüljetek a hargtól
Én méltóságos asszony leszek!
Hahahahahahahaha!
Akkor pimaszkodik és bájolog
Pöffeszkedik és pipiskedik
És illegeti magát, mint egy páva
Pöffeszkedik és pipiskedik
És illegeti magát, mint egy páva!
De péntekenként a grófocska
Folyton bezárkózik a kamrájába!
Ohó, ohó, ej, ej!
Azt gondolja (a nő), ez mégiscsak őrjítő
Elszabadult itt a pokol!
Kórus: Ohó, ohó, ej, ej!
Azt gondolja, ez mégiscsak őrjítő
Elszabadult itt a pokol!
Elszabadult itt a pokol!
A pokol!
Hahahahahahaha!

Konrad: Ohó, azt gondolja, ez mégiscsak őrjítő
Elszabadult itt a pokol!
Hahahahahahahahaha!
Egyszer aztán benéz a kulcslyukon,
Látja a férjét, ahogy két arasznyi magasan,
Más törpékkel táncol.
Két arasznyi magasan,
Más törpékkel táncol.
Rövid lábbal, nagy fejjel
Ugrándozik a gróf úr, a szegény flótás
Hophop, heisza, hophop!
Fürgén bukfencezik a gróf,
Kobold volt a férj(e)!
Igen, igen, kobold volt a férj(e)!

Kórus: Hophop, heisza, hophop!
Fürgén bukfencezik a gróf,
Kobold volt a férj(e)!
Kobold volt a férj(e),
Igen, a férje!
Hahahahahahahaha!

Konrad: Hophop, fürgén bukfencezik a gróf,
Kobold volt a férj(e)!
Hahahahahahahaha!

Mind: (nevetnek)

Konrad: (leül a jobboldali asztalhoz a helyére)
(Alkonypír)

Az egész kórus: (a dal után a háttér és kocsma felé megy, úgy, hogy a baloldal szabaddá válik)

Hans Heiling, Anna és Gertrud: (feltűnés nélkül, észrevétlenül bejönnek bal felől hátulról, kicsit visszamaradnak és beszélgetnek)


Nyolcadik jelenet

Az előzőek. Heiling. Anna. Gertrud. Aztán a Zenészek.

Niklas: Na halljátok, ez remek történet. A felvágós teremtés pórul jár.

Heiling: (maga elé) Hát megállás nélkül gúnyolja ez a nyomorult faj a szellemeket, amelyektől rettegnie kellene?

Stephan: Nem nevessen ezen aki akar. A végén már a legjobb barátaitól sincsen biztonságban az ember.

Niklas: Bizony, bizony, ne bízz bennünk, mielőtt megfordulhatnál, mindannyian óriásokká és koboldokká változunk és felfalunk téged! (Hirtelen kinyúlik felé az
asztal felett, nagyra tátott szájjal.) Hah!

Mind: (nevetnek)

Stephan: (felugrik) Klas, Klas, azt mondom neked, ne riogass egy családapát. Már lassan magamtól is megijedek. Egy ilyen bestia valószínűleg nem is –

Heiling: (ebben a pillanatban előre lép)

Niklas: (Észreveszi Heilinget, feláll, szünet nélkül folytatja)
Heiling mester! (üdvözli)

Stephan: (döbbenten) Heiling mester?

Mind: (ezidáig nem vették észre Heilinget, meglepetten bámulják, üdvözlik) Heiling mester!? (visszalépnek)

Konrad: (felkel, Heiling és Anna közé lép, üdvözli a lányt, és halkan beszélgetnek.)

Elhelyezkedés
Parasztok, parasztasszonyok, Vadászok
Heiling
Niklas Stephan Konrad Anna Gertrud


Heiling: (kis szünet után) Szép jó napot! Úgy tűnik, megütköztök, hogy itt láttok.

Stephan: Ó nem, cseppet sem, örülünk neki.

Konrad: Igen, csakugyan, mester, örülünk, hogy kilép a magányából, és nem sajnál szép menyasszonyától egy kis ártatlan örömöt.

Heiling: (gyanakodva néz Konradra és Annára) Ártatlan örömöknek sose voltam az ellensége.

Stephan: Nos, Heiling mester, akkor egy italt sem utasíthat vissza. (A jobboldali asztalhoz megy, a kannákhoz és poharakhoz.)

Konrad: (buzgón folytatja a beszélgetést Annával) Ezért gondolhatja, micsoda öröm volt, mikor megláttam.

Anna: (tréfálkozva) Ugyan, ki hiszi ezt önnek! Ezt már sokaknak mondta ön!

Stephan: Nos uram, tiszteljen meg vele. (Odanyújtja Heilingnek a poharat.)

Heiling: (mereven balra néz Annára és Konradra)

Parasztok és vadászok: (a háttérben összedugják a fejüket és sutyorognak Heilingről)

Konrad: (folytatja) Adja, isten, hogy bebizonyíthassam, mennyire igazságtalan hozzám!

Anna: (lesüti a szemét) Ezt hogy érti?

Stephan: Ej, Heiling mester, nem akar észrevenni?

Heiling: (gépiesen és elfordulva elveszi a poharat)

Gertrud: (halkan Annához) Annuska, Annuska, nézd csak Heilingot!

Konrad: (a beszéd hevében Anna kezét megragadva) Igazán, szívből mondom.

Heiling: (eldobja a poharat) Átkozott!

Stephan: (rémülten) Mi ütött belé?

Nr. 7. Finálé
(Kintről balfelől elkezdődik a valcer)


Anna: (visszaszalad és balfelé néz)
A zenészek: (az első nyolc taktus után jönnek hátulról balfelől és a valcert játszva jobbra vonulnak a kocsmába)

A vadászok, parasztok, parasztasszonyok, végül Niklas és Stephan: (ujjongva, nevetve, táncolva utánuk nyomulnak) Heissa, ott vannak a zenészek!

Anna: (előjön Heilingnak baloldalon) Ah, pompás! (Ugrál és tapsol örömében) Ah, pompás! Itt vannak a zenészek, most aztán nagy vigalom lesz! (Pillantása Heilingra esik, csendesebben) Ah én ostoba, minek is örülök?

A vadászok és a parasztok: (bementem jobboldalt a kocsmába)

Kilencedik jelenet

Anna és Heiling jobbra. Konrad és Gertrud balra.

Konrad: Nos, mester, ugye megengedi, hogy a körtáncot a szép menyasszonyával –

Heiling: (élesen) Nem, uram, nem engedem meg.

Konrad: (balra visszahúzódik)

Gertrud: (Konrad mellett ellépve Heilinghoz lép) Ej, meg kellene engedni Annuskának ezt a kis örömet.

Heling: Megígérte nekem.

Anna: Nos igen, ha semmi esetre sem akarja, akkor nem táncolok; de az én kedvemért mégis engednie kellene.

(Sötét lesz)

(A kocsma ablakaiban fény gyúl)


No. 7. FINÁLÉ

ANNA
A szívem úgy dobban
A tánc ütemén!
A táncot, a táncot
Úgy imádom én!

(Illegeti magát a zene ütemére)

Hogy’ lebben és rebben
A szoknyán a ránc!
Ó engedjen, kérem,
Úgy csábít, hív a tánc!

(Heilinghez lép)

HEILING
Nem! E fékevesztett vadság
Néked úgyse tenne jót!

GERTRUDE
Hagyja őt, hadd járjon,
Ha arra hívja vágya,
Hagyja, szépen kérem, hadd járjon,
Hadd járjon hát a lányom,
Járjon hát egy fordulót!

KONRAD
Hagyja őt, hadd járjon,
Ha arra hívja vágya,
Kérem, hadd járjon,
Hadd járjon hát a bálon,
Járjon hát egy fordulót!

HEILING
Nem!

(Látni a kocsma kivilágított ablakain keresztül a táncolókat)

ANNA
Nem szabad?
Nem szabad a táncba mennem?
Minden élvtől eltilt engem?

HEILING
Tiszteletben tartsd, mit kértem!

KONRAD
(magában)
Istenuccse! Forr a vérem!

GERTRUDE
(magában)
Szörnyű baj van készülőben!
KONRAD
(m.f.)
Istenuccse, forr a vérem!
HEILING
Máskor ezt ne kérjed tőlem!

ANNA
(hevesen)
Tirannus módjára szól?!
Már azt hittem nem hallok jól!
Jókor mondom, értse meg:
Így a párja nem leszek!

HEILING
(elkeseredetten nyúl Anna felé)
Anna! Anna!

GERTRUDE
Lányom, kérlek…!

KONRAD
(félreérti Heiling mozdulatát, Anna és Heiling közé lép)
Nagy hevére vessen féket!

HEILING
(fenyegetően)
Mit mer…?!

GERTRUDE
Lányom, könyörgök!

ANNA
(Gertrud hatására, ellép Konrad mellett, engesztelőleg Heilinghoz)
Jól van! Csillapodjanak!
Hisz’ végül is nincs semmi baj!
Nincs itt semmi baj!
Csak nem szokás parancsolgatni nékem;
Az feldühösít. Igen, feldühösít.
Szelíden szóljon, csak jámboran, szépen!
Úgy, úgy majd én is kedves leszek.

HEILING
Azt várod…

ANNA
(kezét a Heiling szájára tapasztja)
Csitt! Vessünk most fátylat rá!
Az ám! Meglátja, belejön majd!

(Konrad gyorsan magával vonja Annát a kocsmába,
Gertrud követi őket)

HEILING
(a lány után kiált)
Anna! Anna!
Nem hallasz már? Elmégy? Elmégy?
Nem, nem szerettél soha!

(Meredten, önmagában elmerülve áll.
Zene, ujjongást, mulatozás hallatszik a kocsmából;
látni odabent a táncoló Konradot és Annát.)

Mily boldog! Boldog! Ujjong!
Tánca mily serény!
Fölébred már a bennem alvó rém.
Ellenszegült, gúnyolni mert…
Forró szerelmem ennyit érdemelt!
Ő… Ó jaj! Ő engem nem szeret!

( Az újra felcsendülő valcer hangjai alatt elsiet.)


MÁSODIK FELVONÁS

Vad, erdős és sziklás vidék
Bokrok, mögöttük gnómokkal. Jobbra az előtérben egy fatönk. Az alkonypír átvilágít a fák lombja között.

Nr. 8 Jelenet és ária

Első jelenet

Anna egyedül. Szellemek kara alulról.

Anna: (Hátulról balfelől jön elmerengve a bozóton keresztül, karján kosárka)

Recitativ

ANNA
Jaj nekem, hova, hova is keveredtem?
Milyen rémültem és aggodalommal ver a szívem! Jókedélyem, jókedélyem kezd meginogni, És egymással vitáznak bennem a gondolatok!

Ária:
Egykor olyan mély béke volt a szívemben,
Nem ismertem vágyakozást, sem fájdalmat,
Oly ártatlan voltam, oly vidám.
Amióta szeretnek,
A békém odalett,
És immáron szeretek, boldogtalan vagyok!
(Elvész a gondolataiban.)

*) Innentől ezt az áriát Marschner átkomponálta Jenny Lutzer számára.
Kogel nyomtatott partitúrájában nincsen benne ez a változtatás; a nyomtatott zenekari kottában jelent meg Friedrich Hofmeisternél Lipcsében.
A szöveg a későbbi változatban így folytatódik:



Jaj nekem! Rettegéssel tölt el
A közelgő esküvő(i ünnep)!
Csak a te képed látom,
Ó Konrad, ki nékem oly drága vagy.
Az édes látásod visszahívta (szomorúan)
Szívembe az örömet;
Ó Istenem, mélyen érzem,
Hisz mindketten szeretjük egymást!
Inog és ingadozik
Szívem és gondolataim;
Remélek és aggódom
Kívánok és vágyódom
Szerelmem, hogy csak a tiéd legyek örökre!
Hogy neked adjam életem,
Ez minden törekvésem;
De nem szabad mondanom,
El kell viselnem szenvedésem.
Inog és ingadozik
Szívem és gondolataim;
Remélek és aggódom
Kívánok és vágyódom
Szerelmem, hogy csak tiéd
Legyek örökre!

Jaj nekem! Hova, hova forduljak,
Hogyan ér ez véget?
Ki lesz a megmentőm
A mélységes fájdalomtól?
A vőlegényemnek szavamat (szomorúan és halkan)
A szavamat adtam,
Egész életem
Hűségeskümön (ígéretemen) függ
Megszeghetem-e?
Megszeghetem-e valaha?
És mégis csak most értettem meg,
Ami, ami hatalmas kötelékekkel
A szíveket egymáshoz vonja,
Ami lelket és lelket felhevít!
[Konrad szerelmére gondolok elragadtatással (megremeg)
Heiling képe riaszt szemrehányó pillantásokkal
És mégis, a szívemben,
Nincsen bűntudat.]
Hová forduljak,
Hogyan ér ez véget?
Ki lesz a megmentőm
A mélységes fájdalomtól?
Ki? Ki? Ki? Ki?

(Kimerültem a fatönkre rogy jobboldalt elöl, egy kis szünet után megadóan felegyenesedik.
Az alkonypír eltűnik.)

Hát történjék, ahogy Isten akarja, hisz mást úgysem tehetek, minthogy megadom magamat neki.
De nicsak, a nap már mélyen jár; Istenem, hogy’ elkéstem. Bárcsak ne mentem volna ma a nagynénémhez!
Ah, bárcsak meg tudtam volna maradni otthon, de olyan nehéz volt a szívem, ki kellett mozdulnom.
(Elgondolkodva néz maga elé.) Ki gondolta volna, hogy a tegnapi nap ennyire elszomorít? És mit fog mondani Heiling?
De már megint megálltam, egészen össze vagyok zavarodva. Most ehhez kell tartanom magamat. Melyik oldalról is jöttem?
(Körülnéz.)
Hol vagyok hát? Ez a vidék teljesen idegen a számomra! Csak nem tévedtem el teljesen.
Szegény anyácskám, mennyire fog aggódni! És ha rám esteledik?
Állítólag ez nem biztonságos hely, azt mondják, hogy koboldok és gonosz szellemek élik itt éjszaka életüket.

(Hallani a közelgő földalatti szellemkórus halk hangjait)

Nem suttogás az onnan? Nem, ott! Mormol, zúg, alattam van.
Egyre közelebb! Remeg a föld, hová meneküljek?
(A Földszellemek megjelennek)
Ti szentek, segítsetek!

(Visszarogy a farönkre elöl jobboldalt.)


No. 9. EGYÜTTES, ÁRIA


SZELLEMEK KARA
(A szakadékok torkából)
Ki a mélységből!
Ki a földmélyről!
Oda törjünk fel,
Hol a napfény kel!
(…)
Föl a mélységből!
Föl a földmélyről!
Rajta törjünk fel,
Hol a napfény kel!

KIRÁLYNŐ
(megjelenik, éles fénnyel elárasztva, női földszellemek és gnómok által körülvéve.)
Halljad szavam, megtévedt földlakó!
Miattad jöttem fel a Földre.
Vedd észre: nagy veszély fog körbe!
Vesztedbe rohansz, elvakult leány!

ANNA
Felséges hölgy, áruld el, mi a vétkem!

SZELLEMEK
(fenyegetően felemelik kezüket Anna felé)
Add meg magad, földi ember!

ANNA
Mondd, mit tegyek vezeklés képpen!

SZELLEMEK
Tedd meg, amit úrnőnk rendel!

KIRÁLYNŐ
Visszaadd, visszaadd gyermekemet!
Oldd fel őt!

SZELLEMEK
Oldd fel őt!

KIRÁLYNŐ
Vedd le róla szerelmi bűvköröd!
Ő a Földön boldog nem lehet.

SZELLEMEK
Jaj neked, ha ellenállsz!

ANNA
Jaj nekem! Tőlem mit kívánsz?

KIRÁLYNŐ
Tudd meg hát:
Vőlegényed rémek fejedelme!
Érte törpék, gnómok

Haddal törnek erre!
Felbőszült haddal törnek erre!
SZELLEMEK
Érte törpék, gnómok, szellemek
Bőszült haddal törnek erre!
ANNA
(megsemmisülve rogy össze)
Szentséges ég!

KIRÁLYNŐ
Szép szóval intelek: térj hamar észre!
Add fiam vissza; ó, halljad a szóm!
Add vissza őt! Ott lenn várja a trón!

SZELLEMEK
Add vissza őt! Ott lenn várja a trón!

KIRÁLYNŐ
Nos, tedd meg, mit kérek,
Vagy eljőnek érted,
Vagy eljőnek érted
A földmélyi rémek!
Mind gyilkolni készek!
Mind gyilkolni készek!
Mind félelmes, rémes,
Bosszúra éhes;
És nem lesz egy perced,
Hogy enyhülésre lelj,
Mert kísért a rémsereg,
Míg nem pusztulsz el!

SZELLEMEK
Jaj neked! Jaj neked!

KIRÁLYNŐ
Add vissza nékem, ó, halljad a szóm!
Add vissza őt! Ott lenn várja a trón!
Ó, add vissza, kérlek,
Hisz’ jönnek is érted
A földbeli rémek!
Mind gyilkolni készek!
Mind félelmes, rémes,
Bosszúra éhes!
Jaj, nem lesz egy perced,
Csak rettegve félsz,
Mert kísért a rémsereg
És üldöz, míg élsz!

A rémsereg üldöz,
S nem nyugahtik el,
Míg végül az áldozat
Nem pusztul el!
SZELLEMEK
Jaj neked! Jaj neked,
Hogyha újra kérnünk kell!
Jaj, neked az a vég, ha kérnünk kell!
Jaj neked! Jaj neked!

(A királynő földszellemeivel és gnómjaival elsüllyed.)

ANNA
(lassan felegyenesedik)
Ti szentek! Mit kellett hallanom! El innen! El innen!

(Feltápászkodik, inog néhány lépést, összeesik)

Jaj nekem, nem tudok!

No. 10. JELENET

(Kürtszó hallatszik odakintről)

KONRAD
(Balfelől hátulról jön, és át akar menni a színen.)
Kürtömnek tiszta hangja
Messzezengve száll!

(Észreveszi Annát)

Ki az ily későn egymaga az erdőn?
Emberi lény, vagy ott lapul a ludvérc?
Hadd lássam hát! Végére járok rögtön.

(Közelebb lép.)

Kit látok?! Anna! Segíts meg Szent Hubertusz!
Mit keres itt?

(Fel akarja segíteni.)

ANNA
(Rémülten, nem ismeri fel Konradot)
Ne bánts! Ne bánts! Ó, hagyjatok!

KONRAD
(gyengéden)
Nem ismer meg? Anna, nézzen csak rám!

ANNA
(Felismeri Konrradot, sírva nyújtja neki kezét.)
Ah! Konrad! Konrad!
Ön a megmentőm!

KONRAD
(Felemeli a lányt.)
Csak bátran! Bátran mondja el,
Mi történt, kérem! Vőlegénye merre van?
Hogyhogy nem védte Önt?

ANNA
(hevesen)
Ne hívja őt! Könyörgök, jó uram!

KONRAD
Nem szereti tán?

ANNA
Nem szerettem soha.

KONRAD
És hozzá nőül menne?!

ANNA
Azt soha!
Nem! Magamat a vízbe vetem inkább!

Konrad: (boldogan kitörve)
Ha, ez a szó új életet ad nekem,
Duzzasztja erősen a bátorságomat.
Bízzon bennem, ne remegjen többé,
Nem, nem, ne remegjen többé! –
Bízzon bennem, ne remegjen többé!
A pokoltól is megvédem én,
Bízzon bennem, ne remegjen többé,
A pokoltól is megvédem én,
Az egész életemet önnek szentelem
Minden csepp véremet önnek szentelem.

Anna: (magának) Igen, őrá örömmel bízom az életemet,
Hogy megerősít a férfias bátorsága.

Konrad: De gyorsan, el innen erről a helyről
Mindörökre!

Anna: De gyorsan, el innen erről a helyről
Mindörökre!

Konrad: De gyorsan, el innen erről a helyről
Mindörökre!

Anna: De gyorsan el, innen erről a helyről
Mindörökre!

Konrad: De gyorsan, el innen erről a helyről
Mindörökre!

Anna: Igen, gyorsan, el innen erről a helyről
Mindörökre!

Konrad: De gyorsan, el innen

Anna: erről a helyről

Konrad: Mindörökre!

Anna: Igen, el innen mindörökre!

Konrad: Hadd óvjam én az útját!

Anna: (magának) Bátran meg akar védeni!

Konrad: Hadd támogassam a karommal!

Anna: Támogasson az ő karja!

Konrad: Hadd óvjam én az útját!
Akkor biztonságban lesz minden veszély elől.

Anna: Igen, bízom önben minden veszélyben,
Igen, bízom önben minden veszélyben!

Konrad: (anélkül, hogy ebben a kettősben megölelné a lányt, jobbra elvezeti.)

VÁLTOZÁS

Gertrud kunyhójának.
Középen jobboldalt a bejárati ajtó. Középen balra egy széles ablak. Jobboldalt egy oldalajtó.
Balra egy kandalló tűzzel. Jobboldalt elöl asztal, szék, egy láda.
Baloldalt egy támlás szék, előtte egy rokka; egy szekrény.
Sötét van.

Nr.12. Melodráma és dal

(A függöny a harmadik taktusnál emelkedik fel.)
(Az egész melodráma alatt odakintről heves széllökéseket hallani, amiket pontosan a partitúrához kell igazítani, hogy mindig az egyes mondatok közötti szünetekre essenek.)

Negyedik jelenet

(Gertrud jön jobbról égő lámpással, amit a jobboldali asztalra tesz.
Világosabb lesz.)


GERTRUD
(a tizenegyedik taktustól beszél)
Vajon hol marad Annuska? Sötét éjszaka van, és a szél hidegen süvölt a pusztán keresztül.
Szegény gyermek! Ha nem tudnám, hogy ismeri az utakat, aggódnék érte.
(A hátsó ablakhoz megy.)
Egy árva csillagocska sincsen az égen.
(Heves széllökés, egy ablaktábla kicsapódik, hallani az üvegtáblák csörömpölését.Gertrud bezárja az ablakot.)
Hej, hej! Úgy tombol, mintha a szellemek éji vágtája szabadult volna el. Bárcsak Anna már itt lenne!
(Leül a támlás székbe baloldalt elöl, és fon.)
Mondtam én neki azonnal, hogy ma már késő lesz elmenni a nagynénihez, túl hosszú az út.
(Dalt kezd dúdolni.)
Holnap is mehetett volna.
(Tovább dúdolja a dalt, egyre és egyre félhangosan szavakat is fűz hozzá.)

Éjjel a pusztában
Egy kék lángocska ég.

(Beszél.)
Bárcsak átért volna már az erdőn baj nélkül.

(Énekel.)
Egy fösvény, keményszívű férfi,
Jött kiemelni a kincset.
Éjjel a pusztában
Egy kék lángocska ég.

(Beszél.)
Hogy ugatnak a kutyák a viharban! Borzongatóan hideg van.

(Megrázza magát, tovább énekel.)
És ahogy ás, felkél
Egy sápadt csontváz!

(Beszél.) Csend! Nem zörgés volt ez az ajtónál? (Fülel.)Nem ő az.

(Énekel.)
A pusztában,
Egy kék lángocska ég.
Nem figyelsz a szegények nyomorára,
Ezért most megfojtalak!
Éjjel a pusztában
Egy kék lángocska –

(Beszél.) Ki jön ott?
(Felugrik, odafordul az ajtóhoz középen jobboldalt. Konrad belép ott Annával; a félig eszméletlen lányt a karjaiban tartja, és a jobboldali székhez viszi.)

Ötödik jelenet

Anna a széken, Konrad és Gertrud, a balján, majd Hans Heiling.

(A szél egyre csendesedik, és a finálé kezdetéig egészen eláll.)

Gertrud:
(rémülten)
Ti minden szentek, mi történt hát?

Konrad:
Ne ijedjen meg, Gertrud anyó, nem esett baja.

Gertrud:
(Konrad mellett Annához lép.)
Beszélj hát, gyermekem, mi történt veled?
[Milyen hideg vagy, gyere ide a tűzhöz, melegedj, nagyon hideg szél fúj. (A tűzhelyhez siet baloldalt elöl, és megkotorja a tüzet.) Nos, mondd hát, mi lelt téged?]

Anna:
Ne kérdezze, ne emlékeztessen rá, még belebolondulok!

Konrad:
(félhangosan Gertrudhoz)
Hagyja megnyugodni, Gertrud anyó, és hallgasson szépen a szavamra. [?] Szerettem volna még egyszer a lelkére beszélni mégse adja a [csodálatos] gyermekét Heilingnek, mert tegnap az ünnepen jól megfigyelhettem, hogy Anna nem szereti, és sohasem lehet vele boldog.

Gertrud:
(érzékenyen) Hogy érti ezt, vadász úr?

Konrad:
Ó hallgasson meg jóindulattal! Nekem Anna ma mondta, hogy inkább meghal, mintsemhogy a felesége legyen.

Gertrud:
Hogyan, Anna, holnapután lenne az esküvőd, és hát –

Anna:
(hevesen felugrik, és középre áll)
Nem! Nem! Az isten szerelmére, ne beszéljen róla.

No. 13. FINÁLÉ

KONRAD
(Gertrudhoz)
Most hallja! Látja, már nevétől borzad!
S Ön mégis kényszeríti őt e nászra?!
(Gyengéden Annához)
Ó, mondja Anna, bent a szíve mélyén
Nem éled más iránt forrón a vágy?
Ó, képes volna, képes volna tán
Kiűzni szíve mélyiből a hő szerelmi vágyat?

ANNA
Konrad! Ó, irgalom!
Könyörgöm szánja megtört, árva lelkem!
(Konrad mellett elimbolyog a székhez a jobboldali asztalnál, és rá rogy.)

Konrad:
(közelebb lép hozzá)
Add nekem a szerelem szavát
A szerelem egyetlen szavát
És örökre, örökre tiéd vagyok,
Igen, örökre, örökre tiéd vagyok!
Akkor nem lesz egyetlen nap se szomorú
Egy se, egy se szenvedéssel teli;
Akkor nem lesz egyetlen nap se szomorú
Egy se, egy se szenvedéssel teli!
Gondosan egyesítem az örömöket
Az utadon
És a szenvedésben
Harcolok érted, és sírok veled!
Csak a szerelem a pillantásaidban
Legyen az életem, a gyönyöröm!
Csak az öröm, az öröm a pillantásaidban
Legyen az életem, a gyönyöröm!
(Gertrudhoz)Hadd reménykedjek a beleegyezésében!
(Annához)Akarsz az enyém lenni?
Anna! Akarsz az enyém lenni?
Akarsz az enyém lenni?

(Gertrudhoz sürgetőbben)
Mondja, hogy őt nekem adja!
(Annához)
Élni te vélem vágysz?
Rám süt a boldogok napja!
Éget az isteni láz!
Élni te vélem vágysz?
Élni te vélem vágysz?
Rám süt a boldogok, boldogok napja!
Rám süt a boldogok napja!
Éget az isteni láz!
Rám süt a boldogok fényes napja!
Éget az isteni láz! Éget a láz!
Bennem lángol az égi láz!

GERTRUDE
Konrad, mit nem mond hát?!
Nagy bajt hozhat még ránk!
És még, ha hallgatnék is Önre;
Jönne csak Heiling, kapnék tőle!

KONRAD
Ó, ne légyen boldogságunk gátja!
Esküszöm Önnek, meg nem bánja!

ANNA
Már be nem telhet szívünk vágya.
Nincs miben bíznom, ó, hisz’ látja!
Nincs miben bíznom, ó, hisz’ látja!
Nincs miben bíznom, ó, hisz’ látja!
Már nem telhet be szívünk vágya!
Nincs miben bíznom, ó, hisz’ látja!
Nincs miben bíznom, ó, hisz’ látja!
Nincs miben bíznom, ó, hisz’ látja!
Nem telhet már be szívünk vágya,
Szívünknek vágya!
Már be nem telhet szívünk vágya!
Be nem telhet szívünk vágya, forró vágya!
Nem telhet már be szívünk vágya,
A szívünk forró vágya!
GERTRUDE
Csak jönne Heiling, kapnék tőle!
Még, hogyha hallgatnék is Önre,
Jönne csak Heiling, kapnék tőle! Ej!
Konrád, mit nem mond hát!
Még nagy bajt hozhat ránk!
Még, hogyha hallgatnék is Önre,
Jönne csak Heiling, kapnék tőle!
Konrád, mit nem mond hát!
Csak jönne Heiling, majd kapnék tőle!
És még, ha hallgatnék is Önre,
Csak jönne Heiling, kapnék tőle!
És még, ha hallgatnék is Önre,
Csak jönne Heiling, kapnék tőle!
KONRAD
(Gertrudhoz)
Ne légyen boldogságunk gátja!
Ne legyen, kérem jósorsunk gátja!
Esküszöm Önnek, meg nem bánja!
Esküszöm Önnek, meg nem bánja!
Ne légyen boldogságunk gátja!
Esküszöm, ezt nem bánja meg!
Ne légyen boldogságunk gátja!
Nem, ezt nem bánja meg! Nem lehet boldog vágyunk gátja!
Szavamra, ezt nem bánja meg!
Ó, higgye el, nem bánja meg!
Ne legyen boldogságunk gátja!
Szavamra mondom Önnek, ezt nem bánja meg!

(Közben hátul az ablakban megjelenik Heiling,
kezében az ékszeres ládika az előjátékból, benéz, majd észrevétlenül belép a szobába és figyelve megáll a háttérben.)


hatodik jelenet

Anna, Konrad, Gertrud, Heiling

ANNA
(Észreveszi Heilinget)
Jaj, itt van!
(Konrad mellett elsiet az anyjához.
Hosszú szünet.)

HEILING
(hallgatásba burkolózva előrejön,
Konrad a jobbfelől, Anna és Gertrud a bal oldalán;
Annához kimérten, hűvösen és komoran)
Ezt nem hittem sohasem,
Hogy te engem így megbánthass,
Hogy ily engedetlen légy.
Mégis megbocsájtok én.
(Némileg hevesebben.)
Nőm leszel ma még,
(lángoló tekintettel Konradhoz)
És jaj lesz annak, ki közébünk áll!
(Annához, ismét visszafogva magát.)
Házam feldíszítve már;
Várja úrnőjét a nászra.
(Kinyitja az ékszeres ládikát; láncok és ékszerek ragyognak elő.)
Íme, itt a nászajándék!
Néked hoztam, mért is vársz még?

(Anna összerázkódik Konrad keresztbe font karokkal, sötét pillantással nézi a történéseket.
Heiling odanyújtja Annának az ékszereket, az lesütött szemmel, tördeli kezeit..
Gertrud kíváncsian közelebb jön)

GERTRUDE
Édes Jézus, mi van itt!
Ennyi pompa elvakít!

HEILING
(némileg hevesebben)
Bármit hozzak hát neked,
Kincseim te megveted?!

ANNA
(hevesen tiltakozva)
Meg! Nem kellenek nekem!

HEILING
(közeledik az ékszerekkel)
Kincseim te megveted!

ANNA
Öntől semmi kincs nem kell!
(Némán, halálraváltan áll.)

GERTRUDE
Gondold csak meg!

KONRAD
(magában)
Hogy forr a szívem mérge,
Mi durva szóval kérte,
De bosszút állok érte!
HEILING
(magában, dühödt pillantással Konrád felé)
Hogy szép jövőnknek vége
Ez átkozottnak vétke,
Egyszer meglakol még érte!
GERTRUD
(Annához)
Leányom, szólj gyengéden véle,
Tán helyre áll a béke!

HEILING
(nehézség árán önmagát mérsékelve Annához)
Megbocsátom csúf szavad;
Elragadtattad magad.
Vedd el, mind tiéd e drága ékszer!
Választottad készen áll;
(Hevesen megragadja a kezét.)
Házastársul téged vár.

ANNA
(Kitépi magát a Heiling szorításából, Konrádhoz fut. Gertrud hátra siet, menedéket keresve.)
Védj meg, ha szíved értem ég,
(Heilingre mutatva)
Ez itt egy szellem!

HEILING
(Összeesik.)
Ah!

KONRAD
Ó, mit beszélsz?!

ANNA
Higgy nekem, mert így igaz!
Így szólt az éji látomás:
Szellemföldről tévedt erre,
Ő a rémek fejedelme!

(Konrad leülteti Annát a székre az asztal mellett jobbra,
és Anna mellett elmenve elszántan Heilinghoz lép.
Gertrud remegve Anna jobbjára lép)

KONRAD
No, halld, mit mondok, te szörnyeteg:
Takarodj e földről el!
(Kezét a vadászkésére téve, de anélkül, hogy kihúzná.)
Isten hallja eskümet:
Tőrömre szúrlak fel!

HEILING
(még a padlón, nehézkesen felegyenesedve, merev hidegséggel)
Hát ennyi volt!

KONRAD
(odafordul Annához, akit a karjaiba von)
Már félned kár!
Ő bennünk kárt nem tesz!

GERTRUDE
Az Isten szán!

KONRAD
Már félned kár,
Egy szánalmas kis rém!

ANNA
Az Isten szán.
Vész minket nem fenyeget!
Az Isten szán!
Vész minket nem fenyeget,
És tőle nem félek én!

GERTRUDE
Az Isten szán.
Vész minket nem fenyeget

HEILING
(magát tüzelve)
Ej már!
Megalázó gúnykacaj ez!
Ej már!
Ej, megalázó gúnykacaj ez!
Ej már! Rossz vége lesz!
Ej már! Ej már!
Magalázó gúnykacaj ez!
Ej már! Ej már!
Fenyegetsz?!
Vad gúnykacaj ez!
Ej már!

KONRAD
Már félned kár,
Ő bennünk kárt nem tesz!
Egy szánalmas kis rém!
Szánalmas, gyönge rém!
Már félned kár!

HEILING
(Feltápászkodik, tőrt húz elő az övéből,
a háttal álló Konrad mögé lopózik és hátulról villámgyorsan leszúrja.)
Ej már! Ej már!

(Konrad megtántorodik a döfés erejétől, és összerogy.
Heiling gúnyos nevetéssel középen jobboldalt kirohan a házból; látni az ablak előtt balra elfutni)

ANNA
(Konradra borul)
Konrad, szerelmem!

(A két nő a földön fekvő Konraddal foglalkoznak.
A második taktusnál az ének után lehull a függöny.)


HARMADIK FELVONÁS

Sivár, körös-körül zárt sziklavölgy. Balra sziklapárkány.
Éjszaka van.

No. 14. JELENET ÉS ÁRIA

(A függöny a tizenhatodik taktusnál megy fel.)

Első jelenet

Heiling egyedül.

HEILING
(nehézkesen, zavarodottan jön le balról a sziklákon át, beszél)
A célnál vagyok; itt nyugodjatok, fáradt tagjaim,
Végére ért hát földi utatok!
(Kimerülten a sziklapadra veti magát baloldalt)
Ó őrjöngő elvakultság, ami hajtott,
Hogy földi boldogságot irigylésre méltónak találjam!
Egyedül az ember élvezheti a földi boldogságot,
Mert korlátolt ostobaságának elegendő.
A magasabb szellem hatalmas vágyakozása
Csak tévedésből csügghet rajta.
És mi ez a hatalmas asszonyi szerelem?
Minden emberi cselekvés éltetője?
(Nevet.)
Haha! Haha!
Ó, ostobaság erre építeni!
Egyetlen pillantás, egy csábító szó,
Egyetlen tánc, és szerelem, hűség oda.
Akiért mindent feláldoztunk… Csend!
A földi káprázat messze tűnt mögöttem.
(Felkel.)
Bosszút álltam; a szeretője halott
(dühösen)
Pusztuljon el ő is, bánatban és nyomorban!
(A beszéd átvált énekbe)

03:26-tól

Ó, mért nem hittem, jó anyám!
Te szóltál…
Sok kínunk elkerültük volna.
Most látod: visszatérek, anyám, végleg!
Tűnjön el belőlem minden gyengeség,
Tűnjön el minden földi szenvedély!
A szellemország fejedelme voltam,
És büszke vagyok rá: hatalmam ott van.

Elő ti rémek
A barlangból,
A szellemnépek
Királya szól!

Második jelenet

Heiling, Földszellemek

SZELLEMEK
(megjelennek a bokrokból, és a sziklahasadékokból.)
Ki van itt?
Szellemnépünk szóra bírva
Ki az, ki önmagát királynak hívja?

HEILING
Én vagyok.
Megjöttem hát, jó fivérek!
A felvilágból visszatérek,
És látni sem kívánom már!

SZELLEMEK
(Közel lépnek Heilinghez, arcába néznek.)
Kedves tőled igazán!
Kinevetett az a lány?

HEILING
(gőgösen)
A gúnykacajnak vége van.
A gazt megöltem én magam!

SZELLEMEK
(egymásnak)
Ha ha ha! Nézd meg őt,
Nagy Heilinget, a hencegőt!
(Heilingnek)
Ő igenis él
És cseppet se fél!

HEILING
Hát mégis él?!

SZELLEMEK
Nem ölted meg!
Nem ölted meg, tudd meg!
Most fogja át
Kedvese derekát!

HEILING
(megremeg)
Hiába sújtottam rá?!

SZELLEMEK
(világosan és érthetően)
Annácska percet nem henyél:
Párjával holnap egybekél!

HEILING
Gyalázat rájuk! Szégyen ez nekünk!
Az esküvőre mind! Gyerünk!

SZELLEMEK
(elfordulnak tőle)
Azt mondtad: hozzánk nincs közöd;
Eriggy! Most győzz az embernép között!

HEILING
Gúnyolódni mertek még?!
(parancsolóan)
Térdre, hitvány népség!
Bánja mind a vétkét!

SZELLEMEK
(ismét közelítenek felé, és gúnyosan néznek az arcába)
Kormánypálcád hol van,
Hol van koronád?
Mondd, hol van a könyv,
Ami visszaadhatja bűverőd?

HEILING
(tehetetlenül)
A könyv, a kincs oda!
Semmim nincs.

SZELLEMEK
Hihihi!
Odafentre vágyol,
Hol a nap világol?
De vigyázz,
Elér a gyász!

HEILING
(kétségbeesve)
Ah! A szellemnép most bosszút áll,
S a földi létnek vége már!
Véged! Véged örökidőre!
Ó, te dőre! Te dőre!
(Mindkét öklével a homlokát veri és összerogy.)

SZELLEMEK
(Körülveszik.)
Egy örök életre visszatért.

(Kezüket kinyújtják Heiling felett.)

(a törpékhez)
Ti menjetek,
Úrnőnk rögtön tudja meg!

(a hat törpe elsuhan hátul)

Hallgass ránk! Tanácsunk vedd!
Az ember szíve tévelyeg,
A szellem tudja, merre megy.

(A hat törpe hátulról visszatér; egyikük hozza a jogart egy párnán.)

Esküd adjad rá e percben:
Többet minket nem hagysz cserben!

(A hat törpe Heiling mellett félkörben letérdel.
Földszellemek a jogarra mutatnak, amit a törpék hoztak)

Jogarod tőlünk vedd most át!
Szolgál e nép és hű hozzád!

HEILING
Bármit, bármit megígérek nektek!
Ó, csak bosszút állni jertek!
Bosszút! Bosszúra vágyom!

SZELLEMEK
(körülötte tolongnak, térdepelve nyújtva neki a jogart.)
Vedd vissza hát!
A bosszú jő!
A bosszú jő!

HEILING
(Elveszi a jogart, felegyenesedik.)
Ó, hadd, ó, hadd köszönjem;
Most újra királlyá lettem!

(Földszellemek felállnak.
Heiling előelép, fenyegető, megidéző mozdulatok a sorzáró szavaknál)

A bosszú nincs távol;
Elsöpri őket,
Az álnok, hitvány fajt!
Hogyha a mámoros
Táncban kidőltek,
A mámoros táncban kidőltek
Akkor csapok le majd!

SZELLEMEK
A bosszú nincs távol;
Elsöpri őket,
A bosszú nincs távol;
Elsöpri őket,
Az álnok, hitvány fajt!
Hogyha a mámoros
Táncban kidőltek,
A mámoros táncban kidőltek
Csak úgy csapunk le majd!

HEILING
Hogyha a mámoros
Táncban kidőltek, akkor
Akkor csapok le majd!

HEILING, SZELLEMEK
Hogyha a mámoros
Táncban kidőltek,
A mámoros táncban kidőltek
Akkor csapok (csapunk) le majd!
Akkor csapok (csapunk) le majd!

HEILING
Ott csapok le majd!

(Ebben a fenyegető testhelyzetben maradnak a függöny lehulltáig, nem süllyednek el.
Heiling jobbra elsiet.)

Változás

Erdő és sziklavidék
Jobbra lépcsőkön kápolna

(Fényes nappal.)

Nr. 15. Parasztesküvőinduló

A függöny a negyedik taktusnál megy fel.

Harmadik jelenet

Stephan. Négy vadász a kürtjükkel.

Stephan:
(a menyegzői induló első nyolc taktusának ismétlésekor belép a négy vadásszal jobbról a kápolna mögött, és a nagy szünetekben beszél a menyegzői induló alatt, amely balról kintről közelít.)
Most jön az esküvő, urak, most jön, álljatok készen!
(Szünet.)
nézzétek, ott kanyarodik be a menet a sziklasaroknál!
(Szünet.)
Heisza, hogy lobognak a zászlók! Ah, nézzétek, ott van az ifjú pár!
(A menyegzői induló második részének ismétlése alatt a menet baloldalt előrejön: két paraszt rudakkal, azon virágcsokrok és szalagok; hat bányász(legény)muzsikus; az iskolamester; három paraszt zászlókkal; négy koszorúslány; Konrad, karja kötésben, Anna, Gertrud; négy koszorúslány; parasztok és parasztasszonyok.)


Negyedik jelenet

Az előbbiek. A násznép.

Stephan:
(a négy vadászhoz)
Nos hát kezdjétek fújni, hogy ámuljanak!
(Kiált, mikor a menet, amely a templom felé fordul, megérkezik a tér közepére:)
Ááálj!

A négy vadász: (fanfárt fújnak)

Mind:
(kiáltanak)
Éljen! Éljen!

Stephan, Konrad, Anna és Gertrud: (egymással szemben állnak)

Stephan:
Megállni ott, megállni! Nos hát észreveszed, öcsém, hogy megleptelek?

Konrad:
Hogyne, fivérem, és milyen örömmel.

(megrázza a négy vadász kezét.)

Legyetek ezerszer üdvözölve vidám templomi utunkon.
Csakugyan, hogyan is gondolhattam volna, hogy azon a napon,
mikor Annuskát örökre elveszíteni gondoltam, immár magam vezethetem haza, halálos ellenségemmel dacolva.

Gertrud:
Igen, urak, nem akarta elhalasztani az esküvő napját, a karsebe ellenére.

Konrad:
Ej, anyám, egy elhibázott tőrdöfés miatt elnapoljam a boldogságomat,
és meghátráljak az ellenségem elől? Soha!
Gyertek, társaim, vezessétek a menyasszonyom és] menjünk fel a kápolnába.

Stephan:
Megállni ott! Azt hiszed a semmiért és megint csak a semmiért vártunk itt?
Hiszen meg akarlak lepni, öcsém. Húsz új sorom van a régi vadásznótádhoz, azt most eléneklem neked.

Gertrud:
Utána, kedves szomszéd, odaát a táncmezőn.

Stephan:
Nem, itt, [hiszen már egy órája várunk erre.

Konrad:
Feltartod a menetet.

Stephan:
Nem árt az senkinek, mindekit szórakoztat, és szívesen énekelnek velünk.
Legalább néhány sort! Olyan szép célzásokat találni benne.
(A vadászokhoz)
No csak frissen!

A vadászok: (fújják a kürjeiket)

Nr. 16. Dal kórussal.

Stephan:
Réges régen egy vadász házasodni akart
Bevonult a zöld erdőbe.
Baubau! Baubau! Hallo! Trara!
Baubau! Hetzhetz! Hallo! Trara!
Baubaubaubaubaubaubau!
Magas és alacsonyrendű vadállatokat csalt elő.
Hímeket és nőstényeket a zöld tájban,
„Kedves cimboráim, adjatok jó tanácsot
Hogyan viselkedjem házasemberként?”
Baubau! Hetzhetz! Huffa! Hallo! Trara!
Baubau! Hallo! Trara! Hallo! Baubau!
Huffa! Hallo! Trara! Baubau!Huffa! Hallo!
Huffa! Baubaubaubaubaubaubau!
Hallo! Trara! Baubaubaubaubaubaubau!

Kórus:
Baubau! Huffa! Hallo! Trara! Huffa!
Huffa! Huffa! Huffa, ja, ja, ja, ja, ja!
Baubaubaubaubaubaubau!

Stephan:
A vadász először a medvéhez lépett:
„Te bozontos mackó, adj nekem jó tanácsot!”
Baubau! Baubau! Hallo! Trara!
Baubau! Hetzhetz! Hallo! Trara!
Baubaubaubaubaubaubau!
Erre brummog a medve: „Nézz csak rám,
Hát nem vagyok mintaférj?
Mert vastagbundájúnak kell lenni a nőkhöz,
És dörmögni és dörmögni szüntelen.”
Baubau! Hetzhetz! Huffa! Hallo! Trara!
Baubau! Hallo! Trara! Hallo! Baubau!
Huffa! Hallo! Trara! Baubau! Huffa! Hallo!
Huffa! Baubaubaubaubaubaubau!
Hallo! Trara! Baubaubaubaubaubaubau!

Kórus:
Baubau! Huffa! Hallo! Trara! Huffa!
Huffa! Huffa! Huffa, ja, ja, ja, ja, ja!
Baubaubaubaubaubaubau!

A hat bányászmuzsikus: (hátul baloldalt telepednek le)

Gertrud:
Nohát, ezek aztán a szép tanítások az esküvő napján.

Stephan:
Ó, a tizenkilencedik versszakban még cifrább!

Konrad:
Nos hát, majd utána.

Stephan:
Miért nem rögtön!
(gyorsan előjáték nélkül folytatja a dalt)
A vadász egy borzot is kiűzött az odújából:
Hogyan élhetek elégedetten a feleségemmel?
Baubau! Baubau! Hallo! Trara!
Baubau! Hetzhetz! Hallo! Trara!
Baubaubaubaubaubaubau!
Akkor ásított a borz és végigsimított a pocakján:
„Ah, aludj addig és olyan mélyen, ahogy csak tudsz.
Mert csak ha se nem hall, se nem lát az ember,
Van nyugalma és békéje az asszonyoktól.
Baubau! Hetzhetz! Huffa! Hallo! Trara!
Baubau! Hallo! Trara! Hallo! Baubau!
Huffa! Hallo! Trara! Baubau! Huffa! Hallo!
Huffa! Baubaubaubaubaubaubau!
Hallo! Trara! Baubaubaubaubaubaubau!

Kórus:
Baubau! Huffa! Hallo! Trara! Huffa!
Huffa! Huffa! Huffa, ja, ja, ja, ja, ja!
Baubaubaubaubaubaubau!

Konrad:
Nos legyen hát elég, fivérem. Ne tarts fel minket tovább!

Stephan:
Csak még egyet –

Gertrud:
Ej, szomszéd, hogyan is várathatnánk Martin atyát ilyen sokáig.

Anna:
(Konradhoz)
Igen, menjünk, nem vagyok nyugodt, amíg a frigyünk meg nem áldatik.

Konrad:
Te édes gyermek, mi aggaszt?

Gertrud:
(A vadászokhoz)
Nos, urak, akarják a menyasszonyt vezetni?]

Stephan:
Csak a rókát kell még meghallgatnotok.

Kórus:
Előre, előre!

Stephan:
Hallgassátok csak!

A hat bányászmuszikus: (újra kezdik játszani a Nr.15-ös parasztesküvő-indulót)

A menet: (örömujjongás közepette a korábbi rendben megindul a templom felé.)

Stephan és a hat vadász: (követik a menetet a templomba.)
(Mikor az elsők a menetben röviddel a kápolna előtt vannak, az esküvői induló elhallgat)
(A kápolna harangocskája megszólal.)

Mind: (Az ajtó előtt leveszik a fejfedőiket.)

A hat bányászmuzsikus: (odakint megállnak és figyelmüket a kápolna belsejére irányítják.)
(Mikor mindenki benn van a kápolnában, véget ér a harangozás.)

Hans Heiling: (jön a jogarral, ahogy a második jelenetben eltávozott, jobbról elöl)

Ötödik jelenet

Heiling egyedül. Hangok a kápolnából.

Heiling:
(beszél)
Ez a hely, itt fogok rájuk várni,
Nem szívesen látott, sötét esküvői vendégként,
Egy rossz vezető a nászszobába.
De csinos, finom, vidám vőlegény,
A nászéjszaka köszönt rád, vigyázz magadra,
Sötét árnyékkal borít be téged.

Nr.17. Ének, harmóniumkísérettel a templomból.

(Ezalatt a harangocska megszólal kimért ütésekkel.)

Kórus:
Álld meg, mindenható, álld meg ezt a párt,
Védd (fejüket) őket minden veszélyben!
Te vagy az erős isten, akire építünk,
Te a Mindenható, akiben bízunk.

Kórus, Anna, Konrad:
Te vagy az erős isten, akire építünk,
Te a Mindenható, akiben hiszünk.

Ária

Heiling:
Ha! Már a célban hiszitek magatokat,
Egyesültetek? – Megfeledkeztetek rólam,
Megfeledkeztetek rólam és a bosszúmról! (gyengéden)
Ó Anna, nézd, ez a szem sírt!
De összeszedtem magam,
Igen, összeszedtem magam,
Jogos harag ébredjen. –
Amilyen forrón szerettelek,
Olyan forrón ég a dühöm;
Ami az én életemet megkeseríti,
Az megtöri a ti bátorságotok is.
A szerelem keserű fájdalmait, jaj, jaj!
Egy hajtásra ürítettem ki, egy hajtásra!
Úgy hát a szívemnek is elég lesz
A bosszú gyönyöre.
Vadul megindult szívem,
Nálad találta meg, amit nélkülözött;
Lágy csillogásban sugárzott
Az ég és a föld.
A te kedves képed egyedül
Töltötte be a lelkemet;
Az életem neked szentelni,
Nekem a legnagyobb boldogság volt;
Ébredésben és álomban
Láttam szépséges vonásaid.
A tágas földi térben
Csak egy lény létezett a számomra.
Csak érted éltem,
Csak te töltötted be a lelkemet.
De ahogy szerettelek téged,
Olyan forrón ég a dühöm;
Ami az én életemet megkeseríti,
Az megtöri a ti bátorságotok is!
A szerelem keserű fájdalmait
Egy hajtásra ürítettem ki,
Úgy hát a szívemnek is elég lesz
A bosszú gyönyöre!

Anna és Konrad:
Te vagy az erős isten, akire építünk,
akire építünk!

Kórus:
Te a végtelen jóságú, akiben bízunk.
Te a Mindenható, akire építünk!

Az iskolamester: (látni a kápolna ajtajában, ahogy üti a taktust az énekhez.)

Heiling: (az első taktus után maga elé beszél)
Hiába könyörögtök, az örök bosszúálló velem van.
Fordítsd ide az arcod, bosszúálló isten!
Engedd szabadon a bosszúm, ne gátold!
(Szünet.)
(Tovább beszél, mikor Konrad és Anna hallatszanak a kórusban)
El akarsz bűvölni, édes békés hang,
Nem akarlak hallani, legyen szabad a bosszú sürgetése!
(Balra elsiet)

A hat bányászmuszikus: (ekkor ismét elkezdik a Nr.15-ös menyegzői indulót)
A menet: (az előző rendben kijön a templomból és a muzsikusok vezetésével balra elöl elmennek.)

Konrad és Anna: (kiváltak a menetből, és maradnak.)
(A menyegzői induló halkul, és halkul, majd elhallgat.)

Hatodik jelenet

Anna, Konrad a balján
(összeölelkezve jönnek előre)

No. 18. DUETT

KONRAD
A nőm vagy hát!

ANNA
Egy élten át!

ANNA, KONRAD
Ím, átölelve tartlak
És vége gondnak, vége bajnak!
A múltba tűnt!
A múltba tűnt!
Már senkinek nem adlak!
A szép szerelmi esküvést
Kimondta hát ez ajk!
Az istenadta, szent kötés
Már mindörökre tart!

ANNA
Férjem vagy hát!

KONRAD
Egy élten át!

ANNA, KONRAD
Ím, átölelve tartlak
És vége gondnak, vége bajnak!

ANNA
A múltba tűnt a bánat!

KONRAD
Én senkinek nem adlak!

ANNA, KONRAD
A bajnak vége!
Senkinek nem adlak!
Már vége minden gondnak, bajnak!
Már vége lett a búnak és a bajnak!
A bajnak vége!
Senkinek nem adlak!


(El akarnak mennei balfelé elöl.)
Stephan és a nyolc koszorúslány (eléjük lépnek)

Hetedik jelenet

Anna jobboldalt. Konrad középen. Stephan balra. A nyolc koszorúslány hátrébb.

Stephan:
(beszél)
Nohát, szépen vagyunk!
Itt állnak, és turbékolnak mint a galambok és közben a tánctéren már minden a feje tetején áll.
Annyira fontos mondandótok van egymásnak, hogy el kellett szöknötök a nászmenetből?
Jönnötök kell a menyasszonykeresésre, minden áll és rátok vár.

Anna:
Ah, hagyd el, hogyan is tudna Konrad a sérült karjával –

Konrad:
Dehogynem, dehogynem, édes gyermekem, meg kell találjalak téged.

Stephan:
Ej, szép kis esküvő is lenne nekem, menyasszonykeresés nélkül.
Semmi ellenkezés! Mindkettőtöknek bekötjük a szemét, Konradot elrejtjük a férfiak,
Annát az asszonyok közé, és el kell egymáshoz tapogatóznotok, és jól megnehezítjük nektek.
Gyertek, gyertek, a régi szokásnak régi a joga.
Nem lesztek őszinte házasfelek, ha nem találjátok meg egymást vakon.
Kapjátok el, lányok, vigyétek előbb a vőlegényt, aztán jövök én a menyasszonnyal!

Nr. 19. Finálé

(Egy koszorúslány Konrad előtt letérdel egyik térdére, a másikon egy fehér kendőt hajtogat össze, amivel aztán beköti Konrad szemét.)

No. 19. FINÁLÉ



KOSZORÚSLÁNYOK
Oly szépen kérünk, engedd hát
/Mind szépen kér, ó, engedd hát…/
Szemedre kötni kendőnk!
Nos, merre bújt el asszonykád?
A szíveddel megleld őt!
Mind kérünk téged, engedd hát
/Mind téged kér, ó, engedd hát…/
Szemedre kötni kendőnk!
Hogy merre bújt el asszonykád?
A szíveddel megleld őt!

KONRAD
Hű párod bárhol rád talál,
Rejthetnek rétek, erdők!

(Két koszorúslány gyorsan elvezeti a fiút.)

Nyolcadik jelenet

Az előzőek Konrad és a két koszorúslány nélkül, majd Heiling.

STEPHAN
Most szépen bújjatok el!
De gyorsan,
Mert indul máris a mátkád!

(Egy koszorúslány Anna szemét is beköti.)

KOSZORÚSLÁNYOK
Oly szépen kérünk, engedd hát
Szemedre kötni kendőnk!
Már híven várja párocskád,
Hogy rejthelyén megleld őt!
Mind kérünk téged, engedd hát
Szemedre kötni kendőnk!
Már híven várja párocskád,
Hogy rejthelyén megleld őt!

ANNA
Rád lelek, hát ne várj tovább!
Tűnjenek el a felhők!

(Két koszorúslány megforgatja és egy kis körben körbevezeti Annát, aztán otthagyják állva.
Mind nyugodtan állnak, és figyelik a lányt. Heiling balról belép hátul)

No, lássuk!

(Stephannak nyújtja a bal kezét, ám mielőtt Stephan megfoghatná, odalép Heiling, és megragadja.)

CSAJOK
(felsikoltanak)
Ah!
(Szétszaladnak, Stephan is rémülten elrohan.)

Kilencedik jelenet

Anna, Heiling

ANNA
Játszatok mást!
Ej, lányok, hagyjuk már az ugratást!
Na, lássuk! Ki van itt? Hahó! Hahó!
Hát szóljatok! Hát szóljatok!
Most abbahagyjuk. Jó!
(Letépi a kendőt a szeméről az utolsó szónál,
meglátja Heilinget, aki mozdulatlanul tartja a kezét;
térdre rogy, riadtan fordítja el az arcát.)
Jóságos ég!

HEILING
(merev hűvösséggel)
Úgy állsz, mint riadt kisgyerek.
A vőlegényed tán csak ismered?

ANNA
Te szörnyeteg! Tűnj el! Mondd, mért vagy itt?

HEILING
(felrántja; rettenetesen)
Hogy megfizess nekem.

ANNA
(rémülten)
Ó, jaj!

HEILING
(a lány látásától lefegyverezve és mélyen megrendülve, összecsapja a kezét)
Anna, mondd, mért is tetted ezt velem!

ANNA
(megindulva, egészen gyerekesen)
Az, ami történt, nem az én hibám.

HEILING
Emlékezz vissza rá:
Hűséget esküvél te nékem,
Amikor kínzó vágyban térdepeltem ott!
Mondd, mért,
mondd, mért szegted meg esküd,
Megcsalva engem?!

ANNA
(gyerekesen)
Ön mért hazudta azt, hogy földi ember?
Mért édesgetett oldalára csellel?
A szívemet hiúvá tette…
Mit tudtam én, hogy jegyben járunk
Mert azt mondja: szép arám!

HEILING
Csalárd!
Akkor a szószegésed tán nem vétek?!
Szerelemem irtózattal tölt el téged?!
Nos jó! Legyen! Most szörnyű bosszúm végignézzed!

ANNA
Csak állj bosszút, mit bánom én!
Te szörnyeteg! Én egymagam,
Én egymagam érdemlem bosszúdat!
Úgy van, egymagam érdemlem bosszúdat!
(Heiling lábaihoz veti magát.)
Hát kíméld, kérlek, kíméld a férjemet!

HEILING
(őrjöngve)
Te szégyentelen!
Így hívod őt előttem?!
Nem szánom őt sem!
Nevét szívedből kitépem!

ANNA
(támolygó léptekkel elmenekül előle jobbra elöl)
Ti égi szentek, kérlek óvjatok!
Tehozzád esdek, ó, égi irgalom!
Tehozzád esdek, égi irgalom!

(Heiling elengedi, megrendültem és bizonytalanul áll.
Stephan és Konrad jobbról elöl odasietnek.
Gertrud, négy vadász, parasztok, parasztasszonyok balról jönnek
A nyolc koszorúslány minden oldalról visszatérnek.)

Tizedik jelenet

Gertrud, Anna, Stephan, Konrad, Heiling ,
vadászok, koszorúslányok, parasztok és parasztasszonyok

(Mind fenyegetően Heiling felé)

KONRAD
Hátrébb, te gyilkos,
Én megmentem őt!

Véged lesz itt most,
Az óra ütött!
NÁSZNÉP
Véged lesz itt most, az óra ütött!

KONRAD
Bűverőd sem rejt el,
Csúf boszorkánymester!
Tartozom én neked még:
Ím, ez e tőr a tiéd!

(Hevesen Heiling mellkasába döf a vadászkéssel, a penge eltörik.
Heiling mozdulatlanul áll, harsányan felnevet.
Mind megrettenve hátrálnak mindenfelé, úgy, hogy a közép szabaddá válik.)

GERTRUDE, KONRAD, NÁSZNÉP
Rémes! Az égre!
Semmi baj nem érte!

HEILING
(meglengeti a jogarát)
Rémek elő,
Most itt az idő!

NÁSZNÉP
Ha jön a vég, óvj meg nagy ég!

(Heves dörgés, éjszakai sötétség lesz)

HEILING
Vesztetek éje!
Eljött a pusztulás, a végítélet!
Eljött a pusztulás, a végítélet!
SZELLEMEK
Vesztetek éje!
Eljött a pusztulás, a végítélet!
Eljött a pusztulás, a végítélet!
NÁSZNÉP
Ránk tört a pusztulás, a végítélet!
Elvesztünk végleg!
Ránk tört a pusztulás, a végítélet!
Eljött a pusztulás, a végítélet!

(A jobboldali kápolna csupasz sziklává változik.
Az erdő-és sziklavidék eltűnik felfelé.
A gyémántoktól ragyogó sziklabarlang-birodalom jelenik meg.
A földszellemek királynője egy fenséges trónon ül egy ékszerekkel csillogó baldachin alatt, gnómok és földszellemek veszik körül.
Éles fény világítja meg a csoportot. A trombitaszóló alatt az emelvény a királynő körüli csoporttal lassan előremegy)

Tizenegyedik jelenet

Előzőek, a földszellemek királynője, gnómok, földszellemek.


KIRÁLYNŐ
(feláll)
Állj meg, fiam! A bosszút tartsad féken!
Én mindent elsimítok szépen.

NÁSZNÉP
Ah! Mily látomás, varázslat!
Izzó fénye szerteárad!

KIRÁLYNŐ
Volt itt a Földön részed rosszban, jóban;
Bűnhődtél szenvedélyedért;
Már ismerős az emberlét.
Vár otthonod, Szellemföld trónja,
S nem múló szeretettől lángoló szívvel
Várlak én.
(Kitárja a karjait.)
Jöjj hát, fiam! Jöjj hát, fiam!
Szívemen nyugtot lelsz.

SZELLEMEK
(félhangosan)
Íme, hallgatott anyja bölcs szavára!
Tán megbékél, majd megbékél a lelke!
NÁSZNÉP
(félhangosan, még mindig mereven az álmélkodástól)
Bűvös, bűvös hangú intő szózat!
Tán majd megindul a gyermek lelke.

HEILING
(Egész idő alatt magába fordulva, mozdulatlanul állt.)
Sorsom, ha meggyötört…
S szívem összeroppant…
Akkor, majd visszatérek,
Egykor ennyit mondtam…
És látod, így lett!
Minden, minden teljesült.

(A trónhoz siet, az anyja lábaihoz. A királynő szeretetteljesen föléhajol, és felemeli magához.
A földszellemek felöltöztetik Heilinget koronába és palástba és mindkettejük körül hódolva csoportosulnak.
Királynő és Heiling bensőséges ölelésben fonódnak össze.)


NÁSZNÉP
Jól van, jól van! Nincs már veszély!
Már nem támad,
Már nem támad ránk a szellem!
SZELLEMEK
Úrnőnk terve célhoz ért!
Végre, végre! Ő újra köztünk!

HEILING
Most tűnjön földi mámor, kín!
Az, ami történt, megtörtént.
Többé ne lásson engem földi lény!

(Az emelvény a királynő csoportjával lassan visszamegy. A csupasz szikla visszaváltozik kápolnává.
Az erdő és sziklavidék fentről visszasüllyed és bezárja a sziklabarlang-birodalmat.
Ismét fényes nappal lesz.)

ANNA, KONRAD
(utánakiáltanak)
Élj jól! Élj jól!
Magadban leld meg békéd!

(Mikor a sziklabirodalom bezárul, mind előremennek.)

GERTRUDE, STEPHAN, NÁSZNÉP
(ANNA, KONRAD)
(Égre emelt kézzel)
Jó az Isten, áldjuk érte!
Szálljon minden szívbe béke!
ANNA, KONRAD
Jó az Isten, áldjuk érte!
Szálljon ránk béke!
Már vége gondnak és a bajnak,
Én szép szerelmem senkinek nem adlak!

VÉGE

Szűkösek voltak azon körülmények, melyek közül a nagy zeneszerző, Heinrich August Marschner származott. A legendák övezte szászországi Oberlausitzet nevezte hazájának, Zittauban látta meg a napvilágot 1795 augusztus 16-án.
Kevéssé tehetős szüleinek szerény kis szobácskájában – az apja kürtesztergályos volt – tárult fel a kis Marschner előtt a hangok világa. Már hatodik életévében zenei tanulmányokra és zongoraórára buzdította zeneszerető édesapja, és a feltűnő haladás, amit a zenei téren tett, már kilencedik életévében képessé tették arra, hogy a zittaui gimnázium kórusában, később Friedrich Schneidernél (aki később fő művével, A végítélet szabójával a zenei életben híressé vált) Bach motettáit lapról énekelje. Schneider minden elképzelhető módon fejlesztette a fiú tehetségét.
Hamarosan nemcsak szólistaként nyerte el a közönség tetszését templomokban és koncerteken, hanem felhívta August Bergt bausseni orgonista figyelmét is feltűnő tehetségére. Marschner követte a gyakran különös mestert Baussenbe, aki Zittauban adta elő kiváló oratóriumait, hogy ott várakozásai szerint a művészet legmélyebb titkai táruljanak fel előtte. Csakhogy a különös Bergt fontosabbnak tartotta a latin-és görögórákat, mint a genarálbasszus és a zeneszerzői tanulmányokat. Gimnáziumi tanulmányaira jól felkészülve, de várakozásaival ellentétben kevéssé tapasztaltan a hangok világában tért vissza a kis ember Zittauba az anyjához. Klasszikusokban immár jártas volt, de legkevésbé sem hanyagolta el a zenéjét, hogy a dilletantikus túlbuzgóság ezen időszakában már egy egész sor művet szerzett.
Fiatalos merészséggel még arra is vállalkozott, hogy alaposabb hangszerelési és partitúraismeretek nélkül a butenopi baletttársaságnak, amely Zittauban és környékén előadásozott, balettot írjon A büszke parasztleány címmel. Elővigyázatos módon megtiltotta, hogy Butenop a nevét nyilvánosságra hozza. A próba alatt egy távoli szegletből hallgatózott, hogy minden stimmel és összecseng-e, mikor hirtelen, miután egy ideig minden rendben folyt, egy jól ismert kürtös mérges szavai ütötték meg a fülét: „Miféle szamár írta ezt? Ezt el sem lehet fújni a kürtön!” Izgatottság, csalódás, kimerültség és rémület terítették le a fiatal zeneszerző tudatát, és ájultan csuklott össze. Mikor a sötét helyiségben magához tért, megszégyenülten hazarohant, hogy az elkövetkezendő hetekben heves lázban fekve hamis kürtökről fantáziáljon.
Elhúzódó lábadozása alatt is zenével foglalkozott a zenebarát kereskedő, Erner segítségével. Righini operáit és miséit tanulmányozta, és megpróbált közelebb kerülni az egyes hangszerek lényéhez és terjedelmükhöz. Szép szoprán hangját sajnos betegsége miatt elvesztette, csakhogy ő nem volt az a fajta ember, aki halálra rémül az ilyesmitől.
Telve derűvel és reményekkel, egy átmeneti tanulmányi időszak után Tomaschek konzervatóriumi igazgatónál Prágába költözött, hogy Wieland, Blatner, Krug és Wendt és Hauboldt előadásain jogásznak készüljön. Mindeközben legkevésbé sem elhanyagolt zenei tanulmányai összehozták Hofmeister zenekereskedővel, az Általános Zenei Újság szerkesztőjével Rochlitzal és a művészetbarát Schichttel, a Tamás templom kántorával. Rábeszélték a rajongó fiatalembert, hogy egészen a zenének szentelje magát. Schicht, a buzgó teoretikus szíves örömest ajálkozott, hogy a művészpalánta további zenei kiképzését magára vállalja.
Némi küzdelem után saját magával nagy buzgalommal vetette bele magát Marschner új pályafutásának karjaiba, haladása feltűnő volt, és teljesületlen vágya egy megfelelő operaszövegkönyv iránt oda vezetett, hogy a Titus néhány számát újrakomponálja, melyek később más szöveggel nagy sikert arattak.
1815-ben Marschner koncertet próbált adni Karlsbadban, amely Thaddäus Amadée gróffal való megismerkedése által a lehető legnagyobb kasszasikert eredményezte. A gróf minden elképzelhető módon támogatta Marschnert. Egy időre Bécsbe küldte, ott Marschner megismerkedett Beethovennel, aki meghívta a fiút magyarországi birtokára, hogy részt vehessen a vadászat örömeiben.
A császári és királyi Preßburg levéltárosának közlése alapján aztán Marschner Amadée gróf közvetítésével még a 1817-ben a Zichy grófi ház zenetanáraként telepedett le Preßburgban.
Itt nyerte el a bécsi dr. Hornbostel barátságát, aki hamarosan elkészítette számára háromfelvonásos operaszövegét: Saidar és Sulima, vagy szerelem és nagylelkűség. A Preßburger Zeitung hirdetése után 1818-ból november 26-án adták elő első ízben Eckschlager drámaíró és karmester jutalomelőadásaként. A szép dallamok azonban az elhibázott szöveg miatt nem jutottak érvényre és két gyéren látogatott este után az opera eltűnt a műsorról.
Ez volt az első opera, amit Marschner komponált.
Még 1818 tavaszának végén Marschner elküldte Drezdába új operájának kész partitúráját Carl Maria von Webernek: IV. Henrik és Aubigné, Hornbostel következő operaszövegére, és 1820 július 19-én a művet az ottani udvari operában sikerrel előadták, azonban tartós sikert nem tudott megcélozni. A drezdai előadás éjszakáján Marschnernek igaz álmot látott a sikeres előadásról, amely tíz nappal később bebizonyosodott, mokr a zeneszerzőhöz megérkezett a …gróf által kiutalt tíz dukát honorárium elismerő szavak kíséretében. Pár óra alatt elmulatták ezt a becsületdíjat boldog szívvel librettistájával, Hornbostellal.
„Az anschäuffeni hegy” című egyfelvonásos operát Kotzebue nyomán komponálta Marschner …burgban, amelyről Hugo Riemann azt állítja, hogy sohasem adták elő.
Marschner négyszer nősült meg. Először Preßburgban 1817 október 26-án, Emilie von Cervával, aki 1818 április 13-án egy vetélés következtében meghalt.
Preßburgban 1820 január 9-én Eugenie Franziska Jäggit vette el, aki 1825 december 12-én egy drezdai tartozkodás alatt halt meg.
1820-ban Marschner az említett preßburgi drámaíró és karmester August Eckschlager szövegére operát kezdett komponálni Lucretia címmel, és amelyet némely akadály miatt csak 1826-ban tudott befejezni, és amely abban az évben és a maga idejében nagy tetszést aratott. A „IV. Henrik” sikere 1821-ben egy drezdai tartózkodásra sarkallta Marschnert, ahol Weber különleges, később kicsit elkeseredett jóakarattal viseltetett iránta.
Drezdában Marschner udvariszínház-intendáns Röckeritz úr hatására hamarosan nyitányt és felvonásközöket komponált Kleist hazafias színművéhez a Homburg hercegéhez, befejezte az énekeket a sokat játszott és folyton megbukott Szép Ella c.népi színjátékhoz Kindnek, a Bűvös vadász magabiztos költőjének, csakúgy mint Theodor Hell hasonló sorsra jutott zenés darabjához az Ali babához.
Weber akarata ellenére 1824-ben Marschnert kinevezték a német és olasz opera szász királyi zeneigazgatójává, és a kényelmes Morlacchi és a mindig beteges, később Londonban időző Weber bizalommal hagyták tevékenykedni az ifjú karmestert. Habár kevés ideje volt saját művek alkotására, 1825-ben Marschner mégis operettet komponált Kind költeménye alapján: A fatolvajt, bemutató Drezdában 1825. február 22-én és befejte fent említett Lukréciáját.
Fordulópontot jelent Marschner életében 1826. július 3-án kötött harmadik házassága a fiatal, szépséges és tehetséges hesseni nagyhercegi udvari énekesnővel, Marianne Wohlbrückkel. Életének őrangyala lett ő.
Az előmunkálatok egy új operáján, melyek Marschner elfoglaltsága miatt nem a kívánt gyorsasággal haladtak, az udvari színház intendásával konfliktusba keverték, jogos kérései csukott fülekre találtak, ezért Marschner elbocsátását kérte és meg is kapta.
A fiatal pár ezután a következő időszakot sikeres vendégszereplésekkel és koncertekkel töltötte, mely során Berlint, Breslaut, Danzigot, valamint Németország déli és nyugati részét érintették. Tárgyalások, melyek célja az volt, hogy Marschnert a berlini Királyvárosi Színházhoz bilincseljék, nem vezettek célhoz.
Időközben Wohlbrück, Marschner nejének fivére, sógorától gyakran sürgetve A vámpír című operakölteményét készítette el.
A házaspár úgy határozott. Hogy a jövőben Párizsban élnek, mikor a lipcsei városi színház főnöke, Küstner udvari tanácsos meghívása minden tervüket keresztülhúzta.
1827 szeptemberében mindketten megérkeztek Lipcsébe a „Vámpír” befejezett szövegével, és mint az ottani városi színház zenekarának karmestere Marschner 1827 végéig befejezte az új operát, amelyet 1828-ban mutattak be először Lipcsében, és azonnal megindult diadalútján német és külföldi színpadokon át.
Ez az első és meghatározó siker, amely Marschnert hangadó színpadi szerzővé tette, meghozta azt a megtisztelő meghívást is, hogy akárcsak Weber, a brit fővárosnak írjon operát. Azonban a Londoni Operaszínház 1829 januárjában leégett, és ez a körülmény meghiúsított minden már rögzített találkozót.
Első pillanatban szinte kábult volt Marschner ettől a vészhírtől, majd hamarosan visszatért a szokásos energikussága. Sógorának, Wohlbrücknek egyik új operaszövege ismét friss ténykedésre inspirálta, és így keletkezett 1829 júliusáig A templomos és a zsidónő.
Azonban csak 1829. december 22-ének keddjén került sor az opera bemutatójára némi megfontolás után. A siker minden várakozást felülmúlt, és ez előtt az opera előtt is olyan diadalmenet áll, amely nem maradt el a Vámpírétól.
Ismételten Wohlbrück szövegére Marschner a berlini Királyvárosi Színház az 1830-as év végéig egy vidámabb operát komponált Falkner menyasszonya címmel. Miután a Királyi Színjátékok intendánsi hivatala ellenvetéssel élt, hogy maga akarja előadni a művet, amelyhez az akkor törvényi feltételek szerint joga volt, a berlini előadás 1838-ig elmaradt. Nyolc évvel később hallhatta Berlin a művet, miután majdnem minden nagyobb városban előadták, bár anélkül, hogy komolyabb érdeklődést keltett volna.
A Falkner menyasszonyát a Lipcsei Városi Színházban 1832 március 10-én vasárnap este adták elő első ízben.
1830-ban Hannover újfent felajánlotta az udvari karmesteri posztot, és négy év alkotó öröme de éppúgy sok bosszúsága után is Marschner elhagyta a várost.
Egy Kastély az Etnánál című operaszöveget, amit Dr. Klingemann küldött neki Braunschweigből Hannoverbe, nem méltatott figyelemre egészen 1835-ig.
Időközben névtelenül kapott egy Hans Heiling című operaszöveget, ami teljességgel megragadta az érdeklődését, és gyors elfogadása után a berlini udvari énekes és szívész Eduard Devrient válallta a szerzőséget. A hivatásával járó sok elfoglaltság csak érdeklődéséhez képest csak lassan hagyták dolgozni az új művön, szívesen megkomponálta volna a Hans Heilinget azonnal és egyhuzamban. Hamarosan élénk, Joseph Kürschner által a „Deutschen Rundschauban” kiadott levélváltás következett költő és komponista között erről a munkáról, mely lassanként olyan eleven és bensőségessé vált, hogy a legbensőségesebb baráti szövetséggé fokozódott.
Philipp Eduard Devrient, a nagy Ludwig Devrient unokaöccse 1801 augusztus 11-én született Berlinben Philipp Tobias Devrient kereskedő harmadik fiaként. Mint a testvéreit Karlt és Emilt apja őt is kereskedőnek szánta, és az apai üzletben hajlamai ellenére erre nevelte, 1819-ben végre sikerült legyőznie a szülői ellenállást, és követhette a sürgető késztetést, mely a színház felé hajtotta. Rögtön alkalmazták is a Királyi Operaházban, miután 1819-ben A Don Juanban debütált Masettóként. Zenei oktatában főként Zeltertől részesült. Számtalan útja során Lipcsében, Drezdában, Kasselban, Frankfurt am Mainban és Bécsben, leginkább Schelbles és Barbajas befolyása alatt kiváló és sokoldalú baritonénekessé képezte magát. Hamarosan Berlinben hangfajának legnagyobb szerepeit énekelte mint Oresztészt Gluck Iphigeniajában, Mozart és Rossini Figaróját, Mahomedet Rossini Korinthosz ostroma c.művében, művében, Bois-Gilbertet Marschner A templomos és a zsidónőjében. 1824-ben családot alapított (eredetileg: önálló háztartást alapított, A ford.) Therese Schlesingerrel kötött házassága által. Bensőséges, mindkét félnek egyformán inspiráló barátság kötötte a nyolc évvel fiatalabb Felix Medelssohn-Bartholdyhoz. A korán elhunyt barátjának Devrient később emléket állított Emlékeim Felix Mendelssohn-Bartholdyról és a hozzám intézett leveleic. Könyvében.(Lipcse, J. J. Weber, 1891.) Ennek a barátságnak köszönheti a Hans Heiling operaszövege a keletkezését. Devrient 1827-ben, a 26. életévében írta, abban a reményben, hogy Mendelssohn-Bartholdyt bízhatja meg a megzenésítésével, és hogy abba az irányba tudja őt vezetni, „amely a művészi alkotótevékenységének legnagyobb kiaknázását ígérte.” Meddelssohn-Bartholdy azonban nem lelkesedett a Heilingért; túlságosan hasonlónak vélte a Bűvös vadászhoz, így Devrient kedvetlenül félretette a művet 1831-ig, amikor is, anélkül, hogy megnevezte volna magát, elküldte a harminchat éves Marschnernak, aki azonnal lelkesedett érte. Azokban az évekeben keletkeztek Die Kirms és A cigány , mindkettőt Taubert zenésítette meg. Az 1834 és 1837 közötti időszakban Devrient áttért az operáról a színjátszásra. 1836-ban vígjátékíróként előrukkolt a háromfelvonásos A kedvező pillanat c. művével. 1839-ben Párizsba utazott, ahol németül értő franciák körében hangelváltoztatás és mimikai eszköztár alkalmazásával olvasta fel a Faustot, ami ott egyébként nem volt megszokott előadási mód. Benyomásait erről az utazásról Levelek Párizsból (1840) c. könyvében írta meg. Színészként Eduard Devrientre jellemző volt, hogy mélyen behatolt a költői anyagba, szellemes, mindig tudatos reprodukálást űzött, éles elmével, világos módon állt hozzá az ábrázolandó figurához, nemes egyszerűség és hitelesség jellemezték. Többek között játszotta Tassót, Weislingent, Egmontot, Posát, Nathant és különösen karakterszerepeket a polgári színművekben és vígjátékokban. Egész személyisége már akkoriban mély megbecsülést szerzett a nevének. 1840-ben egy kortársa írja róla: „Sokak által túlságosan kevéssé elismerve, másoktól az utóbbi időben túlságosan ünnepelve, Devrient mindig érdekes jenenség marad; becsületes komolyságban, buzgalomban és törekvésben csakúgy mint tudományos képzettségben, a szív tisztaságában és erkölcsi érzékben alighanem csak kevesen érnek fel hozzá.” 1944-ben Eduard Devrient rendező lett a drezdai Udvari Színháznál. Ott a legsokrétűbb tevékenységek és inspiráló találkozások időszaka kezdődött a számára. Fáradozásait, melyek különösképpen az előadások lekerekítettségét és teljességét célozták meg, jelentős sikerek koronázták. De már 1846-ban kénytelen volt szintén Drezdában működő, és a gátlástalan virtuozitást képviselő testvére, Emil miatt feladni a rendezést, és a karakterszerepeire korlátozni a tevékenységét. Kiterjedt írói tevékenysége által nagy elismerést vívott ki. Ekkor keletkeztek drámái: A szürke emberke, A tévelygések, A gyáros (francia mintára) Hű szerelem, melyek évtizedekig a német színpad repertoárjához tartoztak. Fáradhatatlannak tűnt Devrient szóban és írásban, nem kevésbé példamutatása által a színészi rend erkölcsi, művészi és társadalmi felemelését illetően. Már 1840-ben megjelent írása Egy színiiskola alapításáról címmel. 1848-ban a porosz kultuszminisztérium felhívására megírta a még ma is nagyon megszívlelendő reformiratot: Az új Németország nemzeti színháza. Akkoriban politikailag is tevékeny volt a mérsékelt liberalizmus szellemében. Ugyanebben az évben kiadta Lipcsében J. J. Webernél A német színművészet története c művének első három kötetét. Az emberábrázolás művészetét először írták le itt általános szempontok szerint összefüggésekben. Ezen legjelentősebb műve szerezte neki a legnagyobb elismerést, többek között a jenai egyetem filozófiai fakultásának díszdoktori címét is. 1851-ben Devrient A passiójáték Obergammeuban c. írása által további körök figyelmét hívta fel erre a vallásos-művészi vállalkozásra. 1852-ben egy hívásra Karlsruhéba ment, ahol az újjáépített udvari színházban a fiatal idealista uralkodó kívánsága szerint a belső szervezést is az alapoktól kezdve újra kellett formálnia. Mint színész akkor már nem lépett színpadra. A komoly nehézségek ellenére, melyekkel első polgári és szakértő és vezetőjeként egy udvari színháznak szembesült, sikerült keresztülvinnie a programját, Frigyes nagyherceg állandó védelme alatt. Amint azt Devrient már 1857-ben megírta, a repertoár megőrizte „egy német művészi intézmény karakterét, a francia darabokból csak a legkiválóbbakat vette át, a német szerzőktől viszont mindent, ami e század kezdete óta jelentősnek, vagy csupán csak figyelemre méltónak bizonyult.”(Hozzászólások a karlsruhei udvari színház történetéhez Eduard Devrient alatt, kiadva Dr. F. Kilian által) Az 1869-es művészi jubileumának alkalmából Devrient Németország minden részéből a legnagyobb elismerés megtisztelő jeleit kapta. 1870-ben visszalépett a hivatalától, súlyos agybetegség árnyékolta be utolsó éveit, de irodalmi tevékenységét továbbra sem hagyta abba. 1874-ben A német színművészet történetének örtödik kötete követte az 1861-ben megjelent negyedik kötetet. Legfiatalabb fiával, Ottóval , aki akkoriban rendezőként működött Weimarban, együtt kiadta a Színpadi-és családi Shakespeare című művet. Eduard Devrient 1877 október 4-én halt meg Karlsruhéban
hetvenhat évesen.
1831 júliusában került a Hans Heiling Marschner kezébe, aki azonnal elkezdte a komponálást, és 1832 augusztusában a következőket írta Devrientnek:
Hannover, 1832 augusztus 14-e
Azt a fontos eseményt jelentem önnek, hogy ma, pontosan öt órakor (délután)
a
Hans Heilingot

befejeztem.
A magasrangú kispapa különösen jól érzi magát, könnyed és jó hangulatú.
Rögtön megduplázom a gyermeket, és elküldöm a másolatot a magas bizottság a szöveget és a partitúrát egyszerre szimatolhassa meg és hozhasson döntést, már ha ez egyáltalán megy ilyen gyorsan. Annyit azonban mondok önnek, amennyiben Berlinben Ön nem igazán fix, akkor itt előbb előadatom az operát, tehát először; és ez önnek tán mégsem volna megfelelő. Tehát csak fürgén!
A mindkét irányból jövő sürgetés nem hiúsította meg a kívánt sikert, és 1833 május 24-én a Hans Heiling című háromfelvonásos operát először előadták a berlini Királyi Udvari Operában a zeneszerző jelenlétében együtt Eduard Devrienttel.
Színházi plakát arról az estéről: 13.oldal.
A Hans Heiling szövegének alapja egy német-cseh népmonda, azonban ezt nagyonis szabadon kezeli és különösen a végét, ahol a mondában a szerelmesek a násznéppel együtt kővé változnak és Heiling a szakadékba zuhan, az operában boldog kimenetelre változtatja.
Az opera cselekménye röviden elmesélve:
Hans Heiling, a földszellemek királynőjének búskomor fia leteszi a koronát és a jogart. El akarja hagyni hidegszívű testvéreit, mert különben le kellene mondania az szép Annához fűződő földi szerelemről le kellene mondania. Egészen emberré akar változni, és szilárd marad elhatározásában anyja kérlelése és a szellemseregének fenyegetései ellenére. Az elválás pillanatában anyja arra a mágikus könyvre hívja fel a figyelmét, amellyel megkötheti a szellemeket/parancsolhat nekik, és átadja neki a kért menyasszonyi ékszert. Csak ha összetörik a szívét, akkor tér vissza, ígéri. Egy földalatti járatból, amelyet örökre bezár, felsiet a szobájába. Ott találja imádott Annáját, és elsiet, hogy odahozzon neki egy ajándékot. A kíváncsi fiatal leány odamerészkedik a varázskönyvhöz, melyek lapjai elképedésére maguktól forogni látszanak. A gyorsan belépő Heiling feldühödik emiatt, azonban menyasszonyának szerelemtől izzó kérlelése megnyugtatja, és hosszas ellenkezés után a rettenetes könyvet a lángok közé dobja; még abba is beleegyezik nagy kedvetlenül, hogy Anna kérésére elkísérje a lányt egy népi ünnepségre. Mikor Heiling megjelenik az ünnepen, a mindenütt szívesen látott vadász Konrad felkéri a szép lányt egy táncra. Heiling hevesen ellenkezik, Konrad az ok nélküli habozás miatt megsértve érzi magát, és Anna utánasiet, hogy megnyugtassa, a táncolók soraiba. Heiling ezáltal arra a meggyőződésre jut, hogy Anna sohasem szerette őt valójában és hogy a szíve a csinos vadász felé hajlik, és dühtől és fájdalomtól magán kívül elsiet. A hazafelé vezető úton Anna eltéved. Gondolatai feldúlt vőlegénye és Konrad körül köröznek, aki utóbbi iránt szívből jövő szerelmet érez. Ekkor az erdei éjszakában megjelenik a Szellemkirálynő a gnómjaival, és Annának megdöbbenésére azt kell megtudnia, hogy Hans Heiling a „hegyek szellemhercege”. A királynő visszaköveteli a fiát, és heves fenyegetések után eltűnik koboldjaival együtt. Konrad hazafelé vezető útján megtalálja a szeretett leányt ájultan, és kettejük vonzalma egy szerelemtől izzó vallomásban éri el csúcspontját, miközben azonban Anna legfrissebb élményét elhallgatja a férfi elől. Az aggódó vadász hazaviszi a lányt a rémült anyjához. Heiling lép be fürkészőn, és néhány szemrehányás után, amelyek azonban végül mégis bocsánatkérésével érnek véget, átnyújtja az anyjától kapott csillogó menyasszonyi ékszert. Anna visszautasítja az ajándékot, és mikor Heiling és az ékszertől elvakult anyja ostromolják Konrad karjaiba veti magát a következő szavakkal: „Védj meg tőle, egy földszellem ő!” Heiling megsemmisül, és mikor lassan összeszedi magát és Konrad fenyegetően esküdözve felé lép, tőrt döf az egy pillanatra Annához forduló rivális hátába, és gúnyos kacajjal távozik. Egy kietlen sziklás szakadékban, ahová Heiling az emberek és azok értéktelen élete elől menekül, Heiling ismét szellemkirálynak érzi magát. Eszébe jutnak utolsó szavai „ha megszakad a szívem” és hívja a gnómjait és koboldjait, hogy visszatérjen a birodalmukba. Megjelennek, és engedetlenül arra emlékeztetik, hogy lemondott a felettük való hatalmáról. Azt is megtudja tőlük Heiling, hogy a vadász egyáltalán nem a holtak között van, sokkal inkább arra készül, hogy nászát ülje a szép Annával. „Minden elveszett” rogy össze Heiling. A szellemek ujjonganak, immáron ismét egészen az övék, és szolgálatkészen átnyújtják neki a jogarral az uralkodó hatalmat, és Heiling boszzút lihegve elsiet az esküvőre. Az általános vidámságban, ahol Anna egy népi játék során bekötött szemmel fogócskát játszik, megjelenik Heiling, akinek látványa a sikoltozó lányokat elűzi. Anna csodálkozva letépi a kendőt, és a gyűlölt Heilinggal néz szembe; a férfiak védelmére sietnek, Konrad vadászkése a támadásnál kettétörik a szellemhercegen, és már minden elveszettnek látszik, mikor a szellemkirálynő birodalmának teljes pompájában megjelenik a hegyoldalban, békére és megbékülésre intve. „Minden beteljesedett!” és a fiú visszatér anyjával a birodalmába, míg a szerelmesek friss boldogságuk felett örvendeznek.
Az opera első előadásán a közönség teljes tetszését kiváltotta, míg a berlini kritika elutasítóan és elmarasztalóan viselkedett. Minden német város közül Berlinben nem tudott egyáltalán soha igazán gyökeret verni. Csak 1833 július 19-én került sor az opera lipcsei bemutatójára, amit Marschner maga vezényelt, és ezáltal vívta ki a sajtó és a közönség egyöntetű tetszését. A lipcsei egyetem elküldte neki a díszdoktori címet, az egész földgolyó zenei világa túlcsordult a hírnevétől.
Hans Heiling Marschner legérettebb alkotása. Ezzel a művel az egyik legjobb operát alkotta, amit magunkénak tudhatunk. Fiatalos, túlhabzó zabolázatlanság változott át művészi nyugalommá és letisztultsággá. Zenei stílusa kifogástalanul sima, formásan lekerekített, tömör ugyanazés sajátos; leleménye nemes, a szituációnak megfelelő. Mindeközben Marschnernek jóval nagyobb mértékben állt rendelkezésére a humor, mint Webernek. Karakterizáló ereje elmélyült és találó, akár a szellembirodalom királynőjének fátylát lebbenti fel, akár a fölényes félisten hatalmát ábrázolja titkos rettegéssel Anna, a természet önelégült gyermeke miatt, vagy mulatozó, felszabadult parasztok közé helyez minket. Csak a vadász szerelmében nem érte el Weber Maxját és Agathéját. Mindazonáltal egyetlen más operával sem hasonlítható össze a Hans Heiling, mint a Bűvös vadásszal. Ugyanaz a népies mese, ugyanaz a természeti igazság a figuráknál, ugyanaz az erdei légkör, mint ami a Bűvös vadászban csendül fel a hallgatónak. Nem azonos szinten áll Marschner a zenekar tekintetében. Itt feltűnő átmenetekben tetszeleg a zeneszerző, ami az énekhangokat gyakran az elnyomás veszélye fenyegeti őket, és egy nyughatatlan ide-oda hullámzás zavarja a harmonikus összhatást. Egészen rendkívüli hálára kötelezte Marschner a német baritonistákat. Előtte egy zeneszerző sem gondolt arra, hogy mély hangfekvést egy operaszerepben mérvadóvá tegyen. Marschner óta a baritonista meghódította a német operát, a franciák és az olaszok hamarosan követték ebben a német mestert. De egy marschneri baritonnak meg kell tanulnia énekelni, és ezzel a szép művészettel napról napra ritkábban találkozni.
Németország határain túl, Koppenhága kivételével, Marschner Hans Heilingja kevés megértésre talált. Ez az opera túl bensőségesen fonódik össze a német nép szellemiségével, túlságosan a romantikus iskolától származik, mely szívverését túlságosan csak Németországban találta meg ahhoz, hogy ezt egy másik nép át tudja érezni. A zenét is a német romantika befolyásolta, és miután ez a korszak elmúlt, a zenei alkotásokban sok minden akad, ami most még nekünk magunknak is idegennek és különösnek tetszik. Különösen a szellemvilág bevonása ilyen, az emberi cselekvés befolyásolása földi és vízi szellemek, szörnyek, elfek és tündérek által. Mégha a romantikus szellemopera a Hans Heiling után a Bolygó hollandival és a Loreleyjal be is végezte, attól még ma is élvezhetjük a szépségeit, hacsak nem akarunk valódi zenei drágaköveket mellőzni.
Fájdalom, vágyakozás és szerelem patakzanak felénk a Hans Heiling hangjaiból, valódi német hangulatú élet. Megmutatják nekünk a mélység rejtett kicseit, derengésük a természet csendes varázslatához vezetnek. Víg emberség és láthatatlan-látható szellemek ténykedése éles ellentétben állnak. Az izzó szenvedélyt gyengéd szerelmes udvarlás és a népi élet vidám elevensége követnek.
Említésre méltó, hogy Marschner néhány számhoz, melyekez túl rövidnek talált, később hozzákomponált. Az átmeneti pontok és a későbbi évek megváltozott zenei stílusa világosan felismerhetőek. Ezek a következők:
Nr. 8. Ária: „Jaj nekem, hova is keveredtem.” Ezt a számot Marschner az „És immáron szeretek, boldogtalan vagyok!” szavak után más szöveg szerint átkomponálta Jenny Lutzer, a Császári és Királyi Bécsi Hofoperntheater énekesnője számára.
Nr.17. Ária: „Ha! Már a célban hiszitek magatokat!” Marschner ezt az áriát a nagy bécsi Hofoperntheater nagy basszistája, Josef Staudigl számára komponálta hozzá az operához.
Nr.18. Duett. „Immár az enyém vagy!” Ezt a zeneszámot első, rövidebb változatában Marschner 1832 július 3-án fejezte be. A betoldást, ami a következő szavakkal kezdődik: „A viharok, melyek fenyegettek minket, hallgatnak!” Jenny Lutzer énekesnő és Josef Erl tenorista (szintén bécsi Hofoperntheater) számára több évvel később komponálta hozzá Marschner. A lipcsei F. J. Pertersche Verlagnál megjelent egyetlen nyomtatott Hans Heiling –partitúra nem tartalmazza a „Ha! Már a célban hiszitek magatokat!” kezdetű áriát, csakúgy, mint a 8-as és 18-as szeneszámok változtatásait sem.
A nyitányról Marschner egyik Eduard Devrienthez intézett levelében a következőket mondja:
„Az előjáték után a zene rögtön áttér az előjátékra, amelyet, mivel mert már készen van, nem engedek elhagyni. Önálló, inkább karakterfestés, vagyis nem az opera különböző zeneszámaiból áll össze. Úgy gondolom, hogy a legjobb nyitányom, amivel persze nem akarok sokat mondani, csupán jó jel az operának egyáltalán.”
1835-ig az erőgyűjtés időszaka következett, amit Marschner bölcsen beiktatott, hogy csak akkor kezdjen neki az imént említett opera partitúrájához: Kastély az Etnánál.
1835-ben Marschner megkapta a császári-királyi osztrák nagy arany becsületrend medálját.
1836 márciusában eleget tett egy meghívásnak Koppenhágába, hogy ott személyesen vezényelje el Hans Heilingját. Közben szokatlan kitüntetésekben részesült. Az udvar, élén a koronaherceggel, a későbbi VIII. Christiannal elhalmozták tiszteletük jeleivel és unszolták, hogy a már évek óta betöltetlen udvari karmesteri és zeneigazgatói posztot vegye át Koppenhágában.
Némi lehangoltsággal Hannover miatt hajlott a kívánság teljesítésére, de azért volt olyan óvatos, hogy gondolkodási időt kérjen.
Mikor azonban 1836 májusának elején visszatért Hannoverbe, fáklyás menet fogadta és a tömeg minden elképzelhető módon kitüntette, akkor becsukta a fülét a dánok csalogató ajánlata előtt, és megígérte: soha nem hagyja el Hannovert. Megtartotta a szavát.
Hamarosan megkezdte a Kastély az Etnánál próbáit, és 1836. június 5-én teljes sikerrel lezajlott a hannoveri bemutató. A hiányos klingemanni szöveg ismét megakadályozta a siker kiaknázását.
1837-ben egy látogatás alkalmával a zeneszerző megrohamozta vonakodó sógorát, Wohlbrücköt egy új operaszövegért. Der Bäbu, amely ezekből a megbeszélésekből keletkezett, Hannoverben, 1838 február 19-i bemutatójával különleges sikert aratott Hersbst-Fazedé énekesnő különleges egyénisége által. Egyébként ez az opera nem tett szert különösebb ismertségre. Bellini és Donizetti éppen akkor felbukkanó dallamcsilingelése különösen közrejátszhatott abban, hogy nem terjedt jobban el.
Marschner csalódott volt. Azt fontolgatta, hogy visszavonul a színháztól, habár 1840-ben a Däneborg-rendet, 1841-ben a Hannoveri Királyi Művészeti és Tudományos Aranymedált és ugyanakkor mindenfajta díszoklevelet is megkapott.
1843-ig szigorú önvizsgálatot tartott, mikor is szeptemberben egy elégtelen operaszövegre befejezte Adolf passaui császár című nagy operáját, Heribert Rau költeménye alapján. Először Hannoverben kellett volna bemutatni, ami azonban 1881-ig nem történt meg. Ebben az évben Herner királyi karmester sürgetésére ismét komolyan kilátásba helyezték, a drezdai Hoftheater kölcsönözte a szükséges anyagot és Wolfnak kellett átdolgoznia a gyenge költeményt; de ez a tervezett előadás is feledésbe merült. Az „Allgemeine Musikalische Zeitung szerint Marschner legújabb operáját az Adolf passaui császárt először 1845 január 5-én a drezdai Hotheaterban „külsőséseiben kielégítő módon színre vitték.” Ezután jött Hamburg és Breslau.
1845-ben Marschnert egyhangúlag a Berlini Művészeti Akadémia rendszeres tagjává választották.
1850-ig „kihallgatta” magát. Az ezekben az években keletkezett és a Hoftheaterban 1852-ben első ízben előadott Austin című opera premierje nagy tetszést váltott ki, és csekély elterjedésének okait tulajdonképpen nem ismeretesek.
A következő időszakban zenét komponált a Julius von Rodenberg Waldmüllerék Margaretjéhez és Mosenthal Az ulmi aranyműveséhez.
1851-ben Marschner Ernst August királytól megkapta a Guelfen-rendet, 1852-ben a szász király küldte el neki a Művészeti és Tudományos Aranymedált, 1853-ban II. Ernst Sachsen-Koburg-Gotha hercege tüntette ki az érdemkereszttel; ugyanabban az évben megkapta a Bajor Királyi Maximillian-rend művészi és tudományos lovagkeresztjét is.
1852-ben, röviddel az új Hoftheater megnyitása után Marschner kedvét szegte, hogy Fischer személyében egy másik karmester állítottak mellé; egyre inkább visszahúzódott a színháztól, és a Wagner operák betanítását név szerint a második karmesterre bízta.
1854 február 7-én életének legkeserűbb fájdalma érte a mestert: harmincéves házasság után elvesztette szeretett feleségét, Mariannét, a halála feletti izgalom megbetegítette és hónapokig
szembénulásban szenvedett.
És mégis voltaképp felfoghatatlanul rövid idő belül még egyszer megtapasztalta a földi szerelem teljes erejét. Harmadik feleségének halála után hamar megismerte a huszonnyolc éves Therese Janda (eredetileg Jander) bécsi énekesnőt, aki Londonból Hannoverbe jött, és az ötvennyolc éves férfiben majdhogynem mámorító szenvedély ébredt a szép nő iránt. A nőhöz intézett, La Mara által nyilvánosságra hozott levelei erről meggyőzően tanúskodnak. 1855 júius 11-én ő lett a negyedik felesége, aki hűséges módján hat boldog éven át jó pár nehézségen átsegítette.
Therese Janda 1838-tól 1844-ig a Bécsi Konzervatórium növendéke volt, Marschner halála után 1862-től 1867-ig tanárnője ugyanazon intézménynek. Később férjhez ment Otto Bachhoz, az ismert zeneszerzőhöz és a salzburgi Mozarteum igazgatójához, majd 1884-ben meghalt. Lánya Käthe Bach Marschner egyik unokáját követte annak feleségeként Amerikába.
Huszonnyolc éven keresztül működött Marschner Hannoverban, az udvar és a publikum körében népszerűséget élvezve. A reakció évei megingatták a pozícióját felfelé, mivel szabadelvű nézetekkel bírt, és nem tudta véka alá rejteni a véleményét.
Utolsó éveit udvari karmesteri kötelességei töltötték ki, amit Albert Riemann némiképp megnehezítehetett. A fiatal, nagytehetségű énekes korlátozhatatlan lénye nem nem volt összeegyeztethető a nagy komponista szigorú követelményeivel, és mivel maga V. Georg király adott különleges posztot az énekesnek, így az azt gondolta, hogy Marschnert kiütheti a nyeregből.
Az új korszakkal és annak dallamtalan hangzásával Marschner nem tudott megbarátkozni. Egy ilyen korszakkal nem tudott lépést tartani.
1859. augusztus 16-án Marschnert, állítólag nagyothallása miatt akarata ellenére „zenei igazgató” titulussal nyugdíjazták.
Marschner utolsó operája a Hiarne, a Gangesz királya volt, amely előadását a párizsi nagyoperától remélte. Reménysége elhibázottnak bizonyult, pedig ügyét személyesen is támogatta Párizsban. Meg sem érte az előadást. Barátja a karmester Lachner Franfurt am Mainban adta elő a művet első ízben a Franfurti Stadttheaterban 1863. szeptember 13-án átütő sikerrel.
Nem sokkal a párizsi csalódás után halt meg Marschner, miután visszatért Hannoverba, amelynek díszpolgára volt, 1861. december 14-én este 11 órakor hatvanhatodik életévében egy szélütésben a Theaterplatz 14-en levő lakásában.
Négy nappal később temettük el, december 18-án, barátja Karl Maria von Weber születésnapján, egy esős napon, ami az Újvárosi Temető földútjait teljesen felpuhította és szinte járhatatlanná tette. Békepálma és a hírnév hideg babérja díszítették a sírját. Egy megszámlhatatlan tömeg, amelyben ennek a könyvnek a kiadója is jelen volt, követte a tetemét. A sírnál nagy izgatottság támadt. A Schlosskirche hivatalban lévő segédprédikátora megemlékező beszédében az elhunytnak azon bűneit sorolta fel, amelyeket szigorúan vallásos szemmel nézve földi pályáján elkövetett. Rugge azt hangsúlyozta, hogy az életben nem a művészet és a tudomány, hanem a jóságos és hívő szív számít, és annak a reményének adott hangot, hogy az elhunytnak szíve ilyen volt. Tömegesen hagyták el a körbenállók majdnem hangos morgások közepette a temetői ünnepséget annak befejezése előtt.
Marschner sírját szeretett Mariannéjáé és egykor elveszett és ismét megtalált fiáé mellett egy értékes bronz mellszobor díszíti, barátainak és tisztelőinek hálás megemlékezése.
Némely keserűség, veje akárcsak a saját fia miatt, aki utóbbi alig tudott úrrá lenni a könnyelműségén, és meg is halt, megnehezítették Marschner utolsó éveit. Hét gyermekéből, akiket Mariannéval kötött boldog házasságában felnevelt, öten életük virágjában még előtte meghaltak. Egy fia élte túl, aki kivándorolt Amerikába, és egy lánya. Nyílt, erősen öntudatos lénye sokszor maró szellemességgel átitatott megjegyzései sok ellenséget szereztek neki. Így ért véget egy művész élete, amely ragyogóan fellendült, hogy újra és újra visszazuhanjon, ami gazdájának a legnagyobb megelégedés korai pillanatait és hosszan tartó, a fellángoló alkotókedvtől néha-néha oldódó borús kedélyt kölcsönzött.
A zeneszerzés minden terén nagyot teljesített Marschner, közel kétszáz kisebb-nagyobb terjedelmű mű jelent meg tőle nyomtatásban. Kamarazenéjének jelentőséger csekélyebb. Zongorakíséretes dalait mint Az ég a völgyben, Galambom, merre vagy? Stb. még ma is éneklik. Múlhatatlan értéket képviselnek férfikórusai, különösen a híres Szabad, mint a sas hatalmas szárnya és erőteljes kórusa: Szabadok és egyek akarunk lenni! Marschner humora erőteljes és egészséges, keserű és drasztikus, anélkül, hogy kétértelműségbe keveredne. Példásan nemesek a haza dícséretére írt dalai, derekak és férfiasak, tárgyukhoz illőek. A nagy komponista zenetörténeti jelentősége azonban alapvetően az opera területére vonatkozik. Itt nagy ő az alkotása által és nagy azáltal, amivé mások váltak a példája által. Webert Marschner követte, és Marschnerből emelkedett fel Richard Wagner. Hogy Marschner sajátos jellegében Weberhez közelít, és hogy rá támaszkodik, nem kell hogy vádként érje őt. Mindig mindenki áll valakinek a vállán. Mi lenne Richard Wagner az elődei nélkül? A rokonság Spohr Hegyi szelleme, Marschner Hans Heilingja és Wagner Bolygó hollandija között legalább olyan feltűnő, mint Carl Maria von Weber Eurathéjának hasonlósága Richard Wagner Lohengrinjével.
A Vámpír, A tempolomos és a zsidónő, és a Hans Heiling azok az operák, melyek Marschner nevét megtartják az utókornak.
Emlékművek Marschner földi maradványainak Hannoverben és Zittauban állnak.





A Hans Heiling első előadásai a következő városokban voltak:

Berlin (Hofoper) 1833. május 24. szeptember 11-ig harminckilencszer adták.
Lipcse, 1833. július 19-én.
Hannover, 1833. Szeptember 30-án.
Kassel, 1834. október 8-án.
Bremen, 1834. október 29-én.
Koppenhága, 1836. áprilisában.
Frankfurt am Main, 1837. március 19-én.
Prága, 1840. december 30-án.
Drezda, 1844. január 26-án.
Weimar, 1844. március 27-én.
Bécs, (k.u.k. Hofoper) 1846. január 24-én.
Hamburg, 1846. szeptember 3-án.
Dessau, 1846. október 16-án.
Schwerin, 1846. december 26-án.
München, 1847. május 13-án.
Mannheim, 1847. Augusztus 29-én.
Stuttgart, 1853 szeptember 27-én.
Koburg, 1856. október 5-én.
Gotha, 1857 január 14-én.
Karlsruhe, 1859. Március 17-én.
Darmstadt,1864 , november 13-án.
Brünn, 1866. június 12-én a régi és
1884. június 22-én az új házban.
Braunschweig, 1870. Május 22-én.