2010. május 7., péntek

Bellini: A PURITÁNOK


-->

A PURITÁNOK

(I PURITANI)

Opera 3 felvonásban

Szövegét írta: Carlo Pepoli

Zenéjét szerezte: Vincenzo Bellini

Ősbemutató: 1835. január 25, Párizs, Théâtre Italien


SZEREPLŐK:

Lord WALTER WALTON,
kormányzó, puritán ……….....................................Basszus

Sir GEORGE,
 nyugalmazott ezredes, Walton  fivére, puritán …. Basszus

Lord ARTHUR TALBOT,
Stuart-párti lovag …. …...........................................Tenor

Sir RICHARD FORTH,
puritán-párti ezredes ………....................................Bariton

Sir BRUNO ROBERTON,
puritán-párti tiszt ………… …................................Tenor

FRANCIAORSZÁGI HENRIETT,
I. Károly özvegye,
„a villa forte-i hölgy” néven.....................................Szoprán

ELVIRA, Lord Walton lánya…..............................Szoprán

Cromwell katonái, Lord Artur és Walton hírnökei és fegyvernökei, puritánok, urak, hölgyek, udvarhölgyek, apródok, szolgák

Az első és a harmadik felvonás egy Playmouth-közeli erődben, a második az erőd melletti vidéken játszódik

Idő: 1658

ELSŐ FELVONÁS

1. kép


Az erőd széles földsánca, városfalak, tornyok, felvonóhíd, stb. A háttérben hegyek; kél a nap, lassanként bevilágítja a színt. A mellvéden őrségváltás zajlik.

BRUNO, ŐRSÉG
Légy éber! Légy éber! Kél a hajnal…
(bentről)
Harsan a trombita… a nap hírnöke…

KATONÁK
(kint, a szín közelében)
Amint a trombita rivall,
a harcos máris talpra ugrik:
készíti rettenetes fegyverét,
indul a győzelemre.
A kardvas a villámhoz hasonlatos,
ha a szívben harag szikrázik,
a Stuartok tábora
hamuvá fog hullani.

(Az erődből áhítatos hangzatok hallatszanak)


BRUNO
Ó, Cromwell harcosai,
hajlítsuk elménket és szívünket
a szent reggeli énekkel
az égi alkotóhoz!

ELVIRA, ARTHUR, BRUNO,
RICHARD, GEORGE

(A katonák letérdelnek)
A hold, a nap, a csillagok,
a sötétség és a fény
dicsőíti a teremtőt
a maga nyelvén.
A föld és az égbolt
magasztalja az Urat,
dicsőséget és tiszteletet ad neki,
minden ember.

BRUNO
Hallottátok?

KATONÁK
Hallottuk.

BRUNO
Véget ért.

KATONÁK
Véget ért.

EGYÜTT
A királyhoz, ki a napot teremtette
a tiszta szívek himnusza
szállott a szélben.

HÖLGYEK, URAK
(bentről)
Az ünnepre! Az ünnepre!

Jótevő öröm közeleg...
Mindenkire kacag a szív:
Énekeljetek a szent szerelemről,
Az ünnepre!

A legény, ki Elvirát csodálja,
a szép szűzleányt,
csillagának nevezi őt,
a szerelem királynőjét.
Ah, a mosoly és a kedves arc
paradicsomi szépség;
orcája rózsás,
az ég angyala.
Az ünnepre! Az ünnepre!
Ha a szerelem az esküvőre hív
mindenkire kacag a szív.
Daloljuk a szent szerelmet!
Az ünnepre menjünk,
Daloljuk a szent szerelmet!

(Mindenki távozik, csak Bruno marad hátra, meglátván a bánatosan érkező Richardot)

RICHARD
Hová meneküljek most?
Hol rejtsem el immár rettentő kínjaimat?
E dalok lelkemben visszhangzanak keserű könnyekként.
Ó, Elvira, Elvira, lágy sóhajom,
Örökre, örökre elveszítelek…
Szerelem és remény nélkül… Ebben az életben
immár mi marad meg nekem?

BRUNO
A haza és az ég.

RICHARD
Mily hang? Mit mondasz?
Igaz, igaz…

BRUNO
Nyisd meg szívedet
a barátságnak; vigaszra lelsz abban.

RICHARD
Hiába;
de mégis óhajod szerint teszek.
Tudod, hogy atyja Elvira kezét nekem ígérte,
midőn a harcba indultam.
Tegnap késő este érkeztem ide csapatommal,
telve szerelemes gondolatokkal;
siettem az atyjához…

BRUNO
És ő mit mondott?

RICHARD
Elvira Talbot lovag után sóhajtozik,
s a szív fölött az atyai akaratnak nincsen hatalma.

BRUNO
Nyugodj meg, barátom!

RICHARD
A szívemre nehezedő bánat
nyugalmat csak a síri álomban nyerhet…

Ah! Örökre elveszítettelek,
szerelem virága, ó, reménységem!
Ah, az élet, mely előttem áll
telve lesz fájdalommal.
Midőn éveken át
a vakszerencse irányított,
szerencsétlenül kínok közt bizakodtam
szerelmedben reménykedve.

(katonák szemlére gyülekeznek)

BRUNO
A seregek téged hívnak vezérükül!

RICHARD
A dicsőség útjával már nem gonolok.

BRUNO
A hazáért, s a tisztességért
nem lángol szíved?

RICHARD
Lángolok; de ez a tűz
a szerelemé és a haragé.

BRUNO
Ej, boríts feledést az időkre,
melyekben a szerelem reménye virágzott!

RICHARD
Áldott, szép álma
a békének, s boldogságnak,
vagy változtasd meg sorsomat,
vagy változtasd meg szívemet…
Ó, mily gyötrelem
a fájdalom napjaiban
a hű szerelem
emléke.

(távoznak)

2. kép

Elvira szobája. A nyitott ablakokon keresztül az erőd látszik.

ELVIRA
Ó, szeretett bácsikám, ó, második atyám!

GEORGE
Miért vagy oly bánatos? Ölelj meg, Elvira!

ELVIRA
Ah! Szólíts leányodnak!

GEORGE
Ó, leányom, ó, név,
mely öregségemben vigasztal
és elréveszt az édes időbe, mikor reád vigyáztam,
megdobogtatja atyai szívemet, és édes könnyeket csal
a boldogság e napján pilláimra, mely könnyek lehullva
elárasztják a keblemet…
Ó, édes leányom, ma férjhez mész.

ELVIRA
Férjhez? Nem! Soha!

Tudod, hogyan lángol keblemben
a mindenható szépséges láng,
tudod, mily tiszta a vágyam,
mily ártatlan a szívem!
Ha remegve az oltár elé
hurcoltatnék egy napon...
bomolott aggyal – azon pillanatban –
meghalok a fájdalomtól.

GEORGE
Immár űzd el e sötét gondolatokat!

ELVIRA
Igen, meghalok... nem megyek férjhez soha!

GEORGE
S mit fogsz mondani, ha a lovagot
itt látod, aki a tiéd lesz?

ELVIRA
Egek! Ismételd el, ki jön ide?!

GEORGE
Ő maga!

ELVIRA
Ő? Kicsoda?

GEORGE
Arthur!

ELVIRA
Ez igaz?

GEORGE
Esküszöm neked, leányom!

ELVIRA
Ő? Arthur?

GEORGE
Arthur!

ELVIRA
Ó, egek! Hát igaz?!

GEORGE
Ó, igen! Igen, örvendj,
jó Elvirám!
Ah! Igen, örvendj!

ELVIRA
Ó, öröm! Ó, boldogság!

ELVIRA, GEORGE
Nem álom...
Ó, Arthur!/Ó, Elvira!
Ó, szerelem!

(Elvira kibontakozik bácsikája karjaiból)

GEORGE
Sírjál, leányom, keblemen,
sírjál, ó, sírj a boldogságtól!
Minden gyötrelmedet megváltoztatja
e szerelmes könny.
S te csodáld, jóságos Isten,
az ártatlanságot emberi köntösben,
s áldd meg a mennyekből
ezt a tiszta liliomszálat!

ELVIRA
Ah! E fájdalomhoz szokott lelket
úgy elárasztotta a boldogság,
hogy immár felfogni sem képes
ily nagy örömöt!
Ki hajlította vágyam felé
atyámat?

GEORGE
Halld!
Sűrű, sötét éj szállott le,
hallgatott föld és ég,
mintha a természet bús
fátyolba burkolódzott volna.
Kedvező óra a szerencsétlenek számára,
könyörgésed, könnyeid,
arra késztették lelkemet,
hogy atyádhoz siessek.

ELVIRA
Ó, én vigasztalóm!

Rákezdtem: „Fivérem,...”
de nem voltam képes többet mondani;
akkor kezét néma könnyeimmel
fürösztöttem.
Majd újrakezdtem sóhajtozva:
„Angyali Elvirád
a vitéz Arthurért epekedik,
ha máshoz kell mennie...
a szegény leány belehal!”

ELVIRA
Ó, irgalom angyala,
ki a mennyből szállt le értem!
És apám?

GEORGE
Egyre csak hallgatott...

ELVIRA
S aztán?

GEORGE
Így szólt: „Richard
kérte, s elnyerte szavamat...
Ő kapja meg lányomat!”

ELVIRA
Egek! Szívszorongva hallgatlak!
Mire te?

GEORGE
„A szegény leány...”
ismételtem, „belehal!”
„Ah, élnie kell!” mondotta nékem,
s szívére szorított.
„Elvira legyen boldog,
tegye boldoggá a szerelem!”

(A háttérből vadászkürtök hangja hallatszik)

ELVIRA
Hallod? Mi ez a hang?

GEORGE
Halljuk csak!
Hadi nép jelezése ez!

KATONÁK
(az erődön kívülről)
Jön a vitéz és nemes gróf.

GEORGE
Hallod?

ELVIRA
Hallgass!

KATONÁK
Arthur Talbot!

GEORGE
Ó, hát nem megmondtam?

ELVIRA
Jaj, nem bírom ki!

GEORGE
Ugyan, nyugodj meg!

KATONÁK
Lovag!

ELVIRA
(átöleli George-ot)
Ó, én apám!

KATONÁK
Lord Arthur, kelj át a hídon!
Adjatok helyet a vitéz harcosnak!

ELVIRA
E névre, e nagy örömre
szívem összeszorul.
ekkora örömöt, - ó, Istenem, reszketek -
ki sem állhatok!
GEORGE
E hangra, a szeretett névre
hűség ébred
e szerencsés nap
megannyi öröm előhírnöke.

KATONÁK, VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Arthur lovagot
a bajvívásban s a szerelemben
az ifjú hölgyek és a harcosok
ünneplik, s hódolatukkal illetik.

ELVIRA
Hallod?

GEORGE
Boldog vagy?

ELVIRA
Mérhetetlenül.

GEORGE
Az öröm, s a tisztelet kiáltása hallatszik.

ELVIRA
Hódolnak előtte!
Hallod ezt?
E névtől, a boldogságtól
szívem elszorul. Stb.
GEORGE
E hangra, a szeretett névre stb.

3. KÉP

Lovagterem.
Jobbról belép Lord Arthur fegyvernökökkel és apródokkal, akik különféle nászajándékokat hoznak, többek között egy csodálatos, fehér menyasszonyi fátylat. Balról érkezik Elvira, Lord Walton, Sir George, udvarhölgyek, nemes urak és hölgyek virágfüzéreket hozva, miket az oszlopokra helyeznek. A színpad mélyéről katonák jönnek Bruno vezetésével.

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Hódolat Arthurnak, hódolat Elvirának!
A szépséget és a dicsőséget a szerelem koronázza!

VÁRBELI HÖLGYEK
A szüzek rózsaszála ő,
szép akár a tavasz;
mint az esthajnalcsillag,
békességet és szeretetet ébreszt a lélekben.

VÁRBELI URAK
Éke ő a lovagoknak,
akár a cédrus az erdőnek,
förgeteg a csatában,
bajnok a tusákban s a szerelemben.

ARTHUR
Tehozzád, ó, drága lány, a szerelem
olykor titokban, könnyek között vezetett;
s most örömben és ujjongásban
vezérel melléd.

ELVIRA
Ó, boldogság!

ARTHUR
Ah, kedvesem!

ELVIRA
Ah, Arthurom! Most már a tied vagyok!

ARTHUR
Ah, Elvirám, igen, enyém vagy!

GEORGE, WALTON
E hajnal el ne múljon,
soha ború vagy fájdalom ne jusson nektek,
szent láng égjen bennetek,
örökkön béke töltse el szíveteket!

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Ég, mosolyogj óhajomra,
áldd meg e nagy szerelmet!

ARTHUR
Ily csodás óra fényében,
ha visszatekintek gyötrelmemre,
boldogságom megkétszereződik,
s még drágább a szerelmes szívdobbanás.

GEORGE, WALTON
E hajnal... stb.
VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Ég, mosolyogva fogadd óhajomat... stb.

WALTON
A magasztos szertartás folyjék le nélkülem!
(Arthurhoz)
E levélnek köszönhetően
a templom kivételével bárhová belképhet.
(George-hoz)
Te légy mellette!
(Henriettához, aki Bruno kíséretében érkezik)
Ó, nemes hölgy,
az uralkodó méltóságos anglikán parlament
színe elé idéz téged: én leszek kíséreted.

HENRIETTA
(magában)
Jaj nekem, mit hallok!
(Waltonhoz)
S mit kíván tőlem?
(magában)
Reményem oda!

 WALTON
Meghagyták,
hogy engedelmeskedjek és hallgassak. Más nem áll tisztemben.

  ARTHUR
(George-hoz halkan)
A Stuartok híve a hölgy?

 GEORGE
Fogoly
hónapok óta, mindenki tudta,
hogy Stuart-párti hírvivő
álnéven.

ARTHUR
(szánakozva nézi Henriettát)
Istenem! Mit hallok!
Eldőlt a sorsa: elveszett.
Ó, a boldogtalan!

HENRIETTA
(észreveszi Arthurt)
Mennyi szánalom van tekintetében!

WALTON
Ó, gyermekeim! A szertartásra, a pompázatos ünnepségre
készüljetek mindnyájan!
(az udvarhölgyekhez)
Távozzanak velük önök is!
(Brunohoz)
Paripáim a falon túl várjanak készenlétben!
(Henriettához)
Indulásunk igencsak sürgős.
(a fiatalokhoz)
Ahogyan én, úgy egyesítsen benneteket
az ég is, kedves pár!

Walton távozik az őrséggel, George és Elvira az udvarhölgyekkel megy, látszólag Arthur is velük tart, de óvatosan körbe kémlel, meggyőződendő, hogy mindenki távozott-e

HENRIETTA
(feszülten figyeli Arthurt)
Irgalom és fájdalom látszik arcán.
(csöppnyi szünet után)
Lovag!

ARTHUR
Ha szükséged van tanácsra,
támaszra, segítségre, bennem megbízhatsz.

HENRIETTA
Még ha fejem is forogjon veszélyben?

ARTHUR
Ó, beszélj! Nagy Isten! Mitől tartasz?

HENRIETTA
Néhány óra, s végem.
De te reszketsz!

ARTHUR
Érted, magamért, atyámért, aki a Stuartok
híveként esett el.

HENRIETTA
Ah!

ARTHUR
De te, ki vagy?
Ah, ki légy te, kit meg akarok menteni?

HENRIETTA
Már késő!
Henrik leánya, Károly hitvese;
s a sorsom azonos lesz az övékével.

ARTHUR
(térdet hajt)
Ah! Te, királyné!

HENRIETTA
Igen. A halálra várva.

ARTHUR
(fölkel)
Hallgass, hallgass, az ég szerelmére!
A falakon túl, mindenkitől rejtve
biztonságos helyre viszlek.
Ne mozdulj innen!

HENRIETTA
Innen csak a vérpadra!
Menekvés és remény nincsen, oh, Arthur!

ARTHUR
Nem, királyné!

HENRIETTA
Nincs, jaj, nincsen remény!

ARTHUR
Nem, királyné, van még remény,
vagy megmentlek, vagy együtt halunk meg!

HENRIETTA
Fogadd meg, ó, fogadd meg a tanácsomat,
gondolj, ó, Arthur, gondolj a veszélyre,
gondolj, ó, Arthur, gondolj Elvirára, a te kincsedre,
aki az oltár előtt vár reád!

ARTHUR
Ah, könyörgök, ne folytasd!

HENRIETTA
Eredj!

ARTHUR
Ah! Ne folytasd, könyörgök!
Ne beszélj róla, kit imádok,
ne vedd el a bátorságomat!
Megmenekülsz, boldogtalan,
vagy szembeszállok a halállal,
és imádottamat is
halálba rántom.

HENRIETTA
Arthur, gondolj a veszélyre!

ARTHUR
Nem!
  
HENRIETTA
Elvirára gondolj,
aki az oltár előtt vár rád!
Stb.

ELVIRA
(bentről)
Ah! Igen!

Belép Elvira és George. A lány haját rózsakoszorú díszíti, nyakában csodás gyöngysor; azonban látszik, hogy még nem kész az esküvőre; kezében hozza az Arthurtól kapott csodás, fehér fátylat.

Bájos szűzleány vagyok
menyasszonyi ruhában,
fehér és szerény
mint az áprilisi liliom;
illatos hajamat
rózsáid koronázzák,
gyönge keblemet nyakéked
teszi ékessé.

HENRIETTA, ARTHUR
Sugárzó tisztaságát csodálva
a hold jut eszembe,
mely feltűnik a felhők között,
hogy vigasztalja az éjszakát.
GEORGE
Ha énekét hallgatom
olyan, mint a fülemüle,
mely a pirkadatot jelzi
szerelmes sóhajjal.
ELVIRA
fehér és szerény
mint az áprilisi liliom; stb.
HENRIETTA, ARTHUR, GEORGE
Sugárzó tisztaságát csodálva
a hold jut eszembe,
mely feltűnik a felhők között,
hogy vigasztalja az éjszakát.

ELVIRA
(Henriettához)
Mondd csak, ha valóban szeretsz...

HENRIETTA
Mondd, kedves, mire van szükséged?

ELVIRA
Mint a hajnalcsillag,
oly szépen akarok ragyogni.
Hajamnak hullámzó fürtjeit
akarom csinosítani.

HENRIETTA
Hogyne, kész vagyok, kedves leány
teljesíteni kérésedet, kész vagyok,
megteszem, amit kérsz,
április igaz istennője.

ELVIRA
A cicomázáshoz, próbáld fel
– ó, ne tartsd méltatlannak –
a fátylat új módi szerint
szép hajkoronádra!
ARTHUR
Az élet szárnyain
most kezd szárnyalni,
ó, bocsáss meg és segíts neki,
hogy könnyíts rajta,
Tégy eleget kérésének!
Ha tisztaságát csodálom,
a holdra emlékeztet,
midőn feltűnik a felhők között,
hogy az éjszakát vigasztalja.
GEORGE
Ó, bocsáss meg, segíts neki
hogy könnyíts rajta,
Tégy eleget kérésének!
Ha tisztaságát csodálom,
a holdra emlékeztet,
midőn feltűnik a felhők között,
hogy az éjszakát vigasztalja.

ELVIRA, HENRIETTA, ARTHUR, GEORGE
Igen, igen, igen!

Elvira Henrietta fejére helyezi a fátylat.

ELVIRA
Ó, szépséges hölgy, elrejtem
hajadnak fürtjeit,
ahogyan e szép fátyollal
a magaméit is el akarom.
Ó, bájos hölgy, elbújtatva
a mennyei fátyolban
most menyasszonynak látszol,
aki az oltár elé igyekszik.
HENRIETTA
(magában)
A fátyol takarásában
végre elrejthetem
a kínt, a szívdobogást,
szívem szorongását!
Ó, te, irgalmas ég,
fogadd kegyesen
a fohászt, mit feléd merészelek küldeni.
ARTHUR
(magában)
Ó, midőn e fátyol
elrejti fürtjeit
a reménység isteni
fényét látom felragyogni!
GEORGE
Elvira fátyolával
Kicsiny szellőnek tűnik,
Szivárványnak a tenger felett,
Szellőtündérnek a virágok ölén.
Te drága, rád kacag az ég
Rózsás kegyével,
Mindig így lássalak örülni!

WALTON, VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
(bentről)
Elvira, Elvira, szalad a nap, az óra!

ELVIRA
Ah!
Atyám haragra ne lobbanjon,
Repülök vissza szobámba!
HENRIETTA
(magában)
A fátyol takarásában
Stb.
ARTHUR
(magában)
Ó, midőn e fátyol
Stb.
GEORGE
Elvira fátyolával
Stb.

WALTON, VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
(bentről)
Elvira, Elvira, szalad a nap, az óra!

ELVIRA
Ah! Helyezd, szerelmem,
Te helyezd fejemre a fátylat!
Helyezd fejemre a fátylat!

HENRIETTA
(magában)
Ó, irgalmas ég, stb.
ARTHUR
(magában, majd Elvirához)
Ó, irgalmas ég,
Fogadd kegyesen
A fájdalom fohászát,
Mit hozzád merek küldeni,
Mentsd meg az áldozatot!
Szerelmesed lesz az,
Ki a fátyollal felékesít. Stb.
GEORGE
No, térj vissza szobádba,
Szerelmesed fog a fátyollal ékesíteni!
Stb.

(Elvira és George távoznak)

HENRIETTA
A boldog szűz fejére
illik a fehér fátyol,
az enyémre már nem…

Le akarja vetni a fátylat

ARTHUR
Megállj!
(hozzásietve visszatartja)
Ragyogó ajándéka ez az égnek! Így lefátyolozva
megtévesztheted az éber őrséget!
A menyasszonyomnak fogsz tűnni!
Jer!

HENRIETTA
Mit beszélsz?
Sírodba rohansz,
a becstelenségbe!

ARTHUR
(megragadja a nő kezét, hogy rávegye az indulásra)
Jöjj, ó, jöjj, az ég szerelmére!
Megmentelek a biztos haláltól!

RICHARD
(kivont karddal)
Állj!
Hiába, hiába kívánod elragadni
Minden földi javamat, amim csak volt!
Hiába! Hiába! Állj!
Halálos párbajra hívlak,
reszkess, ó, reszkess kardom előtt!

ARTHUR
Megvetem dühöngésedet, te felfuvalkodott,
s elfogadom a halálos kihívást!
Jöjj, jöjj, jöjj!
Ezt a pengét markolatáig
akarom melledbe döfni.
Nem, nem félek tőled, megvetlek, te gőgös;
elfogadom halálos kihívásodat,
nem félek haragodtól.

HENRIETTA
Megálljatok! Békét, ah, békét!
Érettem, jaj, vért ne ontsatok!

RICHARD
Eredj, menj innen!

ARTHUR
Ó! Egek, mit csinálsz?

HENRIETTA
(kitakarja arcát, s közéjük veti magát)
Nem, megálljatok!
Érettem, jaj, vért ne ontsatok!

ARTHUR
Ah! Mit tettél!

RICHARD
(megdöbben)
A fogoly!

HENRIETTA
(méltósággal)
Az vagyok.

ARTHUR
Jöjj!
Kevély szavaidat
Most karddal fogod megvédeni.

ARTHUR
(hidegen)
Nem…
Ővele sértetlenül távozhatsz.

ARTHUR
Vele? Igazán?

HENRIETTA
(Minő beszéd!)

RICHARD
Már nem tiltom, hogy távozzatok.

HENRIETTA
Álom ez?

ARTHUR
Menjünk! Menjünk!

RICHARD
Induljatok!

ARTHUR
Menjünk!

RICHARD
(magában)
Ó, te ostoba!

ARTHUR
(magában)
Isten veled, Elvira!
Isten veled, szerelmem!

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
(bentről)
Menjünk a templomba,
Menjünk az ünnepre!

ARTHUR
Ah, menjünk! Valaki jön!

RICHARD
Igen, menjetek csak… Isten akaratából!

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
(bentről)
Az ünnepre!

ARTHUR
Míg a falakon túl nem érünk,
Elárulsz minket?

RICHARD
Nem, biztosíthatlak.

ARTHUR
Nos, esküdj!

RICHARD
Igen, esküszöm.

HENRIETTA, ARTHUR
Isten veled!

RICHARD
Isten áldjon!

ARTHUR
Ó, Elvirám, elmegyek, s szenvedek,
Igen, mindig úgy foglak szeretni, ahogyan szerettelek!

HENRIETTA
Ah! Igen, távozom az ifjúval!

RICHARD
Igen, hazádat, szerelmedet el fogod veszteni,
Életed a fájdalom tengere lesz.

(Henrietta és Arthur távoznak)

RICHARD
(figyeli őket)
Már a hídon van, elhagyja az erődöt,
A kapunál tart, távozik.

( Elvira, George, Walton, Bruno, urak, hölgyek jönnek.)

ELVIRA
Hol van Arthur?

RICHARD
Itt volt

ELVIRA, GEORGE, WALTON
Hol vagy, ó, Arthur?

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Arthur! Arthur!

GEORGE, WALTON
Hol vagy?

BRUNO
Távozott.

GEORGE, WALTON
Távozott?

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Távozott.

GEORGE
Már túljár a falakon.

ELVIRA, VÁRBELI HÖLGYEK
Ott lenn, a síkon!

GEORGE, URAK
A foglyod!

ELVIRA, VÁRBELI HÖLGYEK
A bűnös hírvivő!

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
A hitvány lovaggal!

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Mindketten lovon,
Sarkantyúzzák, száguldanak, oda nézzetek!

ELVIRA
Ah!

RICHARD, GEORGE
Katonák, rohanjatok, verjétek félre a harangot,
fújjatok riadót, rohanjatok, száguldjatok!
A hajuknál fogva hurcoljátok ide az árulókat!

VÁRBELI URAK
Riadó! Fegyverbe!

URAK, HÖLGYEK
Eredjetek az áruló után!

BRUNO, RICHARD, GEORGE, WALTON
Katonák, rohanjatok, verjétek félre a harangot,
a hajuknál fogva hurcoljátok ide az árulókat!

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Riadó! Fegyverbe!
A hajuknál fogva hurcoljátok ide az árulókat!

ELVIRA
Jaj, nekem! Jaj, nekem! Jaj, nekem!

RICHARD, WALTON
Ah! Mint árad szét
A méltatlanság és a szerelem
Mérge keblében!

GEORGE
Verjétek félre a harangot!
A hajuknál fogva hurcoljátok ide az árulókat!

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Egek!

ELVIRA
(fájdalmasan)
Arthur hölgye fehér fátylat visel,
Ránéz és sóhajt –
Mátkájának nevezi.
Elvira az a hölgy?
Már nem én vagyok Elvira?
A hölgy az?

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
A boldogtalan elsápadt,
Ingatag és szánni való.
Egek!

ELVIRA
Arthur!

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Egek!

ELVIRA
Jaj!

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Elvira! Mit mondasz?

ELVIRA
Én Elvira? Nem, nem!

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Térj magadhoz, ó, Elvira!
Megőrül, megőrül!
Belehal a fájdalomba!
  
ELVIRA
(őrületében Arthurt látja maga előtt)
Arthur, visszatérsz? Jöjj közelebb… még…
Ah! Jöjj, szerelemben fogok veled élni,
Meghalok a szerelemtől!

Ó, jöjj a templomba, hűséges Arthur,
örök hűséget esküszöm neked, szerelmem!
Amily tiszta a mai napon, örökre olyan marad e szív!
Ah! Jöjj, szerelemben élek veled, vagy meghalok a szerelemtől!

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Irgalmazz, nagy ég!

RICHARD
Ó, milyen bús és fájdalmas a lelkem,
hallva az ártatlan leány zokogását!
GEORGE
Ó, milyen bús és fájdalmas a lelkem,
ó, mily gyalázatos volt az áruló!

ELVIRA
Ó, boldogság! Ah! Szerelmem! Jöjj ide!

BRUNO, VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Ó, milyen bús és fájdalmas a lelkem!

RICHARD, GEORGE
Örök gyalázat az árulóra,
ki ily kínba sodorta e szívet!

ELVIRA
Ah! Jöjj a templomba, hűséges Arthur, stb.

VÁRBELI HÖLGYEK
Ó, milyen bánatos és fájdalmas a lelkem,
hallván az ártatlan leány zokogását!
Ó, milyen kegyetlen volt az áruló,
aki ilyen fájdalomban hagyta e szívet!

VÁRBELI URAK
Az oltár elé képzeli magát, Arthurnak esküszik,
a lány hű, a férfi szószegő,
a lány tiszta, a férfi áruló!
A szerencsétlen leány meghal a szerelemtől!
Ó, áruló!

ELVIRA
Ah, jöjj, siess, Arthur
Ah, jöjj, jöjj ide
Ah, jöjj, Arthur, szerelemben fogok élni,
A szerelemtől halok meg! Stb.

RICHARD
Ó, milyen bánatos és fájdalmas a lelkem,
hallván az ártatlan leány zokogását!
Ó, milyen kegyetlen volt az áruló!
Igen, minél tovább nézem, minél mélyebb a fájdalmam,
annál nagyobb szerelmem lángja,
ám annál nagyobb dühöm is az ellen,
ki elvette azt, kit oly nagyon szerettem.

GEORGE
Irgalmas Isten, felajánlom életemet,
ha segítesz az ártatlan kislányon!
Ó, milyen kegyetlen volt az áruló!
Igen, jámbor és őszinte fohászaimat
melyek a fájdalom sóhajából fakadnak hozzád,
kegyesen fogadd, ó, Isten,
a szűzért, kit a szívtelen feláldozott!

VÁRBELI HÖLGYEK
Az oltár elé képzeli magát, Arthurnak esküszik,
a lány hű, a férfi szószegő,
a lány tiszta, a férfi áruló!
A szerencsétlen leány meghal a szerelemtől!
Ó, áruló!

URAK
Ó, milyen bánatos és fájdalmas a lelkem,
hallván az ártatlan leány zokogását!
Ó, milyen kegyetlen volt az áruló,
aki ilyen fájdalomban hagyta e szívet!
Szegény lány meghal a szerelemtől!

ELVIRA
(mintha ismét látná a menekülő Arthurt)
De te máris elfutsz? Kegyetlen, elhagyod,
ki oly nagyon szeret? Ó, kegyetlen!

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Jaj! Súlyos szerencsétlenség!

URAK
Jaj! Gyász és fájdalom!

ELVIRA
Mily pusztító láz, mely
gyilkol és tönkre tesz.
Ah! Mily láng,
ah, mily harag önt el!
Elfajzott rémképek,
tűnjetek el,
vagy e nagy harag
széttépi szívemet!

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK

Jaj! Gyász és fájdalom! Jaj!
Jaj, fájdalom! Oly tiszta!
Oly szép, oly tiszta,
égi teremtmény!
Jaj! Megbosszúltatik!
Jaj! Fájdalom!
Jaj! Elátkozott
A bűnös pár, igen, a lány megbosszultatik,
átok száll a szökött párra,
bosszú sújt a hitvány árulóra, igen!
Sem ház, sem puszta ne fogadja be a menekülőket!
gyűlölje őket ég és föld,
szél és rettentő vihar
ostorozza őket, gyűlölt
fejük ne leljen nyugtot!
Zokogva tévelyegjenek
borzasztó háborúban,
tengeren, földön,
örökre átkozottak,
élve, halva
örökre az legyen a sorsuk,
örökös kín!

MÁSODIK FELVONÁS
Terem kétfelől bejárattal.
Az egyiken át az angol mező látszik és az erőd egy része


VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Ah! Fájdalom! Ah! Borzalom! Ah! Borzalom! Ah! Irgalom!
A szem könnyezik, a szív meghasad.
Az elgyötört leány belehal a szerelembe.
Ah! Borzalom! Ah! Fájdalom!
A bú rátámad.
Látták sűrű könnyek között
kiáltozva járni a házában: "Irgalom! Irgalom!"
Micsoda fájdalom! Megszakad a szív!
Meghal a szerelemtől.
Jaj! Minő borzalom!

(George-hoz, aki Elvira lakrésze felől érkezik)
Mi új hír van?

GEORGE
Most pihen.

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Szegényke! Szegényke!
Még mindig szenved?

GEORGE
Bús… és vidám…

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
De… nincs nyugta?

GEORGE
Elméje megvilágosodik, és elsötétül
a szegény ártatlanjának.

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Hogyan?

GEORGE
El tudom mondani?
Oly nagy kín gyötri lelkemet,
hogy minden hangra összerezzen s majd’ meghal.

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Ah! Beszélj!

GEORGE
Úgy kívánjátok?

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Könyörgünk.

GEORGE
Ó, hagyjátok!

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Azért a fájdalomért könyörgünk,
hogy osztozhassunk fájdalmadban.

GEORGE
Nos, ha kívánjátok, jertek közelebb!

Virágoktól körülvéve, kibontott szép hajával
a drága szűz körbe járkálgat,
és bús arccal kérdi a levegőt, a virágokat:
„Hová ment Elvira? Hová ment? Hová ment?”

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Szegény szíve!

GEORGE
Fehér ruhában, mint hacsak az oltár előtt állna
végzi a szertartást, s dalolva folytatja: „esküszöm”;
majd kiált, egész testében reszketve a szerelemtől:
„Ah, jöjj, Arthur, ah, jöjj, Arthur!”

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Ah! Mily kegyetlen volt az áruló!
Szegény szíve, belehal a szerelembe!

GEORGE
Olykor sóhajt, mint a szerelmes gerle,
majd a halál verejtékétől összerogy,
majd hallik, a hárfa siránkozó hangjával
dalol szerelmesen, szerelmesen.

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Szegény szíve!

GEORGE
Most megpillantja valaki más ábrázatában Arthurét,
majd meg felismeri tévedését, és sorsát;
sóhajt, sír, s mind szerelmesebben szenved,
Idézve a halált, a halált.

GEORGE, VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
A mennykő sújtson az árulóra!
Jaj! A szegény meghal a szerelemtől!

RICHARD
(kezében írással lép be)
A halál nyila hamar eléri.
Arthur Talbot –ot az uralkodó anglikán Parlament
fővesztésre ítélte.
Íme, az ítélete.

RICHARD, GEORGE, VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Idelenn, e bajban, mi ráborul e völgyre,
a jóknak és búslakodóknak emlékezetes példa,
ha a mindenható Isten jobbjával
üstökön ragadja a bűnöst.

RICHARD
Waltont ártalmatlannak nyilvánítja
a Parlament, és visszahelyezi korábbi rangjába.

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Mily fájdalom lesz, Walton, ha megpillantod
majd tébolyultan szeretett lányodat!

RICHARD
S nincs egy csöpp remény?

GEORGE
Az orvosok állítják, hogy váratlan öröm,
vagy nagy megrázkódtatás képes kitisztítani az elméjét.

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Mennyire megérdemli Arthur a végtelen szenvedést!

RICHARD
Rajtam, mint első hadvezéren keresztül, Cromwell szól:
a hitvány, ki szökésben van,
s polgárvérben füröszté Anglia földjét,
nyomába eredjetek most,
és ha balsorsa,
vagy az ármány e földre sodorja,
ne leljen kegyelmet, sem irgalmat!

(Az urak és a hölgyek távoznak)

ELVIRA
(bentről)
Ó, adjátok vissza a reményt,
vagy hagyjatok, hagyjatok meghalni!

GEORGE
Itt jön ő... Látod?

GEORGE, RICHARD
Ó! Mily komor sirámának hangja!

Belép Elvira, csapzott hajjal. Arca, tekintete, minden lépése őrültségéről árulkodik.

ELVIRA
Itt szólított hangja lágyan,
aztán eltűnt.
Itt esküdött hűséget,
itt esküdött meg,
azután – kegyetlen - elszökött tőlem!
Ah! soha többet nem egyesülünk itt
a vágyakozás örömében.
Ah! Adjátok vissza a reményt,
vagy hagyjatok, hagyjatok meghalni!

GEORGE, RICHARD
Mennyi szerelem tükröződik
ez orcán, e fájdalomban!

Elvira fokozatosan közeledik Georg felé, bámulja, erőlteti az emlékezetét, hogy felismerje, megszólítja:

ELVIRA
Ki vagy te?

GEORGE
Nem ismersz meg?

ELVIRA
(boldogan ismeri fel)
De, igen, atyám... És Arthur?
És szerelmem? Beszélj, beszélj!
Ah! Mosolyogsz, s felszárítod a könnyeket!
A nászba vezetsz... a táncba, a danába!
Mindenki a menyegzőre, az ünnepre készül
s velem fog örvendezni a táncban! Az ünnepre!

(Georgehoz)

Táncolsz majd velem?
Jöjj a kézfogóra! Jöjj!

(Körbenézve észreveszi Richard-t, kézen fogja)

Sír!

RICHARD
Istenem!

GEORGE
Istenem!

ELVIRA
(George-hoz)
Sír... talán szeretett.
Sír... Szeretett!

GEORGE, RICHARD
Ki fékezheti most könnyeit?
Ki tudja megállni?

ELVIRA
(Richard- hoz)
Hallgass meg, s mondd: sosem szerettél?

RICHARD
Tekintetét arcomra szegezi,
jóllehet, engem néz, de őt látja...

ELVIRA
Ah! Ha sírsz... akkor te tudod,
hogy egy szerelemben hű szív
mindig szenvedésben él!

GEORGE
Ó, csillapodj, kedveském!
Az égtől várhatsz nyugtot!

ELVIRA
Soha!

(tovább járkál a színen, ügyet sem vet a hozzá beszélőkre)

RICHARD, GEORGE
Az ég legyen kegyes hozzád!

ELVIRA
Soha!

RICHARD, GEORGE
Feledd a hálátlant! Ah, igen!

ELVIRA
Soha!
Ah, soha többé nem látlak!
Vegyétek életemet,
vagy adjátok vissza szerelmemet!

RICHARD, GEORGE

(Ah! Igen, sebe nekem is fáj,
kétségbe ejt és szaggatja szívemet.)

Elvira őrjöngve fordul a két férfi felé. Aztán később kicsit mosolyog és arcára a háborodottak kifejezése ül.

GEORGE
A mosoly visszatért arcára.

RICHARD
Mi juthatott eszébe?

ELVIRA
(Azt hiszi, Arthur is ott van)
Ne félj atyámtól
végül megbékítem!
Ah, ne félj, megbékítem!
Minden bánat feledésbe merül majd;
igen, boldoggá teszlek.

RICHARD
Mily szerelmes szép lelket
ragadott el tőlem vetélytársam!
GEORGE
Fájdalomba süllyedt
s elvesztett boldogságáról álmodik.

ELVIRA
Jöjj, kedvesem, a hold már az égen jár,
körös-körül minden hallgat;
míg felkél a nap,
ah, jöjj, pihenj szívemen!
Ó, siess, Arthurom,
térj vissza, drága, Elvirádhoz!
Ő sír és sóhajt utánad,
jöjj, drága, szerelmesedhez!

RICHARD, GEORGE
Szép boldogtalan, bárcsak
elnyerhetné e nagy érzelem jutalmát!
Bárcsak egy örömteli napon
elfeledné bánatát!

ELVIRA
Jöjj, kedvesem, a hold már az égen jár! Stb.
Arthur, térj vissza első szerelmedhez!

RICHARD, GEORGE
Ah! Illenék visszavonulnod,
leszállt a zord, borzadályos éjjel.

Elvira távozik.

GEORGE
A vetélytársadat meg kell mentened,
a vetélytársadat meg tudod menteni.

RICHARD
Nem tudom.

GEORGE
Nem? Nem akarod.

RICHARD
(méltatlankodva)
Nem.

GEORGE
Mentsd meg!

RICHARD
Nem, ah, nem! Veszni fog!

GEORGE
Jól emlékszel arra az órára,
mikor a fogolynő megszökött.

RICHARD
Igen.

GEORGE
És csupán Arthur volt a bűnös?

RICHARD
(felháborodva)
Beszéded immár...

GEORGE
(méltósággal)
Így igaz.

RICHARD
Beszélj nyíltan!

GEORGE
Nagyon is úgy beszéltem.

RICHARD
A Parlament akarata volt,
ha a legsúlyosabb büntetés az övé;
a lázadok merészsége
Arthurban lesz elfojtva.
Én nem gyűlölöm, nem félek tőle,
ám a hitvány veszni fog!

GEORGE
Nem! Zord gyötrelem
száll meg, s vakít el most téged… ah, reszkess!
Az önvád és a rémület
tönkre fogja tenni életedre!
Ha vetélytársad miattad meghal,
egy másik lélek is elvész vele.

RICHARD
Ki?

GEORGE
Gondold meg, fiam! Kettőt áldozol fel!
És amerre mész
árnyékuk követni fog!
Ha majd a sötétben látsz egy jelenést,
Sápadtat, tünékenyt… mely jajgat és sóhajt,
Elvira lesz az, ki körüled kering,
s rád kiált: miattad haltam meg!
Mikor az ég förgetegtől sötétebb,
egy szenvedő árnyat hallani, mely rebeg;
Arthur lesz az, ki a nyomodban van, aki szorongat,
s a holtak haragjával fenyeget.

RICHARD
Ha Elvira szenvedő árnya
elém tűnik és üldöz és feldühödik rám,
fohászaim, sóhajaim,
képesek lesznek megbocsátást szerezni.
Ha Arthur gyűlöletes kísértete
véresen kiemelkedne a pokolból,
visszalökné őt az örökre az alvilágba
– így tenne vele – határtalan dühöm.

GEORGE
(megölelve Richardot)
Richard! Richard!
A bánat, mi engem gyötör,
győzni fog jó lelkeden.

RICHARD
Könnyeid győztek,
lásd, könnybe lábadt a szemem.

RICHARD, GEORGE
Ki jó hazafi,
becsüli az irgalmat!

RICHARD

Talán, talán már hajnalban
ránk ront az ellen.
S ha ő ott lesz…

GEORGE
S ha ő ott lesz? El fog veszni!

RICHARD
El fog veszni, igen, elveszik!

GEORGE
Kezem még nem dermedt!
Veled együtt fogok harcolni, igen, igen!

RICHARD
Aztán, ha fegyverrel jön,
kezem által fog pusztulni!

GEORGE
A rettentés hangja legyen:
haza, győzelem, győzelem, becsület!

Rettenthetetlenül zúg a trombita
vehemensen fogok harcolni,
szép dolog szembenézni a halállal
kiáltván: szabadság!
A félelmet nem ismerő hazaszeretet
véres babérokat arat,
majd a könyörület letörli
a szép verejtéket és a könnyeket.

RICHARD, GEORGE
Hajnalban!


HARMADIK FELVONÁS

Lodzsa. Erdőszéli kert az erőd közelében. Belép Arthur sápadtan, zihálva, leveti nagy köpönyegét, s összetekeri.

ARTHUR
Megmenekültem, végre megmenekültem. Ellenségeim
elvétették a csapást, s nyomomat vesztették.
Ó, haza... ó, szerelem, mindenható nevek!
Minden lépésnél
hevesen ver keblemben a szív, és áldok
minden lombot, minden követ.
Ó, milyen jó egy boldogtalan számkivetettnek
látni drágaságát
és, annyi ide-oda tévelygés után,
végre szülőföldjét csókolni!
Minő hang!

ELVIRA
(bentről)
Egy bús és magányos forráshoz
telepedett egy trubadúr,
és mélységes fájdalmát kiöntve
szerelmes dalba kezdett.
Ah!

ARTHUR
Az én szerelmi énekem! Ó, Elvira, ó, Elvira,
merre jársz? Nem ad választ senki, senki.
Így szólt hozzád a dal
e vadonból a sűrű lomb közül,
s te akkor dalomat visszhangoztad.
Óh! Ha meghallgattad volt szerelmes énekemet...
hallgasd meg e száműzöttét,
hallgasd meg zokogásomat!

Bús és magányos forráshoz
telepedett egy trubadúr,
lantot ragadott és fájdalmát zengette,
dalba kezdett, s bús volt vala.
A napra áhítozik, ha este van,
Az estét áhítja, nappal.
Télnek képzeli a tavaszt,
minden élv fájdalomnak tűnik néki.
(dobszó hallik)
Minő hang!
Valaki közeleg!
(Megy, hogy köpenyébe rejtezzék, s búvóhelyet keres)

KATONÁK
(bentről)
A sáncokra! A tornyokra menjünk!

ARTHUR
Még a nyomomban vannak?

KATONÁK
Kerestetendik! Megtaláltandik!

ARTHUR
Nagy Isten! Hova bújjak?

KATONÁK
Nem, nem, nem szökik meg!
Megtaláltatandik!
A sáncokra, a tornyokra!
Kerestetendik! Megtaláltandik!

ARTHURA másik irányba mennek a dühöngők.
(Visszahúzódik és figyel egy katonai osztagot, ahogyan keresztülhalad a szín mélyén, alighogy eltűnnek, Arthur előlép, utánuk bámul)
Már távol járnak.  Miért is nem vagyok képes
lábamat az imádott helyre betenni,
hogy elmondjam Elvirának bánatomat, s hűségemet?
(megindul, majd megtorpan)
Ah! Nem... Elveszejthetném
magamat és őt! Kezdődjék újra a dal!
Talán ide jön hozzám, ha szívéhez szól,
mint a boldog napokban,
mikor együtt mondottuk: szeretlek, szeretlek!

Völgybe rohan, hegyre rohan
A száműzött zarándok,
Ám a bánat folyvást ott van előtte,
Az az útitársa.
Sötét éjben keresi az álmot
A száműzött zarándok;
Alszik, és ébreszti a nyomorúság
Hazájáé és saját sorsáé.
Egybe folynak a helyek s az órák
A boldogtalan trubadúrnak.
A számkivetett csak a halálban
Kap enyhet fájdalmára.

ELVIRA
(feltűnik és hallgatózik)
Véget ért… elhagy! Ó! Mily édesen szállott
Lelkemre e hang… Istenem! Befejezte…
Úgy tűnt… Ó, jaj! Emlékezet! Ó, jaj! Hiú álmok!
Ah! Arthurom, ó, hol vagy?

ARTHUR
(térdre hullva)
Lábaid előtt,
Elvira! Ah! Bocsáss meg nekem!

ELVIRA
Arthur? Igen, ő az!
Arthur! Szerelmem! Ó, öröm!

ARTHUR
Ah! Elvirám!

ELVIRA
Szerelmem!
Hát te vagy? Most nem csapsz be?

ARTHUR
Becsapni téged? Ah, nem, soha!

ELVIRA
Véget érnek hát szenvedéseim?

ARTHUR
Ne félj! Véget ér a baj!

ELVIRA
Igen…

ARTHUR
Igen, szerelmem, véget ér a baj;
Most végre egyesít minket a szerelem.

ELVIRA
Ó, Arthur! Arthur, soha többé nem hagyjuk el egymást?

ARTHUR

Hidd el, szerelmem, soha többé el nem hagyjuk egymást!
Szerelemem, ne félj… véget érnek a bajok…
Most végre egyesít bennünket a szerelem!

ELVIRA
Ah! Végre egyesít bennünket a szerelem!

ARTHUR
Csodálva téged egyetlen pillanat alatt
fellélegzem, s megvigasztalódom
minden könny és fájdalom múltával,
ami tőled távol próbára tett.

ELVIRA
(magában, emlékezetében kutakodva)
Mi tőlem távol próbára tett?
Mennyi idő? Emlékszel rá?

ARTHUR
Három hónap volt…

ELVIRA
Nem, nem; három évszázad telt
sóhajok és szenvedések között;
a borzalom három százada!
Téged szólongatálak minden pillanatban:
Térj vissza, Arthur, s vigasztalj,
s szűntesd szavát,
zokogását szívemnek!

ARTHUR
Ah! Bocsáss meg… az a nő elesett volt,
fogoly… magárahagyott,
veszélyben…

ELVIRA
Szeretted őt?

ARTHUR
Én?!

ELVIRA
Nem a feleséged?

ARTHUR
Feleségem? Ki meri ezt állítani?
Ki? Beszélj! Ki?

ELVIRA
Én azt hittem, azt hittem, Arthur!

ARTHUR
Ily esküszegőnek hittél?

Attól a naptól, hogy megcsodáltalak
érted dobogott szerelmes szívem,
attól a naptól az utolsó óráig,
igen, e szív éretted vert.
Életemet néked szenteltem
örömben, bánatban,
végezetül a halál is e szerelemben
drága és kedves lesz a számomra.

ELVIRA
Ó, szerelmes szavak! Boldog vagyok!
Hát nem szeretted őt? Ó, én Arthurom!
Igen, örök hűséget eküvék neked,
örök lángolást esküvék,
attól a naptól a végóráig
érted lobog a szívem.
Életemet néked szenteltem
örömben, bánatban.

ELVIRA, ARTHUR
Végezetül a halál is e szerelemben
drága és kedves lesz számomra.
Ez a hűség tiszta esküje,
vagy lélek szakadatlan hajtereje,
fogadd el, s vigasztaljon örökké,
áldjad balsorsban, szerelemben!

ARTHUR
Ah! Bocsáss meg… az a nő elesett volt,
Fogoly… magárahagyott...

ELVIRA
Mondd; ha nem jelentett sokat számodra,
mi okkal követted őt?

ARTHUR
Most színlelsz, vagy semmibe veszed, hogy
a halál várt rá...

ELVIRA
Ki ő? Beszélj!

ARTHUR
Te nem tudod? A királyné!

ELVIRA
A királyné!

ARTHUR
Percnyi tétovázás... és a szerencsétlen
a vérpadon rettentő halállal...

ELVIRA
Ah! Ez igaz?! Mily sebes fénysugár
világítja meg elmémet!
Akkor hát szeretsz?

ARTHUR
Még kétkedni tudsz?

ELVIRA
Hát kívánsz?

ARTHUR
Mindig melletted
szerelmes ölelésben.

ELVIRA
Szeretsz hát, Arthurom? Ugye?

ARTHUR
Jöjj, jöjj karjaimba,
szerelem, mámor és élet;
jöjj, nem szakítnak el tőlem,
míg szívemre szorítalak.
Minden szorongó pillanatban
téged hívlak, csak téged áhítlak.
Ah! Jöjj, jöjj, mondom újra: szeretlek,
mérhetetlen szerelemmel szeretlek!

ELVIRA
Drága, drága, nincs szavam,
mely kifejezze boldogságomat;
érzem, a lelkem szárnyal
a szerelmes elragadtatásban.
Minden szorongó pillanatban
téged hívlak, csak téged áhítlak.
Ah! Jöjj, jöjj, mondom újra: szeretlek,
mérhetetlen szerelemmel szeretlek,
igen, szívemből mondom újra, halld, Arthur!

ARTHUR
Igen, mondd nékem újra, ó, szerelmem!
Minden szorongó pillanatban
téged hívlak, csak téged áhítlak.

ELVIRA
Minden szorongó pillanatban... stb.

ARTHUR
Ah, szerelmem!

ELVIRA
Ó, Arthurom!

ARTHUR
Mindig összeforrva!

ELVIRA
Mindig együtt!

ELVIRA
Szeretsz hát, Arthur, igen!
Drága, drága, nincs szavam,
mely kifejezné boldogságomat, stb.

ARTHUR
Jöjj karjaimba,
szerelem, mámor és élet, stb.

ELVIRA
Minden szorongó pillanatban
téged hívlak, téged áhítlak.

ELVIRA, ARTHUR
Ah! Jöjj, jöjj, mondom újra: szeretlek,
határtalan szerelemmel szeretlek, stb.

ELVIRA
Szerelmem!

ARTHURÉletem!

ELVIRA, ARTHUR
Mindig véled fogok élni szerelemben!

(a dobszó hangjára Elvira arca megváltozik, csúfondáros kifejezést ölt)
ARTHUR
(izgatottan körül kémlel)
Még hallani ezt a zaklató hangot!
Az ellenségeim!

ELVIRA(elbizonytalanodik)
Igen, e gyászos hang,
ismerem e hangot... ám te nem tudod,
hogy többé nem félek..
Ah! Nem, immár nem félek.
(Arthur meglepődik és zavarba jön Elvira szavaitól)
Szobámban
szétszaggatám ama fátyolt, mi az ő fejét ékíté,
megtiportam díszeit... és hajnalban...
te még velem
leendsz az ünnepen, a táncban?

ARTHUR
Uramisten! Mit beszélsz?

ELVIRA
Ahogyan te bámulsz rám,
úgy bámulnak ők, s nem képesek megérteni
szavaimat... a bánatot, a szenvedést!

ARTHUR
(Elvira zavarodottságától ijedten)
Ó, térj magadhoz... nagy ég!
Megbomlott!

NÉHÁNY KATONA
(bentről)
Megállni!

MÁS KATONÁK
Hív csapat!

ARTHUR
Jer! Jer!

MÁS KATONÁK
S ki éljen?

ELVIRA
Ah! Ismét el akarsz szökni tőlem?

MÁS KATONÁK
Anglia és Cromwell!

ARTHUR
Ah, nem!

KATONÁK
Éljen!

ELVIRA
Nem, nem, többé nem leszel az övé!

KATONÁK
Győzött! Győzött!

ELVIRA
Nem!

ARTHUR
Hallgass! Ah! Hallgass, szerencsétlen, ah!
Hallgass, az ég szerelmére!
Ah! Nem menekülök tőled...

ELVIRA
Ah! Visszatart, visszatart fájdalmam.
Segítség! Emberek!
Segítség!

(Mindenfelől futó lépések közeledő zaja hallatszik.)

ARTHUR
Ah! Hallgass!

ELVIRA
Irgalom! Irgalom!

Arthur a fájdalomtól megkövülten áll, Elvirát bámulja mit sem törődve vele, mi történik körülöttük.

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Arthur?! Arthur?! A nyomorult!

RICHARD
Lovag, utolért az Isten,
az árulások megtorlója!

GEORGE, HÖLGYEK
Te itt, Arthur?  Mi kegyetlen sors
vezérelt e síkra?

KATONÁK
Kínhalállal fog halni,
ki elárulta hazát és a becsületet!

ELVIRA
Hidd el, Arthur, ő nem szeret téged;
csak én tehetlek boldoggá! Igen!

KATONÁK
Arthur Talbot, a haza és az Isten
halálra ítélt téged.

VÁRBELI GEORGE, HÖLGYEK
Micsoda rémség!

ELVIRA
Halál!

(A „halál” szóra megváltozik Elvira tekintete, és minden mozdulata elárulja, hogy ez az esemény elméje megrázkódtatásának, s teljes szellemi átalakulásnak eredménye.)

RICHARD, GEORGE, HÖLGYEK
Ah! Mi borzalom!

KATONÁK
Isten elérte az árulót!

ELVIRAMit hallottam?

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
(Magukban)
Megváltozott!
Sápadt arca fellángolt!

ARTHUR
Azt hitte, szegényke,
hogy elárultam,
életét ily
szenvedésbe rántottam!
Most szembeszállok a villámokkal,
dacolok a sorssal,
ha melletted
halhatok meg!

ELVIRA
Mily gyászos,
végzetes hang
ráz meg és ébreszt fel
gyötrődésemből!
Ha oly kegyetlen voltam
hogy halálba löktem,
hitvesem lesz
halálában!

GEORGE
Mily gyászos hang
visszhangzik szomorúan
szívemre nehezedik,
megdermeszti szívemet.
Nincs több könnye már
fájdalmamnak!

NÉHÁNY KATONA
E gyászos hang,
mely sírt nyit meg,
sötéten visszhangzik,
szívemre nehezedik.
És a rettentő Isten
bosszújában
lesújt az aljasokra
szigorúan.

MÁS KATONÁK
E gyászos hang,
mely sírt nyit meg,
sötéten visszhangzik,
szívemre nehezedik.
És Isten azt akarja
irgalom nélkül!

RICHARD
E gyászos hang,
mely sírt nyit meg,
szívemre nehezedik,
borzasztó sorsuk
szívemre nehezedik.
Ah, irgalom!

HÖLGYEK
E gyászos hangja
a trombitának szívünkre nehezedik.
Bár könnyek között
bíztat minket a remény,
igen, hogy Isten
kegyesen ránk mosolyog!

ARTHUR
Életét ily
szenvedésbe rántottam!
Ah, igen!
Most szembeszállok a villámokkal,
dacolok a sorssal,
ha melletted
halhatok meg!

(A katonák türelmetlenül George-hoz és Richard-hoz fordulnak, s suttogva beszélnek velük.)


KATONÁK
Mire várni?
Bosszút!

ELVIRA
(Arthurhoz közeledik)
Arthur!

ARTHUR
Elvira, Elvira!

RICHARD, GEORGE, HÖLGYEK
Csak a harag szól belőletek!

KATONÁK
Isten parancsolja fiainak
immár tegyenek igazságot
hulljon le végre a bosszuló kard
az áruló fejére!

ELVIRA
(Megöleli a fiút)
Arthur! Arthur, élned kell még!

RICHARD, GEORGE, HÖLGYEK
Isten irgalmazzon nektek!

ARTHUR
Veled vagyok!

ELVIRA
(Sírva)
Megbocsátásod!
Haljak meg én, Arthurom!

ARTHUR
Ah, egy ölelést!

ELVIRA
Igen, szerelmem!

ARTHUR
Ah, egy istenhozzád!

ELVIRA
Egy istenhozzád!

ARTHUR
(Mélységes felháborodással a puritánok felé)
Megálljatok, vissza,
kegyetlenek, kegyetlenek!
Hiszen reszket,
hiszen sóhajtozik,
alávaló lelkek,
irgalmazzatok!
Egyetlen pillanatra,
ah, fékezzétek dühötöket,
aztán marcangoljatok
kegyetlenül!

RICHARD, GEORGE
Csillapodjatok, csillapodjatok egy pillanatra,
egy pillanatra az istenért!
Ó, csillapodjatok!

KATONÁK
A bosszú sürget,
Isten akaratából,
nem várhatunk!

HÖLGYEK
Ó, csillapodjatok, az Istenért,
egy pillanatra, ó, csillapodjatok!

(Vadászkürtök hangja hallatszik)

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Hírnökök hangja?
Üzenet?

ARTHUR, RICHARD, GEORGE
Mi lesz?

KATONÁK
Derítsük ki!

(Szétszélednének, ám megtorpannak a belépő hírnököt látva, ki leveleket hoz; Richard és George elolvassák őket.)

GEORGE
Örvendjetek!

RICHARD

Örvendjetek!

GEORGE
A Stuartok legyőzettek...

RICHARD
A vétkesek kegyelmet nyertek...

GEORGE, RICHARD
Anglia földje szabad!

VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
Anglia földje szabad!
Örök dicsőség Cromwellnek!
A győzelem vezérelte!
Boldogok vagyunk, szerelmes lelkek,
miként voltak gyötrelmes napjaitok,
hosszú napok mosolyogjanak rátok
e pillanat jegyében!

ARTHUR
Ó, Elvirám!

ELVIRA
Ó, boldogság!

Ah, érzem, szép angyalom,
a lelkem hamarosan megnyílik
hogy boldogan örvendezzen annak,
mit a szerelem ajándékoz nekünk.
Áldani fogom a könnyeket,
az aggódást, a sóhajokat,
a jajszókat; félrebeszéltem
megannyi drága vágy dobbanásaitól!

RICHARD, GEORGE, VÁRBÉLI URAK, HÖLGYEK

Igen, igen, a szerelem örömmel fogja koronázni
A nagy-nagy hűség gyötrelmeit.
A könyörületes és gyöngéd szerelem
Örömmel fogja koronázni
Az aggodalmát, sóhajait, szívdobbanásait
A nagy-nagy hűségnek.


VÉGE

Csákovics Lajos nyersfordítása


Utóbb találtam a II. felvonás végi GEORGE – RICHARD nagykettős végéből egy hosszabb verziót is:

-->
GEORGE
(megölelve Richardot)
Richard! Richard!
A bánat, mi engem úgy gyötör,
Meggyőzi jó lelkedet.
RICHARD
Könnyeid győztek,
Lásd, könnybe lábadt a szemem.
RICHARD, GEORGE
Ki jó hazafi,
becsüli az irgalmat!
RICHARD
Ha fegyvertelenül veszélybe kerül
Miattad fog megmenekülni…
GEORGE
Igen, mentsd meg!
RICHARD
És ha a számkivetésből
A szabad haza ellen
Támadva fegyveresen jön majd…
GEORGE
Kezem még nem dermedt!
Veled együtt fogok harcolni, igen, igen!
RICHARD
Talán, talán már hajnalban
ránk ront az ellen.
S ha ő ott lesz…

GEORGE
Meg fog halni!
GEORGE
A rettentés hangja legyen:
haza, győzelem, győzelem, becsület!
Zúgjon a trombita, rettenthetetlenül,
vitézül fogok harcolni,
szép dolog szembenézni a halállal
kiáltván: szabadság!
A félelmet nem ismerő hazaszeretet
véres babérokat arat,
a könyörület törölje majd le
a szép verejtéket és a könnyeket!
RICHARD
Hajnalban!
GEORGE
Hajnalban!
RICHARD, GEORGE
Hajnalban!
Hajnal, virradj egy népre,
Hogy bízzon a szabadságban;
derűsen mosolyogj rá
az örök nap fényével!
Hajnal, virradj a gyalázatosokra,
A föld zsarnokaira,
Hozz rájuk háborút,
Örökös fájdalom hajnala!
(Különválnak, a színpad közepén George Richard felé fordul,
S kezet nyújt felé.)
GEORGE
Megköttetett a szerződés,
ha Arthur fegyvertelen, vagy alulmarad?
RICHARD
Irgalmat és vigaszt fog találni.
GEORGE
Ha rejtőzve jön és fegyverrel?
RICHARD
Legyőzetik és meghal!